Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 23. hétfő (120. szám) - A növekvő mértékű korrupció visszaszorításáról és a korrumpálódott politikusok elszámoltatásáról szóló politikai vita - ELNÖK: - BURÁNY SÁNDOR (MSZP):
3035 elősegíti, azoknak a vállalkozásoknak, azoknak az egyéni vállalkozóknak vagy társas vállalkozásoknak a piaci pozícióit erősíti, akik tisztességesen, minden adó és járulék befizetésével gazd álkodnak, mert azt gondolják, hogy egyébként ez így korrekt, hiszen az, aki bevételre tesz szert, az adófizetési vagy járulékfizetési kötelezettségeinek is eleget kell hogy tegyen. Tehát azt gondolom, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy az elmúlt időszak korm ányzati politikája, a Fidesz- és a KDNPfrakció parlamenti döntéseinek meghozatala is azt mutatja, hogy igenis elkötelezettek vagyunk a gazdaság fehérítése iránt, és ezt a folyamatot szeretnénk a későbbiekben is továbbvinni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Burány Sándor képviselő úr következik, MSZP. Tessék! BURÁNY SÁNDOR ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Amikor az ellenzéki képviselők arról beszélnek, hogy a korru pció ellen úgy kellene a leghatékonyabban küzdeni, hogy azt az intézményesítést szüntessük meg, ami 2010 óta tapasztalható, akkor nem a levegőbe beszélünk. Hiszen olyan országban élünk, ahol a korrupció most már nem azt jelenti, hogy ügyeskedő emberek, kor rupt emberek kijátsszák a törvényeket, hanem olyan országban élünk, ahol eleve olyan törvényeket hoznak, amelyek egy kiválasztott kör számára súlyos milliárdokat hoznak a konyhára, közpénzből. Ennek a törvénykezési gyakorlatnak világos példái vannak: ha ön ök Andy Vajnának kaszinót akarnak juttatni, akkor olyan szabályokat hoznak, hogy koncesszióban ezt megkapja; ha önök a teljes dohányforgalmat, a kiskereskedelmi forgalmat, a trafikokat saját kedvezményes körüknek akarják átjátszani, akkor nem a kiskapukat fogják ezentúl kihasználni, hanem olyan törvényeket alkotnak, amelyeket egyébként a lobbisták írnak, és ennek következtében jutnak új tulajdonosokhoz, pontosabban koncesszióba ezek a kis üzletek. És ha utólag úgy látják, hogy a haszon nem érte el a számíto tt mértéket, akkor megint törvényt módosítanak, hogy a forgalomba olyan termékek is bekerülhessenek, amelyek ezeknek az üzleteknek a nyereségét, profitját növelni fogják; mindent úgy, ahogy a kedves megrendelő, a háttéremberek kérnek a kormánytól. A közbes zerzéseket pedig eleve úgy írják ki, hogy nem az a hír ma Magyarországon, hogy megint egy kormány közeli cég nyert el valamilyen közbeszerzést, hanem az a hír, ha kivételesen nem egy kormány közeli, Fidesz közeli cég nyert el egy közbeszerzést. Ebben vanna k számkivetettek, mint Simicska Lajos, vannak új kedvencek, és vannak örökös nyertesek. Például a Századvég, úgy tűnik, örökös nyertesnek számít, és zsinórban kapja a súlyos milliárdokat különböző közbeszerzések elnyerésével, és még az sem zavarja önöket, hogy olyan témában is elnyernek közbeszerzést, amely témában csak arra jogosult személyek tekinthetnének bele minősített adatokba, és ilyen jogosítvánnyal ezek a munkatársak nem rendelkeznek, adott esetben még nemzetbiztonsági kockázatot is jelentve. Hogy mennyire sajátjukként tekintenek minden közpénzt, arra a Magyar Nemzeti Bank is, majdnem azt mondtam, jó példa, de valójában rossz példa. A Magyar Nemzeti Banknak most egy olyan elnöke és olyan vezetése van, amelyik úgy gondolja, hogy saját passzióira költ heti a közpénzt. Különböző alapítványoknak 250 milliárd forintnyi közpénzt juttattak, hogy aztán egyébként az alapítványok kuratóriumán keresztül a jegybanki vezetők tekintélyes pénzösszegekhez jussanak, de erről majd egy kicsit később. Ugyanez a Magyar Ne mzeti Bank az ingatlanpiac egyik legnagyobb szereplőjévé lépett elő, mintha ez lenne a fő profilja: ingatlanvásárlásokra mintegy 26 milliárd forintot költött. És ha a Matolcsy család otthon családi vacsora közben úgy látja, hogy kellene költeni egy kicsit az asszony falujában is, ahol éppen polgármesterkedik, akkor egymilliárdért ott is vásárolnak egy ingatlant, nehogy már ez a falu, ahol az asszony a polgármester személyesen, rosszabbul járjon, mint más kedvezményezettek. Ha éppen műtárgyakban utazik a Mag yar Nemzeti Bank elnöke, akkor 9 milliárd forintnyi közpénzt elkölt műtárgyvásárlásokra.