Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 16. hétfő (116. szám) - Az Európai Unió Tanácsa által a nemzetközi védelmet kérők kötelező kvóták szerinti elosztásáról elfogadott határozattal összefüggésben indítandó bírósági eljárásról szóló előterjesztés összevont vitája - ELNÖK: - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): - ELNÖK: - MESTERHÁZY ATTILA (MSZP):
2440 Pontosan tudták, hogy Ibrahim Abdeslam 31 éves, ő a molenbeeki - ahol 80 százalékban muzulmánok élnek Brüsszel egyik negyedében , annak a terr orista sejtnek a tagja volt, pontosan tudták. És még sorolhatnám a többieket, sorolhatnám a főszervezőt, akiről gyakorlatilag mindent tudtak a szolgálatok, és ez itt egy nyílt anyagban megtalálható. Tehát nagyon komoly az együttműködés. De ha még egy számo t megengednek nekem, akkor Németországban 700 fölött van az ebben az évben elkövetett gyújtogatások száma - 700 fölött , és 550 fölött van a vagy szélsőségesek által elkövetett cselekmények a bevándorlók ellen vagy a bevándorlók által elkövetett cselekmén yek polgárok ellen vagy egymás ellen - bűncselekményekről beszélek , amelyet egyébként a német kormány elhallgatott az emberek elől. Tehát pontosan tudjuk, hogy kinél van a felelősség. Nem a rendőröknél, nem a határőröknél, nem a titkosszolgálatoknál, han em a felelőtlen politikusoknál, akik egyébként még ezeket a cselekményeket is elhallgatják. Harmadrészt meg arra hívnám föl a figyelmet, amivel kezdtem, hogy péntek óta azért megváltozott a helyzet és háborús veszély van. Erre az Iszlám Állam közleménye is , azt gondolom, elég egyértelműen rávilágít, ha csak az utolsó bekezdést olvasom föl: „Franciaországnak és azoknak, akik ugyanazon az úton járnak, tudniuk kell, hogy továbbra is elsődleges célpontjai az Iszlám Államnak. Ez a támadás csak kezdete volt egy v iharnak, egy figyelmeztetés.” Nos, nekünk ezért kell elutasítanunk azt a kötelező letelepítési kvótát (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , ami ezt az egész helyzetet erősíti, amelyre a törvényjavaslatban teszünk javaslatot. Ez ért kérem, hogy támogassák ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Most megadom a szót Staudt Gábor képviselő úrnak. DR. STAUDT GÁBOR ( Jobbik ): Röviden, elnök úr, mi azt szeretnénk, ha nemcsak most, hanem a minde nkori kormányok tekintetében - és ezért szeretnénk alaptörvénymódosítást - is irányadó lenne az, hogy népszavazásra lehessen a hasonló témákat bocsátani. Tehát mi hosszú távra gondolkodunk, és úgy gondoljuk, hogy ha ezt az Alaptörvénybe beemeljük, akkor ez mindenkit a jövőben is kötni fog, és hogyha bármely kormány ettől ellépne és olyan bevándorlási kérdéseket szeretne áterőltetni, amelyek az embereket is érintik, akkor lehessen egy népszavazást kezdeményezni. Ez a legfontosabb célunk, hosszú távon gondolk odunk, ezért kértük volna az önök támogatását, és hogyha mondjuk, a KDNPtől kapunk még néhány percet, akkor szívesen folytatjuk. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem, hogy kíváne valaki még hozzászó lni a vitához. (Nincs jelzés.) Nem látok jelentkezőt. Megadom a szót Mesterházy Attila képviselő úrnak, aki személyes megtámadtatás miatt vagy személyes érintettség címén kíván a napirend végén hozzászólni. (21.40) MESTERHÁZY ATTILA ( MSZP ): Azt mondták, hogy jegyzőkönyvben az iménti hozzászólásomat nem rögzítik, mert ott házszabályellenes volt, ezért kértem a napirend lezárása után szót. Én csak egyet szerettem volna a képviselőtársaimnak elmondani: én senkinél nem vonom kétségbe azt, hogy am ikor erről a kérdésről vitatkozik vagy bármilyen más kérdésről ebben a Házban, azt a magyar nemzeti érdek vagy az általa nemzeti érdeknek tartott szempontból nézi. (Novák Előd: Simon Gábor is azért dolgozott!) Azt se vonom kétségbe senki részéről, hogy a m agyar emberek érdekében szólal meg, amikor a saját maga meggyőződése szerint mondja el a véleményét.