Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. december 14. hétfő (125. szám) - A Magyar Honvédség létszámhiányának megszüntetéséhez szükséges halaszthatatlan intézkedésekről szóló törvényjavaslat tárgysorozatbavételi kérelmének tárgyalása - DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP):
3590 hogy a Magyar Honvédség huzamosabb ideig egyszerűen nem tud nagyobb létszámú erőt rendelkezésre bocsátani az alapfeladatai ellátásának veszélyeztetése né lkül. A kormány csak a jelenlegi állomány folyamatos, drasztikus túlóráztatásával képes biztosítani a Magyar Honvédség fokozott jelenlétét a déli határnál. Ennek világos bizonyítéka, hogy a kormány olyan törvényjavaslatot fogadtatott el az elmúlt hetekben az Országgyűléssel, amely a jelenlegi helyzetben felfüggeszthetővé tette a szolgálati törvények vezénylésre, szolgálatteljesítési időre, pihenőidőre, túlszolgálatra, őr, ügyeleti és készenléti szolgálatra vonatkozó szabályait. E felfüggesztett törvényi re ndelkezések helyett a szolgálat megszervezéséért felelős elöljáró állapíthatja meg az alkalmazandó szabályokat. A létszámhiány súlyosságát jól mutatja, hogy a törvényi rendelkezések ilyen felülírását még háború, azaz rendkívüli állapot esetén sem teszi leh etővé a kétharmados honvédelmi törvény, csak az önök most létrehozott szabályai tesznek ilyet lehetővé. Miközben a feladatok sokasodnak, a honvédség döbbenetes mértékű létszámhiánnyal küzd, és a helyzet évről évre rosszabb. A zárszámadási törvények tanúság a szerint 2009ben még 5950 fő volt a szerződéses katonák statisztikai létszáma, ami 2014re 5042 főre, azaz majdnem ezer fővel csökkent az ötéves kormányzásuknak köszönhetően. (15.00) Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke novemberben elhangzo tt tájékoztatása szerint a Magyar Honvédség 29 700 fős rendszeresített létszámából összesen 5500 katona hiányzik a mai napon. A döbbenetes létszámhiány ellenére a kormány a létszám növelése helyett alkotmányellenes szabályozással inkább a meglévő állomány agyondolgoztatásával próbálja meg kezelni a helyzetet. Persze arra hivatkoznak, hogy csupán átmeneti nehézségek miatt van szükség a rendkívüli intézkedésekre. Miközben a Magyar Honvédség létszámát tekintve évről évre sorvad, addig az elmúlt években Magyaro rszág és az egész Unió biztonsági környezetében rendkívül kedvezőtlen változások zajlottak le. A megváltozott körülményekre figyelemmel a Magyar Honvédség óriási létszámhiánya immár jelentős biztonsági kockázatot jelent az egész ország számára. Előreláthat ólag mind rövid, mind hosszú távon a Magyar Honvédség által ellátandó feladatok nem csökkenni, hanem növekedni fognak, az egyre veszélyesebbé váló világban ugyanis egyértelműen felértékelődik a fegyveres erők szerepe. E megnövekedett feladatok ellátása már rövid távon is elképzelhetetlen a jelenlegi létszámhiány mellett. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Honvédség hatalmas békeidejű létszámhiánya ugyanis nem orvosolható huzamosabb időn keresztül extrém terheléssel. Ezért a határozati javaslatunk arra köte lezné a kormányt, hogy tegyen intézkedéseket a Magyar Honvédség létszámhiányának megszüntetése érdekében. Nem a már elfogadott létszámelőirányzatok növelésére, nem egy tömeghadsereg létrehozására, hanem a már elfogadott országgyűlési döntések végrehajtásá ra, a már előírt és ezért nyilvánvalóan szükséges létszám mihamarabbi biztosítására teszünk javaslatot. Ez csak a nulladik lépés, tisztelt képviselőtársaim. Ha ez megvan, akkor lehet azon gondolkozni, hogy a korábban megtervezett struktúra, az ahhoz előírt létszám, az állomány képzése és felszereltsége egyáltalán alkalmase arra, hogy a mai kihívásoknak megfeleljen. S hogy mennyire az Országgyűlésen, annak fideszes és KDNPs többségén múlik ez az ügy, szeretném önöknek idézni a Honvédelmi Minisztérium állam titkárának a Honvédelmi és rendészeti bizottságban az előterjesztéssel összefüggésben elmondott néhány mondatát. Úgy tűnik, a kormány teljesen egyetért a javaslattal, csak az Országgyűlésen és annak a fideszesKDNPs többségén fog múlni ez a kérdés. Idézem Dankó urat: egyetértek a képviselő úrral, a létszámhiányokat amilyen gyorsan csak lehet, fel kell számolni. Az ilyen törekvéseket természetesen nemcsak támogatandónak tartjuk, hanem alapvető kötelességünknek tartjuk. Nagyon reméljük, hogy önök, fideszes é s KDNPs képviselők is alapvető kötelességüknek fogják tartani. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)