Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. szeptember 21. hétfő (97. szám) - Magyar Zoltán (Jobbik) - a földművelésügyi miniszterhez - „Felhatalmazás nélkül hordják szét az állami földet, és ezzel jogtalanul nullázzák le a nemzeti vagyon maradékát?” címmel - ELNÖK: - DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár:
322 Akkor adódik a kérdés, hogy vajon kiket segít a tervezet. Véleményünk szerint javarészt azokat a Fidesz közeli oligarchákat, csókosokat, akiket a „földet a gazdáknak” névvel csúfolt program i s sikeresen ellátott állami földekkel és ezen keresztül uniós forrásokkal, közben pedig családok mentek tönkre, állatállományok tűntek el, a mezőgazdasági szektorban pedig több mint 11 százalékos visszaesés következett be. De arra sincs semmilyen garancia, hogy néhány év múlva nem kerül külföldiek kezére a most árverésre szánt állami föld, hiszen ennek tiltását még a földtörvénybe se merték belefogalmazni, és ahogy megismerhettük a kiszivárgott tervezetet, ez sem tartalmaz elég garanciát. Az is gyanús, hogy példátlan gyorsasággal akarnak végezni az állami földek eladásával. Szintén árulkodó, hiszen arra számítanak, hogy mire a közvélemény a migránshírdömping után felfigyel erre az ügyre, már késő lesz. Hogyan fordulhat elő az, hogy az állítólag a Magosz elnö kének fejéből kipattant ötletet a kormány és a kamara is felkarolja, és úgy akarja végrehajtani néhány hónappal a tervezett árverések előtt, hogy a gazdák közül senki nem ismerhette a részleteket? Ugye, a miniszterelnök úrtól ma hallottuk, hogy állítólag m a aláírta végre ezt a tervezetet. De, államtitkár úr, mire ez az indokolatlan kapkodás? Természetesen nem tartom kizártnak, sőt borítékolható, hogy a legnagyobb állami területeket használók, az önök csókosai bizony már régóta tisztában vannak a részletekke l, és fel is készültek ennek a megvalósítására. Jó lenne, ha a valódi szándékokat végre napvilágra hozhatnák. Ezért kérdezem az államtitkár urat, hogy mikor vonják vissza ezt a gyalázatot. Miért volt olyan sürgős minél hamarabb elá rverezni ezeket az állami földeket? Miért nem tájékoztatták erről időben a gazdákat? A konkrétumokat miért nem ismerhettük meg? És kérdem én, mire szükséges ez a földprivatizáció. Hogy gondolják így a korábbi ígéreteiket véghezvinni? Hogy lesz így demográf iai földprogram? Hogy lesz így szociális földprogram? Hogy lesz így vidéken munkahely? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Az elhangzott interpellációs kérdésre Nagy István államtitkár úr fog választ adni. Parancsoljon, államtitkár úr! (19.30) DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőt ársaim! Ön a mostani interpellációjában a tervezett állami földértékesítések kapcsán olyan értesüléseket oszt meg velünk, amelyeket, ki tudja, milyen ellenőrizetlen és hiteltelen forrásból szerzett. Hiszen hallhatta, a miniszterelnök úr ma írta alá, tehát ma lett végleges maga a terv. Azzal vádaskodik, hogy földesúri rendszer kiépítése a célja a kormánynak, mely a hozzá hű birtokosokból tevődik össze. Ismételten fel kell hívnom a képviselő úr figyelmét arra, hogy a tervezett árveréseken csak földművesnek mi nősülő, helyben lakó, természetes személy magyar állampolgárok vehetnek részt, akik igazolják, hogy a földforgalmi törvény szerinti 300 hektáros földtulajdoni maximumot nem érik el. A 300 hektáros törvényi földszerzési maximum minden természetes személyre érvényes, így a jogi személy bérlő vezetőjére is. A programban meghirdetni tervezett ingatlanok több mint 80 százaléka, és ismételten szeretném mondani, képviselőtársam, a meghirdetni tervezett ingatlanok több mint 80 százaléka 10 hektár alatti területű. Ö n szerint ezek a 10 hektár alatti kis földek adják majd az alapját a földesúri rendszernek? Ugye, hogy lehetetlen? A kormány célja a családi gazdálkodók támogatása. Mi nem törünk olyan kétes babérokra, mint a korábbi kormányok, akik valóban megvalósították a nagybirtokosrendszert Magyarországon, melynek feloldásáért folyamatosan küzd a kormány mind a most meghirdetett értékesítési programmal, mind pedig a 2010 óta sikeresen működő „földet a gazdáknak” programmal. Aggodalmát fejezi ki továbbá amiatt is, hogy az értékesítést követően, amely az ön információi szerint lezárul idén októberben, külföldiek kezébe kerülnek majd ezek a területek. Remélem, elég