Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. szeptember 22. kedd (98. szám) - A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója:
423 használta, tehát hogy nyalókákat tettek az emberek szájába. Ezzel azt aka rta mondani, hogy valójában az egész rezsicsökkentés csak egy átverés. Én azt tudom önnek mondani, tisztelt képviselő úr, hogy 2010 óta 3,2 millió gázfogyasztó háztartás esetében mintegy bruttó 855 milliárd forintot takarítottak meg, az áramszolgáltatás es etében 3,8 millió áramfogyasztó háztartás esetében 2012 óta mintegy bruttó 230 milliárd forintot takarítottak meg, a távhőfogyasztók megtakarítása 670 ezer, távhővel fűtő háztartás esetében 2012 óta mintegy bruttó 44 milliárd forint. Nem is folytatom a szá mokat, azt gondolom, ezek önmagukért beszélnek. (Gúr Nándor: Nézd az elemzéseket! Azt kellett volna elemezni, hogy kiket érint!) Ezek a számok, azt gondolom, önmagukért beszélnek. (Gúr Nándor: Neked biztos csökkent.) Tisztelt Képviselő Úr! Jó lenne, ha sze mbenéznének a tényekkel és a valósággal. Önök azt mondták, hogy lassan mondják, hogy mi is megértsük meg Orbán Viktor is, hogy nem lesz gázáremelés; mi pedig csökkentettük a rezsit, és ráadásul ez a pénz ott maradt a magyar fogyasztóknál. (Gúr Nándor közbe szól.) Én is végighallgattam önt, képviselő úr. (Gúr Nándor: Csak segítek! Csak segítek!) Nagyon próbáltam figyelni, és néma voltam, csöndben voltam, még jegyzeteltem is, hogy tudjam értelmezni mindazt, amit mond. Arra kérem, hogy ön is hallgasson végig en gem tisztességgel és tisztelettel. Tudom, hogy nehezére esik. Tehát mindezek a számok önmagukért beszélnek, és higgye el, hogy a fogyasztók tisztában vannak azzal, hogy egyébként mindaz a pénz, amit ilyen módon megtakarítanak, az ő pénztárcájukban marad, é s egyébként a magyar államháztartásnak pedig olyan módon is hasznot hajt, hogy ezekből a megtakarításokból részben állampapírvásárlás, részben pedig fogyasztásnövekedés érhető el. Úgyhogy, tisztelt képviselőtársaim, összefoglalva a vitát, azt gondolom, ho gy az a helyes ellenzéki magatartás, amit itt Kepli képviselőtársam képviselt, konstruktívan rámutatni néhány problémára, és bizony támogatni a kormánynak azt a törekvését, hogy a nemzeti szuverenitásunk, önrendelkezésünk jegyében minél nagyobb mozgásterün k legyen a közműszolgáltatások területén. Ezért kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák az előterjesztést. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a módosító java slatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitá ja Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztés T/6129. szá mon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Elsőként megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárának, a napirendi pont előterjesztőjének. Parancsoljon! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minis ztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! „A múltat tiszteld a jelenben, és tartsd a jövőnek!” - írta egykoron Vörösmarty Mihály. A történelmi múlt megismerésének elsődleges forrásául szolgáló, ill etőleg a közfeladatok folyamatos ellátásához és az állampolgári jogok