Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. szeptember 21. hétfő (97. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
237 Ké rdezem én: lehet beszélni itt a minimálbér kapcsán sok mindenről, de vajon amikor ’98 és 2002 között a FideszKDNPkormány, ha jól emlékszem, 17 ezerről 50 ezer forintra emelte a minimálbért (Gőgös Zoltán: És mennyi volt a nettó?) , majd utána nyolc év alat t a szocialistáknak ezt miért csak… (Zaj az MSZP soraiban.) ELNÖK : Nem emlékszem rá, hogy Gőgös Zoltán képviselő úrnak vagy Gúr Nándornak szót adtam volna. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Tehát ’98 és 2002 között a F ideszKDNP 17 ezerről 50 ezer forintra emelte, majd pedig önök nyolcéves kormányzásuk alatt ezt csak hetvenegynéhány ezer forintra emelték, mert mindig arra hivatkoztak, hogy micsoda teher lenne az a munkáltatóknak, a nagy cégeknek, ha ki kellene fizetniük az embereknek ezt a bért, majd pedig a FideszKDNP az elmúlt öt évben jóval 100 ezer forint fölé emelte a minimálbér összegét. Hogy lehet, hogy önök a kispénzű emberek támogatásáról beszélnek, de akik dolgoznak, és azok közül a legkevesebb fizetésből meg minimálbérből élnek meg, akkor az ő bérük megemelésénél a szocialisták sohasem jeleskedtek, amikor kormányon voltak? Ha megnézzük, önök átlagosan 23 ezer forinttal emelték meg a minimálbért minden évben, amikor kormányon voltak, a FideszKDNP pedig 67 ez er forinttal emelte meg a minimálbért akkor, amikor kormányon volt. A legkisebb jövedelmű embereknek tehát sokkal inkább a FideszKDNP tudta emelni az életszínvonalát. S amit az elmúlt években csinálunk az adócsökkentések politikájában, pontosan azt a célt szolgálja, hogy több pénz maradjon azoknál az embereknél, akik dolgoznak, akik fizetésből élnek. Az, hogy most már nem 30 százalék fölötti az adókulcs, vagy akár 41 százalék - már nem emlékszem, hogy az önök programjában vagy az LMPjében szerepelte, hog y 40 százalék fölé kéne emelni a személyi jövedelemadó legfelső kulcsát , hanem ezt az idén 16, jövőre pedig 15 százalékra szorítjuk le, azt jelenti, hogy mindenki többet vihet haza. Kicsit furcsán hallgattam önnek azt a mondatát is, amikor arról beszélt, hogy a pedagógusoknak szükséges lenne a béremelése - azzal természetesen minden magyarországi polgár egyetért, hogy a pedagógusok keressenek többet , de akkor hogyhogy a szocialisták voltak azok, akik a közalkalmazottak 13. havi bérének elvételével a ped agógusok bérét is elvették, és hogyhogy nem vették észre, hogy az elmúlt években már körülbelül 40 százalékkal sikerült megemelni a pedagógusok fizetését? Ők voltak az elsők a béremelések politikájában, akik érezhető mértékű fizetésemelést kaptak. És az id én október elején, két hét múlva eljön az az időpont, amikor az idén szeptember 1jétől tovább emelkedő fizetést is immár emelt összeggel kapják meg a pedagógusok. Ne feledje el, képviselő úr: 2013ban ez 36 milliárd forint volt, 2014ben 120 milliárd fori nt volt, és az idén is több mint 30 milliárd forint az az összeg, amit pluszban kapnak a pedagógusok. De beszélhetünk a szociális dolgozókról is, hiszen bár a FideszKDNP mindent elkövetett, hogy az ő bérük is emelkedjen, egyrészről ágazati bérpótlékot vez ettünk be 2014ben, ez 12 milliárd forint plusz volt az itt dolgozóknak, az idei évben pluszjuttatással további 7 milliárd forinttal nő az itt dolgozók összbértömege; az MSZPidőszakban valahogy ezt nem sikerült megtenni. Túl azon, hogy a térítési díjak em elésére önök törvényi lehetőséget adtak, ettől függetlenül a szociális ágazatban dolgozóknak önök sem emelték az utolsó éveikben a fizetését. De elfelejtettek állami bérplafont bevezetni, és az emberek eladósodottsága kapcsán egyikmásik politikusuk azt mo ndta széttárt karokkal, hogy bizony ezek az emberek felvették ezeket a hiteleket, az állam nem tud rajtuk segíteni. A FideszKDNPkormánynak kellett eljönni, hogy több lépcsőben a devizahitelcsapdában vergődő embereken valahogy tudjunk segíteni. Hozzátesz em, itt ismételten önök a bankokért aggódtak és nem az állampolgárokért. Azt javaslom a szocialista kormányzatnak, hogy ha már presztízsberuházásokról beszélnek, ne feledjék el a saját kormányzati negyedüket. Mi olyan épületeket építettünk vagy újítottunk fel,