Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 21. hétfő (136. szám) - Sallai R. Benedek (LMP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Miért szigeteli el a kormány a vidéket?” címmel - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
1083 DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy Magyarországon van az egyik leghatékonyabb fellépés a drog megelőzésében, ha például akár a Btk. sz igorát nézzük vagy a kormányzat következetes fellépését. A legnagyobb veszélyt, ahogy a képviselő úr is mondta, a dizájnerdrogok jelentik ma, hiszen sokkal több emberhez jutnak el, fiatalokhoz, középkorúakhoz egyaránt. Azért jutnak el sokkal több helyre, m ert sokkal olcsóbbak. Ezeket már pár száz forintért is be lehet szerezni, nemcsak soksok ezer forintért vagy tízezer forintért, mint a korábbi kábítószereket. Ugyanakkor sokkal inkább bizonytalan az eredete, az összetétele és a hatása, így kiki nem tudja, hogy pontosan milyen hatást fog rá gyakorolni. De tudjuk, vannak olyanok, akik naponta többször, akár 23 óránként is szúrják ezekkel a dizájnerdrogokkal magukat. Ezért mondtuk azt, hogy ez a kormány lesz az, amelyik a nemzeti drogellenes stratégia kereté ben 2020ra megtisztítja Magyarországot a drogmaffiától. Fontos része a prevenció is a stratégiának, hiszen akik nem próbálják ki a kábítószereket, azokat meg kell erősíteni abban, hogy helyesen cselekszenek, és maradjanak is ebben az állapotban, ugyanakko r megszüntettük azokat a kiskapukat, amelyek a drogkereskedők számára álltak rendelkezésre a jogszabályokban. Például ha valaki azt mondta, hogy igaz, hogy ő drogot árult, de mindamellett drogfüggő is, akkor volt egy lehetősége, hogy kibújjon eltereléssel vagy más módon a drogbűncselekmény szankciója alól. Volt arra lehetőség, hogy valaki többször az elterelést választva, igazából nem a valós jogalkotói szándék szerint használta az elterelés lehetőségét. Mindemellett rugalmasabbá tettük a szabályozást, hisz en most már a Clistánál is, az ezen kormány által bevezetett Clistánál is könnyebben kerülhetnek fel hatóanyagok és szerek az új pszichoaktív anyagok jegyzékére, amely már miniszteri rendelet, tehát gyorsabban reagál; 49 hatóanyag szerepel ebben. A Btk.ba pedig bekerült az új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétsége, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) , és még sokáig sorolhatnám. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok pads oraiból. - Farkas Gergely közbeszólása.) (12.50) Sallai R. Benedek (LMP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Miért szigeteli el a kormány a vidéket?” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Sa llai R. Benedek képviselő úr, az LMP képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszterhez: „Miért szigeteli el a kormány a vidéket?” címmel. A kérdésre a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter úr nevében államtitkára válaszol. Képviselő úr, parancsoljon! SALLAI R. BENEDEK ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem véletlen, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez címeztem a kérdést, mert alapvetően költségvetési forrásokra lettem volna kíváncsi, hiszen - mint ahogy az a kérdésemből kiderül - 201115 között a magyar kormány a közutak fenntartására üzemanyagok jövedéki díjából és úthálózati fenntartási díjakból 3300 milliárd forintot sz edett be, és ennek kevesebb mint egyharmadát fordította a közutak fenntartására. Azért, hogy ez szemléletes legyen, mint az elhangzott az államtitkár úr által adott válaszból, a mostani