Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 7. szerda (103. szám) - A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - HEGEDŰS LORÁNTNÉ, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
974 Még egy dolog. Amikor a tévészékházvásárlásról beszélünk, valahogy felmerül bennem a Szabadság téri ingatlan sorsa, és az, hogy bizony nemcsak abban a kérdésben, sok más kérdésben, de abban a kérdésben meg végképp elmaradt az elszámoltatás. És most mi kiváltunk egy hatalmas adósságterhet úgymond egy múltbéli probléma, székházvásárlás miatt , de egy korábbi hasonló esetet meg a feledés homályába hagyunk veszni, elkendőzünk, nem foglalkozunk vele. Egy mondat erejéig hadd térjek már vissza és hadd elevenítsem fel mindannyiunk emlékezetét! Ez egy stratégiai helyen lévő hatalmas ingatlan, ami azt án egy kanadai fiatalember tulajdonába került, nyilván egy olyan cégen keresztül, amelynek mintegy 3 millió forintos törzstőkéje volt, tehát biztosan megbízható partner volt. Na mindegy, őneki a tulajdonába került, és onnan bérelte vissza sok éven keresztü l az állam úgy, hogy pár éven belül ez a kanadai beruházó messze többet nyert vissza bérleti díj címén, mint amennyibe az egész ingatlan került. Semmit egyébként azokból a vállalásokból nem teljesített mind ez idáig, ami arra vonatkozott, hogy mit fog ő eb ből az ingatlanból csinálni. Jelenleg is különböző zombifilmeknek van kiadva mint háttérdíszlet gyakorlatilag, és ilyen jellegű eseményeket szerveznek ott folyamatosan, eléggé megnehezítve a környék életét. Mindenesetre a feltűnő értékaránytalanság miatt a zért talán megérdemelt volna egy vizsgálatot, és az elszámoltatásba - ha már két kormánybiztosunk is ezzel foglalkozott - talán belefért volna ez a kérdéskör is. Úgyhogy ezt a részét a törvényjavaslatnak mi semmilyen módon, semmiképpen nem tudjuk támogatni , nem beszélve arról, még egyszer: csakúgy, mint az adósságkonszolidáció esetében az önkormányzatoknál, az adósság nem fog eltűnni azáltal, hogy most már nem az MTVAnak kell kifizetnie, hanem ez államadósságként minden ember vállát fogja nyomni. Tehát azé rt ezt talán érdemes lett volna az államtitkári expozéban egy kicsit részletezni, hogy azok, akik talán valamilyen internetes közvetítésen keresztül ezt az adást figyelik, azért egyértelműsíthessék a maguk számára, hogy minden ember zsebébe fog vándorolni ez az adósság ilyen módon. Ami a törvényjavaslat másik pontját illeti, nevezetesen: a rendkívüli kormányzati intézkedések keretének megemelése 60 milliárd forinttal. Sajnos, azt kell mondjam, hogy maga a cél, az, hogy az a civilizációs katasztrófa, amit a migránskérdés okoz, valamilyen módon kezelhető legyen, és arra érdemi válaszokat tudjon adni Magyarország, erre forrásokat kell biztosítani, ez a cél rendben van, minden esetben, minden értelemben támogatható. Maga az eszköz azonban, amivel ezt meg kívánjá k valósítani, azért egy kicsit feltételes, vagy hogy mondjam, elég sok kérdést vet fel. Megint csak erre a hatalmas nagy kupac iratra tudok visszautalni: pontosan az előző törvényjavaslat vitájában láthattuk azt, hogy a rendkívüli kormányzati intézkedések kérdéskörében mire költötte el a kormányzat az előző év hasonló keretét, és azon belül is számtalan olyan tétel van, ami vitás, vitatható, és aminek nem igazán látjuk a megalapozottságát, és nem látjuk azt sem, hogy bármelyik fejezeti kötetben ki lenne az egy kicsit bontva, hogy tulajdonképpen hogy is néz ki annak a pénznek az elköltése. Általánosságokat olvashatunk sok esetben milliárdos tételek tekintetében, és most megint 60 milliárdot adunk ilyen módon a kormányzatnak, hogy gyakorlatilag azt csináljon v ele, amit akar, egy biankó felhatalmazást. Mert az, hogy egyébként önök egy törvénynek az általános és részletes indokolásában azt írják, hogy majd erre kívánja a kormányzat felhasználni, egyébként magát a kormányzatot nem kötelezi semmire, semmire nem köt elezi, mert magában a normaszövegben ez nincsen benne. Egymilliárd forint tekintetében van csak ilyen értelemben címzés, tehát az a pántlikázott pénz, hogy így mondjam, de magát a 60 milliárdot önök arra költik egyébként, amire akarják. Ugyanakkor sok mind en olyan részterület van, szakfeladat van, amit meg lehetne nevesíteni, ahova ezt a pénzt címzetten oda lehetne utalni. Ez sajnálatos módon elmaradt, mint ahogy az is, hogy valójában miből lesz ez a pénz biztosítva, mert az, hogy egyébként az áfabevételeke t meg a jövedékiadóbevételeket így egy csettintéssel megnöveljük, azért nem ennyire automatikus és nem ennyire egyértelmű. Persze kétségtelen, hogy az áfacsalókkal szemben még mindig van mit tenni,