Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. december 1. kedd (122. szám) - Egyes törvényeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal átalakításával, valamint a költségvetési tervezéssel és gazdálkodással kapcsolatos módosításáról szóló törvényjavaslat összevont vitája - ELNÖK: - DR. SZŰCS LAJOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
3297 A most benyújtott indítvány szerint a jövő évtől a NAV háromszintű kormányhivatalból kétszintű központi hiv atallá alakul. A felső szinten helyezkedik el majd az úgynevezett központi irányítás, amely az irányító szint, az alsó szinten pedig az állampolgárokkal, vállalkozásokkal közvetlen kapcsolatban álló megyei igazgatóságok állnak majd. Megszűnik a hivatal hét régiós igazgatósága; ezeknek az egységeknek a munkatársai elsősorban a megyék, illetve a NAV központi irányítási munkáját segítik majd. A megyei vám- és adóigazgatóságok összevonásával egyszerűbb lesz az eljárás igazgatósági szinten is. Az új szervezeti s truktúra garantálja majd a gyorsabb ügyintézést és az egységes jogértelmezést. Azért, hogy az adózói jogok maradéktalanul érvényre jussanak, szükséges kiemelten kezelni a jogorvoslatokat. 2016tól a lakosság és a vállalkozások kérelmeit a fellebbviteli iga zgatóság szakemberei bírálják majd el. A NAV vezetését a gazdasági tárca államtitkára és négy helyettes államtitkára látja majd el. A minisztériumba helyezett adóhivatali struktúrát számos OECD- és uniós tagállam is alkalmazza. A szakértői vizsgálatok szer int az ilyen típusú felépítés a kormány által fejleszteni kívánt két területen, az adózó ügyfélként való kezelésében és a végrehajtási mutató javulásában is komoly sikereket hozhat. Továbbá kiemelt prioritást kap az is, hogy a NAV vezetésének a Nemzetgazda sági Minisztériumba történő integrálásával az eddigi gyakorlattal szemben előtérbe kerüljön az adóhivatal szolgáltató arca. Fontos kiemelni, hogy az előbb vázolt átalakításokat komoly tervezői munka előzte meg, hiszen a NAV tevékenységének értékelésére a N emzetgazdasági Minisztérium egy külön munkacsoportot hozott létre. A munkacsoportban az NGM, a Belügyminisztérium, a NAV, tanácsadó cégek, a Magyar Kereskedelmi Kamara és adótanácsadó cégek képviselői vettek részt. A Belügyminisztérium kérdőíves felmérés ú tján gyűjtötte össze a NAV teljes személyi állományának, külön a vezetőknek, illetve beosztottjainak a szervezettel és a munkafolyamatokkal kapcsolatos véleményét. Az NGM - a NAV közreműködésével - nemzetközi összevetést készített az adóhatóságok szervezet i jellemzőiről és különböző hatékonysági, eredményességi és ügyfélbaráti mutatóiról, valamint az adóhatóságok fejlesztésére alkalmazott legjobb nemzetközi gyakorlatokról. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 400 magyar kis- és középvállalkozás vezetőjének m egkérdezésével felmérést végzett a vállalkozók NAVval kapcsolatban szerzett tapasztalatairól és véleményéről. Az adótanácsadó cég a nagyvállalatok kérdőíves megkérdezése alapján nyújtott képet a nagyadózók adóhatóságról alkotott véleményéről. Az áttekinté s legfontosabb megállapításai. A NAV szervezete túlságosan tagolt. A szervezetrendszer szakterületenként tagolt, párhuzamosan működik az adó- és vám, a bűnügyi szakterület, elkülönült központi régiós és megyei irányítással, párhuzamos szakmai és funkcioná lis vezetőkkel. A működésben párhuzamosságok vannak, az információáramlás pedig akadozhat. A NAV szervezetrendszere háromszintű, a megyei igazgatóságokból, régiós főigazgatóságokból és a központi hivatalból áll. Ez a felépítés magában hordozza egy koordiná ciós többletfeladat és egy többletadminisztráció szükségességét a központ és a megyei igazgatóságok között. Ez egyben lassítja és torzítja az információáramlást is. A NAV szolgáltató jellegének, ügyfélorientáltságának javítása szükséges. Mind az adózók, mind a NAV munkatársai úgy látják, hogy javítani szükséges a NAV működésének ügyfélorientáltságát és szolgáltató jellegét. A törvényjavaslat részei: 1. A központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szól ó 2010. évi törvény módosítása. A NAV központi hivatalként működik tovább,