Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. december 15. kedd (126. szám) - Ikotity István (LMP) - a miniszterelnökhöz - „Mikor bírják már végre távozásra Farkas Flóriánt a közéletből?” címmel - ELNÖK: - IKOTITY ISTVÁN (LMP):
3810 tar tózkodik a teremben, de most ezt az alkalmat mégis felhasználnám arra, hogy megkérjem őt, nyugtasson meg bennünket, hogy az említett üzletembert nem strómanként használta. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen. A vi szonválasz megilleti az államtitkár urat. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót. Aki az interneten böngészett az elmúlt hetekben, láthatta azt a képriportot, amely bemutatta a csillebérci tábor állap otát, hogy milyen állapotban fogja a magyar állam visszakapni ezt, hiszen valószínűleg sejtették, hogy ezt az ebül szerzett dolgot nem tudják megtartani. Annyi hasznot kiszedtek belőle, amennyit tudtak hétről hétre, hónapról hónapra, és utána leromlott áll apotban, szörnyű körülmények között, beomló, beázó tető, omladozó falak mellett fogják visszaadni azt, amit teljesen jó állapotban, ingyenesen játszottak ki az állami közvagyonból és próbáltak magánvagyonná tenni. Annyira próbálták, mint arról már a parlam entben is szót ejtettünk, hogy egy, Butor Klára egykori MSZPs pártigazgató által vezetett alapítványhálózathoz juttatták volna az úttörőszövetség alapszabálya szerint. Butor Klára és Gál J. Zoltán voltak ketten azok, akik az őszödi beszéd hangfelvételét ő rizték. Ők ketten voltak azok, akik az után a bizonyos beszéd után elvitték azokat az adathordozókat, akik birtokolták ezt, és nem tudjuk, hogy pontosan melyikőjüktől került ki utána, és melyikőjük nyomán ismerte meg a teljes nyilvánosság. Nem tudjuk, mi v olt ezen emberek hallgatásának az ára az elmúlt években. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) Ikotity István (LMP) - a miniszterelnökhöz - „Mikor bírják már végre távozásra Farkas Flórián t a közéletből?” címmel ELNÖK : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Ikotity István, az LMP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrhoz: „Mikor bírják már végre távozásra Farkas Flóriánt a közéletből?” címmel. Ikotity Ist ván képviselő urat illeti a szó. IKOTITY ISTVÁN ( LMP ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az LMP az elmúlt időszakban az Országos Roma Önkormányzat és a Türr István Képző és Kutató Intézet által megvalósított felzárkózási projekt ekről sorra bizonyította be, hogy felvetik a korrupció gyanúját, és óriási pazarlásokkal működnek. A botrányoknak meg is neveztük a politikai felelősét: Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos, az ORÖ korábbi elnöke. Javasol tuk, hogy szüntessék meg Farkas Flórián pozícióját, hiszen semmi szükség egy olyan miniszterelnöki biztosra, akinek a területén hétről hétre új botrányok robbannak ki, gyanús ügyek, százmilliós pazarlások, felelőtlen gazdálkodások. De ami legutóbb kiderült Farkas Flóriánról, az még komolyabb kérdéseket vet fel. Egy nyilvánosságra került hangfelvételen a miniszterelnöki biztos a következőt mondta, idézem: „Én holnap olyan tárgyalásokat fogok bonyolítani, amikből konkrétan el tudjuk indítani ezt a mentor- és szövetkezeti programot.” A mentorprogram el is indult. Az egyik projekt keretében havi 250 ezer forintot kapnak a Nemzetgazdasági Minisztériummal szerződött mentorok, akik történetesen az Országos Roma Önkormányzatban Farkas Flórián emberei és a jelenlegi elnököt leváltani szándékozó képviselők. Őket buzdította Farkas Flórián az ORÖ közgyűlésének szétverésére is. Egyáltalán, hogyan lehetséges az, hogy az ORÖ képviselőinek felét mentorként foglalkoztatja a Nemzetgazdasági Minisztérium? Itt nemcsak ez a botrá ny, hanem az is, hogy minden jel szerint