Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 30. hétfő (121. szám) - Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - DR. VEJKEY IMRE,
3251 kiküszöböli a kéményseprőipari közszolgáltatás több megyében felmerült ellátási zavarait is, amikor is a szerződéses közszolgáltató hiányában a közérdekű közszolgáltatót átmeneti kijelöléssel kellett megtalálni. A lakossági szektoron kív üli kéményseprőipari piac megmarad a magánvállalkozások számára, amelyek a gazdálkodó szervezetek tulajdonában, illetve használatában álló ingatlanok esetében biztosíthatják a szolgáltatást. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Az ingatlantulajdonos polgárok m ellett az új törvényi szabályozás kedvez a kéményseprő szakmunkásoknak is, akiknek tapasztalata iránt a következő esztendőktől növekszik a kereslet. Az új szolgáltatási rendszerben ugyanis a hivatásos katasztrófavédelmi szervnél a kéményseprő magánvállalko zásoknál, valamint az önkormányzati közszolgáltatóknál egyaránt foglalkoztatási igény jelentkezik majd a gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező szakmunkások iránt. Az állami feladatvállalással a hivatásos katasztrófavédelmi szerv a kéményseprő szakmunkások on kívül a kéményseprőipari ügyfélszolgálati és egyéb adminisztrációs munkákhoz szükséges kiszolgáló személyzet munkájára is igényt tart. A javaslat hatálybalépésével az állam felelőssége is növekszik, mivel azokon a településeken, ahol nem működik piaci k éményseprőipari magánszolgáltató, ott a közületi szektorban is a hivatásos katasztrófavédelmi szerv végzi majd el a kéményellenőrzéseket, ha ezt egyébként az önkormányzat nem vállalja. Az állami szerepvállalással a kéményellenőrzéseket az eddigieknél szerv ezettebben, egységes gyakorlat alapján végzik majd a hivatásos katasztrófavédelmi szerv alkalmazásában álló szakmunkások. Hangsúlyozandó, hogy e törvényjavaslat a kéményseprőipari tevékenység új rendszerének csak a kereteit rögzíti, a részletes szabályokat a kormány- és miniszteri rendelet határozza majd meg. Így az ellenőrzés gyakoriságára és az új kéményseprősormunka jobb munkaszervezésére vonatkozó előírásokat is az új törvény felhatalmazása alapján kiadandó miniszteri rendelet állapítja majd meg. Tiszt elt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm mindazoknak, akik részt vettek a törvényjavaslat vitájában, köszönöm a munkájukat. Kérem, hogy szavazataikkal járuljanak hozzá a törvényjavaslat elfogadásához. Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Bejelentem, hogy a kormány kezdeményezte a Törvényalkotási bizottság eljárását a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról szóló előterje sztés megtárgyalása érdekében, így a bizottsági jelentés vitája ezen az ülésen nem kerül sorra. Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormányelőterjeszté s T/7398. számon és az ahhoz érkezett bizottsági nem önálló irományok a parlamenti informatikai hálózaton elérhetőek. Bejelentem, hogy az előterjesztést uniós napirendi pontként tárgyalja az Országgyűlés. A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság állá spontjának, valamint a megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor. Ennek keretében megadom a szót Vejkey Imrének, a bizottság előadójának. DR. VEJKEY IMRE,