Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 21. hétfő (136. szám) - Novák Előd (Jobbik) - a miniszterelnökhöz - „Lesz-e kormányzati következménye annak, hogy a népességfogyás a 2014. évi 35 ezerrel szemben 2015-ben 40 ezer főre nőtt Magyarországon?” címmel - ELNÖK: - NOVÁK ELŐD (Jobbik): - ELNÖK: - VERESNÉ NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1078 Tisztelt Miniszterelnök Úr! Nincs jelen. Nem tudom, ki fog válaszolni. ELNÖK : Tájékoztatom, hogy a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Balog Zoltán miniszter ú r, az emberi erőforrások minisztere válaszol, az ő képében pedig Veresné Novák Katalin. (Derültség.) Máris megvan a válasz. NOVÁK ELŐD ( Jobbik ): Ennek nagyon örülök, elnök úr, és annak is, ha az időt most kezdik el számítani. Tisztelt Államtitkár Asszony! Miután Magyarországon a népességfogyás a 2014. évi 35 ezerrel szemben 2015ben 40 ezerre nőtt, a Jobbik ismét komolyabb népesedéspolitikai lépéseket szorgalmaz. Legutóbb benyújtottuk a gyermekneveléshez szükséges termékek áfaterhének 5 százalékra csökkenté sét célzó törvényjavaslatunkat is, de önök sajnos lesöpörték, marad az uniós rekordnak minősülő 27 százalékos áfa ez esetekben is. A kormány sajnos többszöri kérésünkre sem mondta ki, amit a Jobbik programjában viszont leszögezett, hogy a magyarság legsúly osabb problémája minden más nehézséget felülmúlva a katasztrofális demográfiai helyzet, ami miatt radikális változás nélkül nemhogy a nyugdíjrendszer, de az egész államháztartás fenntarthatatlan. A kormánynak szembe kellene végre néznie egyrészt a társadal om elöregedésével, másrészt a cigányság népességrobbanásával és az aktív korú, dolgos magyarok közel egymilliós számban történő Nyugatra emigrálásával is, ami miatt a hivatalos KSHadatoknál valójában jóval rosszabb a helyzet. A Jobbik elismeri és támogatj a a kormány családpolitikai erőfeszítéseit, amelyek ugyanakkor, azért lássuk be, kevésnek bizonyultak. Ezért szorgalmazzuk az első gyermek születésének nagyságrendileg nagyobb támogatását, a főállású anyaság támogatásának kibővítését és a párhuzamosan munk át választók számára az önök által bevezetett bölcsődei gondozási díj eltörlését. Sürgetőnek tartjuk kiszámítható, a nyugdíjrendszerhez hasonlóan inflációkövető családtámogatási rendszer megteremtését és a népbetegségnek minősülő meddőség miatt a lombikbéb iprogram fokozottabb támogatását is, valamint a szülészeti ellátás humanizálását, amiért tegnap több százan felvonultunk a „Más állapotot a szülészetben” nevű civil kezdeményezés keretében. Sok javaslatunk közül kiemelném még a népesedési kerekasztal ált al is szorgalmazott szülői életjáradék bevezetését, hogy a gyermek személyi jövedelemadójából automatikusan támogassák a szüleiket. Valamilyen módon jó volna a nyugdíjrendszerben is elismerni a gyermekvállalást. A Jobbik tehát az egyre erősödő ütemű népess égfogyás megállítását szorgalmazza, az a kérdésem azonban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , hogy a kormány belátjae, hogy elégtelenek a családpolitikai erőfeszítései, hajlandóe az előbbi javaslatok legalább némelyikének elfoga dására. (Az elnök ismét csenget.) Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Veresné Novák Katalin államtitkár asszony válaszol. Parancsoljon! VERESNÉ NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a s zót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Abban talán egyetértünk, hogy élethalál dolgában szerencsére nem a kormányzat az elsőhelyi illetékes. Hogy miért van az, hogy Európában nincs jelenleg egyetlen olyan ország sem, ahol elegendő számú gyerm ek születne ahhoz, hogy megtartsák a népességüket, miközben a világ népessége növekszik, ez egy jó kérdés. Hogy ma Magyarországon már 35. éve csökken folyamatosan a népesség, ez pedig valóban egy olyan jelenség, amivel mi nemcsak szembenéztünk, hanem amive l a saját eszközeinkkel igyekszünk is felvenni a versenyt. Ezért is hirdettük meg 2010ben ismét a családközpontú kormányzást, és azok mellett, amiket itt képviselő úr felvetett, azért emlékeztetnék arra, hogy mi mindent tettünk. Illetve emlékeztetnék arra