Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 30. hétfő (121. szám) - Az árubemutatóval egybekötött termékértékesítés során a fogyasztók védelme érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - KARA ÁKOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
3262 Még egyszer mondom, hogy ha a boltok piaccá tudták mag ukat nyilvánítani, és lekövető magatartással egy igen nagy fáziskéséssel tudta csak a jogalkotó ezeket a visszaélésszerűséget kiszűrni, akkor itt is adott a félelem, hogy talán egy kicsit pontosabb kodifikációval el lehetne oszlatni azt a veszélyt is, hog y bizony itt az önöket érő lobbiérdekek képviselői sérelmeket szenvedjenek, és meg lehetne oldani azt is, hogy hasonló trükközésekre ne ragadtassa magát egyetlen árubemutatókat tartó cég sem. Összességében van bennem némi szkepszis azt illetően, hogy ezen piac mekkora hányadát teszik ki tisztességes vállalkozások, amelyek valóban a piacra való hasznos, értelmes termékeket értékesítenek, ne mondjuk azt, hogy sóznak rá magyar emberekre, hanem értékesítenek magyar emberek számára. Tehát én magam nagyon nyugodt an aludnék, ha ez a teljes üzletkötési forma így nem lenne ebben a formában, vagy legalábbis nem működhetne. Értjük mi az önök tilalmaktól való félelmét is, viszont arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a hasonló kapuk kinyitásával bizony egy idő után a szellem is kijöhet abból a bizonyos palackból. Tehát nagyon trükkös, nagyon rafinált cégekkel van dolgunk. Egyértelmű az is, hogy elkövettek önök már egy hasonló hibát. Annak idején, amikor a fogyasztói csoportok tekintetében nem a teljes tiltás talajár a léptek, hanem bizony csak a jövőre vonatkozóan tiltották meg hasonló szerveződések létrejöttét, ott is megértettük és toleráltuk, hogy volt egy kipörgő hatás az egész rendszerben. Nem akarták lehetetlen helyzetbe hozni a már rendszerben lévő embereket. D e akkor is azt mondtuk, hogy mivel nem volt szó akkora nagy költségvetési forrásokról, adott esetben még költségvetési forrás bevonásával is lehetett volna rendezni a fogyasztói csoportok áldozatainak a helyzetét, és igen, meg kellett volna próbálni ezen s zámla minél nagyobb részét leverni a bűnelkövető cégeken. Ez esetben is azt mondjuk, hogy teljesen értelmetlen ilyen kiskapukat nyitva hagyni, hiszen abszolúte minden adott lenne a rendezés tekintetében. Itt van egy szinte példátlan parlamenti többség, itt van egy nagyjából egy irányba mutató szándék, ahol az MSZP képviselője is gratulál a KDNPnek a kiváló előterjesztéshez. A Jobbik egyébként azt a szándékot, amely emögött meghúzódik, szintén támogatja. Tehát ez egy olyan kegyelmi pillanat, amikor ezt a ké rdéskört teljes mértékben és egészében rendezni lehetne. Éppen ezért hozzánk közel állna az is, hogy az érintett cégeket a múltbeli cselekmények kapcsán is egy kicsit komolyabban szankcionáljuk, hiszen pusztán az, hogy a jövőben, gyerekek, ilyen formában n e, ez nem egy elég markáns üzenet a piac számára, hiszen számtalan olyan iparágat tudunk felhozni, ahol hasonló visszaélési formák vagy kísértetiesen hasonló visszaélési formák működnek. Éppen ezért és összességében az az egyértelmű igényünk, hogy hasonló kiskapuk ne legyenek ebben a rendszerben, értelmetlenek. Ha pedig a fesztiválok, fesztiválkártyák kapcsán néminemű pontosítást szeretnének, ezt sokkal gondosabb jogalkotással, a paragrafusok egy kicsit szigorúbb vizsgálatával szerintünk könnyedén keresztül lehet vinni. Ily módon pedig a magyar fogyasztókat meg tudjuk kímélni attól, hogy a jövőben adott esetben paplanfesztiválokon verjék át őket, vagy pedig olyan eszközökkel éljenek ezek a csalók és köztörvényes bűnözők, amelyekkel egész egyszerűen nem szaba dna, hogy egy tisztességes jogrendszerben találkozzanak, nem szabadna, hogy ilyen eszközöket a kezükbe kapjanak. Itt van tehát a lehetőség, használják ki ezt a kegyelmi pillanatot! Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK : Nem látok továb bi jelentkezőt, úgyhogy megkérdezem államtitkár urat, hogy kíváne hozzászólni. (Jelzésre:) Kara Ákos államtitkár úré a szó. KARA ÁKOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Két kritériumnak kellene megfelelnem. Az egyik az, hogy fél 12 felé rövidnek kéne lennem. A második kritérium, aminek