Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 30. hétfő (121. szám) - Lukács Zoltán (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Sürgősségi ellátásra szorul a tatabányai sürgősségi ellátás” címmel - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
3142 nővér- és orvosállománnyal kellene ellátni ezt, méghozzá úgy, hogy kifejezetten sürgősségi szakorvo s nem is áll rendelkezésre. Ezt szemészeknek, nőgyógyászoknak, gégészeknek és más osztályokon dolgozó orvosoknak kell ellátni. Odáig ment a probléma, hogy immár három vagy négy orvos e miatt az ok miatt felmondott, és elment az amúgy is orvoshiánnyal küzdő kórházból, és hatannyolcan vannak, akik tervezik, hogy emiatt elhagyják a tatabányai Szent Borbála Kórházat. Emellett természetesen az egész kórházban fennállnak a feszítő, rendkívül nagy problémák, még egyszer mondom, az orvos- és nővérhiány, az eszközh iány, a felszerelések hiánya, naponta jelent problémát a betegek ellátása. Gyakorlatilag azért működik még ez a kórház sok kórházhoz hasonlóan, mert az ott dolgozók felelősségtudata és a tisztességes helytállása ezt lehetővé teszi, de nagyon sokszor szinte mármár ellehetetlenül a munkájuk. Azt kérdezem az államtitkár úrtól, hogy miért nem adnak megfelelő finanszírozást a Szent Borbála Kórháznak arra, hogy új szakorvosokat vehessen fel, és ha már van új épület, lehessen benne normális gyógyító munkát végezn i. Miért van az a probléma, hogy ha mégis kintről hoznak ügyeletet ellátó vendégorvosokat, ők 67 ezer forintot kapnak óránként az ügyeletre, egy ügyelet alatt akár egy nővér havi fizetését megkeresve, míg a kórházban dolgozó orvosok ennek a töredékét kapj ák meg ügyeleti díjként? Azt szeretném még kérdezni, hogy hajlandóke végre rendezni az egészségügyben lévő bérfeszültségeket azért, hogy ne legyen állandósult az orvos- és nővérhiány, ne hagyják el a kórházakat és az országot az ott dolgozók, és normálisa n lehessen gyógyítani ezekben a kórházakban. Várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Rétvári Bence államtitkár úr válaszol. Öné a szó, államtitkár úr. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nyilván nagyon sok orvosban és nagyon sok ápolóban akkor szakadt el a cérna, tisztelt képviselő úr, amikor nemhogy nem nőtt a fizetésük, hanem az MSZP időszakában egyhavi fizetéssel kevesebbet vihettek haza, amikor önök elvették egyhavi fizetését az egészségügyben dolgozó közalkalmazottaknak is. Ezt a bizalomvesztést kellett a FideszKDNPkormánynak nemcsak Tatabányán, de minde nhol máshol is kiküszöbölnie. Igyekeztünk ezt megtenni, igyekeztünk bérfejlesztéseket a költségvetés teljesítőképességéhez mérten végrehajtani. Azt hiszem, ez a körülbelül 70 milliárd forintos költségvetési többlet, amit tudtunk vállalni, ugyan messze van attól természetesen, amit mindnyájan ideálisnak tartanánk, de jóval több, mint amit a megelőző kormányok megtettek. Érezhető lépést tettünk, hiszen 95 ezer dolgozónak jelentett ez 201213ban 27 százalékos béremelkedést. Idén, az év második felében pedig d öntöttünk arról, hogy további 5,8 milliárd forintból, pontosan a legtöbbet betegágy mellett dolgozók esetében, akik ügyeletet vállalnak, akinek túlmunkája van, akik éjszakai műszakban vannak, pluszjuttatást adunk. Ez az idei 5,8 milliárd forint, a jövő évi 12 milliárd forint 77 ezer további, az egészségügyben az ágy mellett dolgozó embernek jelent pluszjövedelmet, és természetesen ezt szeretnénk is folytatni. A Szent Borbála Kórház konkrét esetét tekintve magam is ott voltam és körbejártam a kórházat az áta dás után. Valóban nagyon korszerű, XXI. századi körülményeket teremtettek a gyógyítás érdekében. 5,8 milliárd forint volt az az összeg, amit ott az emberek egészségébe fektettünk. (15.30) De a sürgősségi betegellátó osztály ezen felül 1,2 milliárd forintos beruházást tudott végrehajtani. A személyi költségekre költi nyilván ez az osztály is a bérköltségeinek nagy részét, a 201 millió forintból 170 millió forintot.