Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. szeptember 3. csütörtök (95. szám) - A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény és az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat összevont vitája - BÁNKI ERIK
72 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Akár csak szánalmasnak is minősíthetném azt az elhatárolódási versenyt, amely egy két hónappal ezelőtti felszólalásom nyomán itt ma kialakult az Országgyűlésben az MSZP és a Fidesz politikusa között, azonban azt egyértelműen vissza kell utasítsam személyes érintettség okán, hogy az én július 6ai felszólalásomban bármi gyűlöletkeltő lett volna, ahogy Heringes Anita fogalmazott. Még abban az idézetben, abban a szövegk örnyezetéből kiragadott idézetben sem volt semmilyen gyűlöletkeltő, amit tőlem idézett, úgy, hogy közben az idézeten belülről is kihagyott például egy olyan tényfeltáró, őszinte fél mondatot, hogy többen érkeznek már a bevándorlók hazánkba, mint ahány gyer mek születik, és azt gondoljuk, hogy igenis, ezzel szembe kell nézni. Bizony, én csak erre kívántam felhívni a figyelmet korántsem gyűlöletkeltő felszólalásomban, amelynek címe az volt: „Növeli, ki elfödi a bajt”. Illyés Gyula szavaival próbáltam annak meg szívlelésére kérni a kormányt, hogy hagyjanak fel a népesedéspolitikai sikerpropagandával, mivel a magyarság demográfiai állapota válságos, s erre világítottam rá korántsem gyűlöletkeltő felszólalásomban azzal, hogy a KSH által legutóbb közzétett, az EUta gállamok népesedéspolitikai összehasonlításában is látszik, hogy csak 3 országot előzünk meg a 28ból az ezer lakosra jutó élveszületések tekintetében, ráadásul minden rangsorban visszaestünk. Tehát semmiféle gyűlöletkeltő nem volt a felszólalásomban, ezt vissza kell utasítsam, és én nagyon örülök, hogyha akár neki, akár bármely más hazai kisebbségi állampolgárunknak többes identitása is van, és adott esetben valaki nemcsak német, nemcsak román, nem ukrán, nemcsak cigány, hanem mellette, mondjuk, magyar ide ntitással is rendelkezik. Ez teljesen természetes, de azzal is számot kell vetni, amivel egyébként Pokol Béla alkotmánybíró is számot vetett, ő ki merte mondani, én is ki mertem itt az Országgyűlésben mondani, hogy a cigányság népességrobbanásával nem lehe t elfedni hazánk katasztrofális népességfogyását, és ez még önmagában semmiképp sem gyűlöletkeltő. Köszönöm figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Véget ért a kérdések ideje. A s zemélyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény és az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat összevont vitája Soron következik a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény és az adózás rendjér ől szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról szóló előterjesztés összevont vitája . Selmeczi Gabriella, Völner Pál, Bánki Erik, Dunai Mónika képviselők önálló indítványa T/5986. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Tájékoztatom önöket, hog y az elfogadott házszabálytól eltérés szerint a nyitóbeszéd elhangzására 15 perc, a kormány képviselőjének 15 perc, a Törvényalkotási bizottság felszólalására 15 perc, ebből a kisebbségi vélemény ismertetésére 7 perc, a képviselőcsoportok felszólalására ös szesen 3030 perc, a független képviselők felszólására 8 perc, a zárszó elhangzására 10 perc áll rendelkezésre. Tisztelt Országgyűlés! A vitában elsőként megadom a szót Bánki Eriknek, a törvényjavaslat előterjesztőjének. BÁNKI ERIK ( Fidesz ), a napirendi po nt előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat célja az, hogy a hatályos jogszabályok szerint 2016. január 1jétől a családi adókedvezmény igénybevételéhez