Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. december 7. hétfő (124. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
3495 élik meg a hazai egészségügyi ellátás színvonalának tragédiáit az állampol gárok, mind a betegek, mind a gyógyítók tudják, hogy recsegropog az egész szerkezet. Tíz megyei kórháznyi orvos hiányzik a magyar egészségügyből, a kórházi osztályok a hónap közepére kifogynak a gyógyszerkeretből, elavult és hiányos műszerpark mellett dol goznak orvosaink és ápolóink, miközben a betegek sokszor több mint méltatlan körülményeket kell elszenvedjenek a kórházakban. Eközben kezelhetetlenné válik a rendszer fenntartása, mert a sok pénzért képzett orvosaink kivándorolnak. Ha már ma úgy döntene a kormányzat, hogy bővíti az egyetemeken az orvosképzés létszámát, akkor is csak közel egy évtized múlva lenne esedékes ez a bővülés, és a mai fizetések mellett világosan látszik, tisztelt Ház, hogy nem versenyképes európai átlaghoz mérve az egészségügyben d olgozók fizetése. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint a bizalomerősítés béremeléssel kezdődik. Nagyon fontos, hogy ezt a kenőanyagot hozzáadjuk a rendszerhez, hogy együttműködésre ösztönözzük a dolgozókat. Fizetésemelés nélkül nemhogy re formot nem lehet végrehajtani, de gyógyítás sem lesz Magyarországon. Mi kell még ahhoz, tisztelt képviselőtársaim, hogy tudomásul vegyék, Magyarországon a közszférában legalább nettó 50 százalékos béremelésre, fizetésemelésre van szükség ahhoz, hogy ne pál yaelhagyók és kivándorlók legyenek Magyarországon, és magas színvonalú szolgáltatást tudjon nyújtani az állam? Jelzem, a helyzetet nehezíti, hogy jelen pillanatban éppen az állam mondja föl a szolgálati viszonyát a közalkalmazottakkal szemben, hiszen az ön ök törvénye alapján ebben a hónapban az egészségügyben és az oktatásban sem kapják meg a közalkalmazottak a fizetésüket, és kilátástalan a januári fizetésük is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Azt követelem a kormánytól, hogy á lljon vissza a régi rendszer mindaddig, amíg nem tudják eldönteni, hogyan működtessék a közszférában dolgozók fizetését. Köszönöm szépen a türelmét, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, frakcióvezető ú r. Az elhangzottakra a megszólított Rétvári Bence államtitkár úr válaszol. Parancsoljon! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Ön azt mond ta felszólalásának közepén, hogy húsz év alatt az ön által idézett tanulmány szerint nőttek a különbségek az orvosi ellátásban, és ha valaki rossz helyre született, akkor rosszabb ellátást kapott; majd azt követelte felszólalásának végén, hogy álljon vissz a a régi rendszer. Ezt nem igazán tudjuk értékelni… (Tóbiás József: A fizetés! Azt add oda az embereknek, ami jár nekik! - Az elnök csenget.) (11.40) Tisztelt Képviselő Úr! A régi rendszerben önök a 13. havi fizetést elvették, ha már fizetésről van szó, az egészségügyben dolgozóktól, helyette vettek kórházi széfeket, helyette be akartak vezetni vizitdíjat. Ezeket a régi rendszerbeli elemeket - mint a vizitdíj, az egyhavi bércsökkentés - mi nem kívánjuk meglépni természetesen. Az elmúlt öt esztendőben annak révén, hogy a magyar gazdaság 2013 óta ismételten növekedő pályán van a magyar reformok működése következtében, így sikerült 20122013 óta átlag 27 százalékkal növelni az egészségügyben dolgozók bérét, és így sikerült több mint 70 milliárd forint plusz bér juttatást adni az egészségügyben dolgozóknak. Hogy ennek a folytatására szükség van, ezt mindenki így gondolja, képviselő úr. De amikor itt volt a parlamentben, mondjuk, a chipsadóról szóló javaslat, amely egy az egyben az egészségtelen élelmiszerek után k ivetett extra adóból az egészségügyben dolgozók bértömegét növelte meg, ezeket kellett volna az MSZPnek megszavaznia. Mert itt feláll, és azt mondja, hogy több pénzt kapjanak az egészségügyben dolgozók, amivel minden józan gondolkodású ember Magyarországo n egyetért; de amikor megteremtjük ennek a fedezetét, és nemcsak a költségvetési törvényben, hanem például a netatörvényben a chipsadóról, akkor ezeket meg kellett volna szavaznia a Magyar Szocialista