Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 6. kedd (102. szám) - Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
827 (16.40) Felkai Lászl ó, a BM közigazgatási államtitkára Harangozó Tamás TABülésen elhangzott felszólalására reagálva az alábbiakat írta augusztus 5én: a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal kezdeményezte a menedékkérők egészségügyi szűrését az ÁNTSZ illetékes szerveinél, a szűrővizsgálatok elvégzésére azonban … az ügyfelek jellemzően a vizsgálatok elvégzését megelőzően elhagyták a befogadóállomást, mindenesetre 737 esetben sikerült. Az, hogy elhagyták a befogadóállomást, képviselőtársam, kinek a problémája és kinek a felel őssége? Az MSZPé? Ugye, ezt nem mondja komolyan? Tehát beszéljünk már arról, ami itt történt és azóta is történik! Az önök államtitkára úgy gondolta, hogy ezt a problémát nem tudja megoldani. Akkor tessenek szívesek lenni őt számon kérni és nem engem! A m ásik pedig, bár a tárgynál maradva, de reagálva erre a bizonyos napirend előtti felszólalásra, illetve az államtitkár úr reakciójára, azt azért nem gondolja komolyan, hogy itt szóvá teszi, hogy miért nem a törvényhez ragaszkodom, és arról beszélek, az álla mtitkár úr pedig beszélhet a reakció bármilyen lehetősége nélkül zöldségeket - merthogy azt beszélt. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK : Megkérdezem Z. Kárpát Dániel képviselő urat, hogy két percben vagy normál időkeretben kívá n hozzászólni. (Z. Kárpát Dániel: Két percben.) Akkor két percben megadom a szót. Z. KÁRPÁT DÁNIEL ( Jobbik ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban normál felszólalásra készültem, de azért kell a kétperces hozzászólás lehetőségét megragadnom, mert egy, a szakmaiságtól igen távol álló vita bontakozott ki a felek között, korábbi és mostani kormányzó pártok között. Elhangzott egy olyan kérdés, hogy kinek a felelőssége az, hogy ezek a migránsok - nem menekültek, migránsok, ami egy sokkal szélesebb kategória - elhagyják azt a pontot, amit számukra kijelöltek. Hozzáteszem lábjegyzetben, hogy már a genfi egyezmény is előírja, az ideérkező migránsnak kutya kötelessége az érkezési ország jogszabályait betartani. Ebben az esetben ez már többször meghiúsult, hiszen e gyszer illegálisan átlépi a határt, utána elhagyja a kijelölt pontot. Hogy mégis ez kinek a felelőssége? Egészen elképesztő! Amikor a Jobbik egyedüliként felvetette azt, hogy Magyarországon kizárólag zárt menekültszállókat, zárt intézményeket szabad alkalm azni éppen azért, hogy megvédjük a polgári lakosságot, de egyébként megvédjünk sok érkezőt is az egymás közötti bűncselekményektől, akkor a Fidesz és az MSZP együttesen hörögte le ezt a javaslatot (Tukacs István: Oda mondja! Nem én kormányzok!) , együttesen tettek úgy, mintha ez nem létező probléma volna. Ezért tartom arcpirítónak ezt az egészet, amikor még egy évvel ezelőtt is konferenciákon önök azt említették meg, hogy ez a veszély nem létezik, ezek az emberek nem jelentenek veszélyt senkire, továbbá pers ze mondták azt is, hogy ez egy Fidesz által kreált problémakör. Hozzá kell tennem azt is, hogy a FideszKDNP tartozott még azok közé, akik a debreceni menekültszállóval kapcsolatos, Kulcsár Gergely képviselőtársam által sorozatosan elmondott problémák kapc sán megjegyezték, hogy ilyen gond nincs (Dr. Gyüre Csaba: Így van!) , közbiztonsági probléma nincs, egészségügyi probléma nincs. Tehát mintha az akkori süketek és vakok párbeszédéből most hirtelen felsejlett volna valami a ködből, és már tetszenek érzékelni ezt a problémát. Az MSZP számára azt tudom javasolni, hogy tisztázzák a saját soraikban, miért van az, hogy még az önök józanul gondolkodó szavazói is támogatják a fizikai határzár építését, támogatják az erőteljes fellépést a magyar polgárok érdekében, ö nök pedig még mindig nem létező problémáknál kaparásszák az alma héját. Köszönöm a lehetőséget. (Dr. Gyüre Csaba: Nagyon jó! - Taps a Jobbik padsoraiból.)