Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. szeptember 21. hétfő (97. szám) - Sallai R. Benedek és Ikotity István (LMP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Hogyan engedhetik csődbe jutni az iskolarendszert?” címmel - ELNÖK:
318 Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Szerint em érdemes vigyázni a szóhasználattal; csődhelyzetről beszélni ott, amikor ebben az évben 38 milliárd forinttal többet fizet ki a KLIK a pedagógusok bérére, mint a tavalyi évben, azt hiszem, nem lehet. Inkább annak kellene örülni, tisztelt képviselő úr, sz erintem mindannyiunknak, hogy a pedagógusok megbecsültsége idén szeptemberben is annyival nő, ami az anyagiakat jelenti, hogy 3,4 százalékkal visznek haza többet. Szerintem örülni kell annak, hogy mind többen kérik a pedagógus I.ből pedagógus II.vé minős ítésüket, mind több mestertanár van, mind többen próbálnak különböző eszközökkel, saját teljesítményükkel, akár portfóliózással vagy mással magasabb bért és magasabb presztízst kivívni maguknak a pedagógustársadalmon belül. Amikor a KLIKről beszélünk, sos e felejtse el, hogy Magyarország legnagyobb munkáltatójáról beszélünk. Nem tudom, hogy KözépEurópában hány hozzá mérhető nagyságú intézmény van, vagy cég vagy vállalat vagy bármi egyéb, hiszen mégiscsak az a 130 ezer ember, aki ott dolgozik pedagógusként, azt hiszem, hogy igencsak nagy számot jelent. Nagyon fontos, hogy nemcsak a pedagógusok kapták meg ezt az idén szeptember 1jétől esedékes újabb béremelést - mint ahogy kaptak tavaly és tavalyelőtt is, tavaly összesen 120 milliárd forint értékben, előtte 32 milliárd forint értékben , hanem megkapták azok az ott dolgozók, akik nem pedagógusmunkakörben vannak, egy 50 ezer forintos munkabéren kívüli juttatás keretében. Tehát ők is többet vihetnek haza. Ez sem a csőd jele, tisztelt képviselő úr, hogy minden alkalmazottja a KLIKnek idén többet keres, mint amennyit tavaly keresett, a legkisebb keresetű és a legnagyobb keresetű is többet keres. Aki pedig a minősítését kérte, aki erőfeszítést tett azért, hogy jobban végezze a munkáját, azok pedig érezhető mérték ben, akár 506080 ezer forinttal is többet tudnak keresni idén, mint tavaly. Ami az egyes tételek kifizetését illeti, mióta ön azt a kérdését feltette a nyár folyamán, ezek rendezésre kerültek. Július 28án kerültek kifizetésre a nem rendszeres személyi j uttatások. Ilyen például a munkába járási költségtérítés, a jubileumi jutalmak, a megbízási díjak, a bankszámlavezetési kompenzáció és egyéb, nem rendszeres személyi juttatások, összesen 2,6 milliárd forint értékben. Utalhatok arra is, ami már elhangzott, hogy a tankönyvfelelősi pótlékot is a többszörösére emeltük. Ön nyilvánvalóan készült szeptemberre egy olyan interpellációval is, amelyik arról szólt volna, hogy kik nem kapták meg a tankönyvüket szeptember 1je után, szeptember 2án, de ilyesfajta interpe lláció azért nem hangzik el ebben a teremben, mert ezek rendben lezajlottak három héttel ezelőtt, és bár az ellenzék egész nyáron készítette fel és hergelte a saját sajtóját arra, hogy újabb botrányban tárgyalja a tankönyvek kiszállítását, de erre szerencs ére nem nyílt lehetőség, hanem rendben zajlott. Július 31én újabb közüzemi tartozásait rendezte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1,9 milliárd forint értékben. Augusztus 3án az E.ON felé fizetett 1,5 milliárd forintot, augusztus 4én a Tigáz felé 602 millió forintot. Szintén augusztus 4én a GDF Suez felé szintén majdnem 500 millió forintot, augusztus 5én 653 millió forintot. Tehát a nyár folyamán, ahol lehetett, ezeket a számlákat, ezeket a tartozásokat a KLIK kifizette. Ugyanakkor természetesen a KLIKnek olyan szempontból nehezebb a helyzete, mint volt egykor az önkormányzati fenntartóknak, hogy a korábban nehezebb sorsú települések fenntartásában lévő iskolák számára is ugyanazokat a körülményeket kell biztosítsa, mint minden más iskola számára . Éppen ezért természetesen a minőségi pótlékok, a képzések tekintetében, a továbbképzések tekintetben biztosítani kell egy magasabb szintet. Bízunk benne, hogy ez az egész országnak javára válik, de nyilvánvalóan a KLIKnek ilyesfajta pluszköltéseket jele nt. De ahogy az előző években, úgy ebben az esztendőben is a KLIKnek a stabil működését a kormány biztosította, most is biztosítani fogják, és ezért kapták és kapják meg a következő hetekben a pedagógusok a megemelt bérüket is. Köszönöm szépen. (Taps a ko rmánypártok soraiból.) ELNÖK :