Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 23. hétfő (120. szám) - Hollik István (KDNP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Családbarát ország” címmel - HOLLIK ISTVÁN (KDNP): - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
2976 HOLLIK ISTVÁN ( KDNP ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! 2010 óta a kormány mindent megtett annak érdekében, hogy azok, akik gyermeket terveznek, úgy érezzék, hogy ebben az országban érdemes családot alapítani, és annak anyagi terheivel nem egyedül kell megbirkózniuk. Ugyanakkor mindannyian tudjuk, hogy a gyermekvállalás a csodálatos oldala mellett egy életre szóló anyagi elköte leződést is jelent, így a szülőknek az erről szóló döntésben nemcsak az érzelmi, hanem az anyagi szempontjai is megjelennek. A kormány 2010ben célul tűzte ki egy családbarát ország kialakítását és a gyermekvállalás anyagi terheinek a csökkentését. A gyed extra intézkedéscsomag kedvezményeivel, az első házasok kedvezményének és a családok otthonteremtési kedvezményének a bevezetésével, a családi adókedvezmény járulékokra történő kiterjesztésével, valamint annak a kétgyermekes családok esetében a jövő évtől történő fokozatos emelésével mára sikerült egy jelentős családbarát fordulatot végrehajtani. Ennek eredményeként lendületesen emelkedett a gyermekvállalási kedv. A termékenységi ráta a 2010es 1,26os szintről 2014re 1,44re emelkedett. A nők, édesanyák s zámára a családi élet és a munkavállalás összeegyeztethetőségének lehetősége mind érzelmi, mind anyagi szempontból befolyásolja a gyermekvállalásról szóló döntést. Tisztelt Államtitkár Úr! A család és a munka összeegyeztetése terén hozott intézkedések megf elelően segítik a kisgyermekes édesanyákat a munkaerőpiacra történő visszailleszkedésben? Milyen eredményeket tud Magyarország felmutatni ezen a területen? Milyen erőfeszítéseket tett és készül tenni a jövőben a kormány annak érdekében, hogy Magyarország v alóban családbarát országgá válhasson? Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm, Hollik képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának álla mtitkára : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Felszólalásának a „Családbarát ország” címet adta, és akkor engedje meg, hogy ezúton is hadd gratuláljak önnek, hiszen bő egy héttel ezelőtt vitte haza második fi át otthonába. Ezúton is gratulálok a családjuk bővüléséhez, jó egészséget kívánok a gyermekeknek és a feleségének is; s akkor rátérnék a felszólalásom hivatalos részére. Nos tehát, a családbarát ország egy célkitűzés, ahogy a miniszterelnök úr is fogalmazo tt a budapesti demográfiai fórumon, amit el szeretnénk érni, és amihez nagyon sok mindent tettünk már meg az elmúlt öt esztendőben, de még nagyon sok teendőnk van, hogy a célunkat elérjük. Ahogy ön is utalt rá a kérdése végén, nagyon sokak számára az a fon tos, hogy a családi életet és a munkahelyet össze tudják egyeztetni. Mi egy olyan adókörnyezetet, jogszabályi környezetet és olyan támogatási rendszert igyekeztünk létrehozni, amelyben mind az édesanyák, mind az édesapák számára mind a gyermeknevelés, mind a munkavállalás és a karrier elérése ugyanúgy fontos cél lehet, és azt véghez is tudják vinni. A munkahelyi sikerek és a gyermeknevelés sikere egyaránt fontos számunkra. A munkahelyvédelmi akcióterv révén a családanyák sokkal könnyebben tudnak visszatérni a munka világába, hiszen a munkáltatók a járulékok teljességét nem kell hogy megfizessék két évig, majd a harmadik évben is csak a felét. Ezen túlmenően pedig a gyed extra intézkedés keretében az édesanyáknak nem kell választaniuk, idén az első évtől, jöv őre már a hatodik hónaptól, hogy a gyest veszik föl vagy pedig dolgoznak. A gyes mellett a munkavállalás lehetősége is megnyílik a számukra. És ha munkát vállalnak az édesanyák, akkor természetesen a gyermekeket el kell helyezni: 20102014 között mintegy 1 0 ezerrel növeltük a bölcsődei és a családi napközis férőhelyek számára. A célunk 2018ra a 60 ezer férőhely. Éppen ezért a parlament asztalán is fekszik az a jogszabálymódosítás, amely egy rugalmasabb, többféle bölcsődetípust felsoroló bölcsődei