Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 16. hétfő (116. szám) - Az Európai Unió Tanácsa által a nemzetközi védelmet kérők kötelező kvóták szerinti elosztásáról elfogadott határozattal összefüggésben indítandó bírósági eljárásról szóló előterjesztés összevont vitája - ELNÖK: - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
2437 kapcsolatos európa i uniós és egyéb más álláspontokat is. Igenis azt gondoljuk, hogy ha nem jó irányba terelődik ez a vita, és ebben a magyar kormány szerintünk tévúton jár, mi azt gondoljuk, hogy egy erősebb Európa tudja kezelni ezt a kérdést, nem pedig egy gyengébb Európa. Ez nem azt jelenti, hogy ugyanebben a formában kell hogy haladjon Európa, hiszen nagyon sok kritikával lehet illetni, és az is igaz, hogy mondjak olyat is, amiben a miniszterelnökkel egyetértettem a mai beszéde kapcsán, nem sok dolog volt, de egyben egész en biztosan, hogy európai uniós szinten nagyon sok konferenciát tartanak és nyilatkozatot adnak ki, de ettől nem lesz megoldása ennek a kérdéskörnek. Tehát kicsit kevesebb beszéd és több cselekvés előrébb vinné ennek az egész európai uniós problémának, men ekültügyi kérdésnek a megoldását. Mi továbbra is azt gondoljuk, hogy igenis van értelme ezeknek a kvótáknak, van értelme a dublini rendszer megváltoztatásának, de csak egyszeri aktusként. Tehát nem kapunyitásként, ahogy ezt az imént akarta értelmezni, nem a szabályok be nem tartásaként, hanem pusztán csak azt mondjuk, hogy ami rossz szabály, ami nem működik, ebben legyen egy aktív szerepe és szerepvállalása a magyar kormánynak, és igenis kezdeményezze azoknak a jogszabályoknak a megváltoztatását európai uni ós szinten is, ami nem szolgálja sem a magyar emberek érdekét (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , sem a magyar nemzeti érdeket, sem pedig az európai uniós érdekeket. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK : Most megadom a szót Szilágyi György képviselő úrnak. SZILÁGYI GYÖRGY ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Érdekes, hogy amikor a baloldali pártoktól hallottunk ilyen felszólalásokat, mint Mesterházy Attilától, azoktól a baloldali pártoktól, amelyeknek nagymértékbe n köszönhető egyébként ez az egész helyzet, hiszen ők voltak azok, akik hosszú éveken keresztül elvtelenül támogatták például azokat a nagyhatalmakat, amelyek beavatkozása miatt vannak gócpontok, ahonnan menekülnek ezek az emberek. (Közbeszólások az MSZP s oraiból: Oroszország! Irán!) Aztán ezek a baloldali pártok voltak azok, amelyek egészen pár héttel ezelőttig még bátorították ezeket a menekülteket, hogy csak gyertek minél többen, és majd mennyire jó lesz itt nektek, ugyanúgy, ahogy Angela Merkel, vele eg yütt. Aztán az ember úgy gondolná, hogy… (Közbeszólások az MSZP soraiból: Angela Merkel nem baloldali!) Tudja, mi a különbség közöttünk? Az, hogy mi nem megyünk bele abba az egyesült európai unióba, amit önök szeretnének. Hiszen benyújtanak egy módosító ja vaslatot, ami semmi másról nem szól, mint az egyesült európai unió felé való hatalomról, Frontexbázis létrehozása közös szervezettel, közös európai haderő, hadsereg, közös hírszerzés, közös menekültügy, csak még azt nem írták bele, hogy közös európai korm ány, és szűnjenek meg a nemzetállamokban a kormányok. De úgy gondolná az ember, hogy önök csak ötletelnek, és esetleg csak szakmaiatlanok, mint Gőgös Zoltán, aki két héttel ezelőtt szavazati jogot követelt a török nőknek, akiknek 80 éve van szavazati joguk . De ezt most hagyjuk, körülbelül azt hinné az ember, hogy esetleg csak szakmaiatlanok. De nem, mert rájön az ember akkor, amikor ön felszólal, és örültem, hogy Mesterházy Attila felszólalt, hiszen a TABülésen ez már szóba került, és akkor tagadták a szoc ialisták, hogy ilyen lenne, és most pont Mesterházy Attila támasztotta alá, hogy igazunk van, hiszen önök csúsztatnak és hazudnak. Mit mondanak? Hogy kétezer főről van szó. Azt mondják, hogy kétezer fő, csak ennyit kell letelepíteni. Csak egy dolgot felejt el, kedves képviselő úr, hogy ha azt mondja, hogy a kötelezettségeket teljesíteni kell, és azt mondja most, hogy a Dublin III.at nem kell teljesíteni, oké, akkor mást sem kell? A családegyesítés kötelezettségét, amit az Európai Unió előír, azt teljesíten i kell vagy nem? Akkor ne beszéljenek kétezer emberről, mert ha kétezer embert ide letelepítünk, akkor a