Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. szeptember 21. hétfő (97. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
234 keresztül élik meg a maguk jogait, emberségét, méltóságát, akkor ezeknek a közösségeknek az együttese alkotja a társadalmat, és ezeket a közösségeket és az általuk képviselt normákat védenünk kell, és ez már az önvédelem szempontját jelen íti meg ebben az ügyben is. Tehát nem csupán az emberies viselkedés a bajbajutottakkal, hanem az önvédelem szempontja is kell hogy érvényesüljön, és ma ebben az invázióban ez a döntő szempont. Így tehát nyugodtan kimondhatjuk azt, hogy a világról alkotott képünk, ember- és társadalomképünk határozza meg, hogyan viszonyulunk a politikai kérdésekhez, jelen esetben a migrációhoz. Hiszen - és ez a döntő politikai kérdés - hogyan látjuk Európát ezen a szemüvegen keresztül: az Egyesült Államok Európájának vagy pe dig a nemzetek közösségének? Mi az utóbbit támogatjuk. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Rétvári Bence államtitkár úré a szó. Parancsoljon! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szé pen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! A képviselő úr - túl azon, hogy fontosnak nevezte valóban, hogy akik ideérkeznek, azok számára az emberi életminőséghez szükséges ellátást emberiességi okokból megkapják - egyrészről a bevándorlás, a modern kori népvándorlás haszonélvezőiről, másrészről pedig ennek a veszélyeiről szólt, és annak az iszlamizációnak a veszélyéről, ami NyugatEurópában már jobban látható, KeletEurópában pedig még nem is beszéltünk róla, és magunk fel se t udjuk mérni ennek a pontos következményeit, hogy mi jár ezzel. Nagyon fontos az az ellátás is - amit kereszténydemokrata politikusként említett a frakcióvezető úr , amit Magyarország biztosított. Beszélhetünk itt 660 ezer szendvicsről vagy félmillió palac k vízről, amit egy hónap alatt osztottak szét a magyar hatóságok képviselői a határon illegálisan átlépők között, vagy a 18 ezer kilogramm kenyérről, amit felhasználtak mindezekhez, 22 ezer konzervről, és még lehetne sorolni, hogy mennyi almát vagy banánt osztottak szét. Mindemellett, hogy akik itt vannak, azokkal emberségesen bánunk, látnunk kell, hogy NyugatEurópában kik azok, akik haszonélvezői ennek az óriási emberáradatnak. Talán önök is hallották, hogy Gerhard Schrödert egy időben csak kreuzbergi kan cellárnak hívták; ez az a városrész, az a negyed, ahol a legtöbben laknak a muzulmán bevándorlók közül. A 2002es választási győzelme rendkívül szoros volt, és többek között ennek a negyednek köszönhette, az itt lévő választóknak, akiknek a szavazatait nag yrészt megkapta, hogy ő lett Németország kancellárja és nem a kereszténydemokrata jelölt. (13.50) Németországban az elsőgenerációs bevándorlók 7090 százaléka, a második generációsoknak pedig 6065 százaléka baloldalra, szocialista, szociáldemokrata pártok ra szavaz. Ezért mondják azt nyugateurópai politikusok - és sokszor nem is látjuk a híradókban a nevük mellett, hogy ők valójában egy szocialista vagy szociáldemokrata párt képviselői , hogy minél nagyobb arányban jöjjenek. Ha csak Franciaország példáját nézzük meg és a 2012es elnökválasztást, ahol bő egymillió szavazat döntötte el, hogy ki lesz Franciaország elnöke, jól láthatjuk, hogy a szocialista, szociáldemokrata jelölt javára 2,2 millió muzulmán bevándorló adta le a szavazatát, és egymillió szavaza ttal nyert. Ha nincs ez a kétmillió muzulmán szavazat, vagy kiegyensúlyozott lett volna és felefele lett volna az arány, vagy a többségi társadalom arányai szerint szavaztak volna a muzulmán bevándorlók, akkor bizony Sarkozy elnök úr őrizhette volna meg a z elnökségét. Franciaországban éppen ezért láthatóan a baloldal számára ez egy égető szavazatszerzési feladat, hiszen 2007ben a muzulmán bevándorlók 93 százaléka rájuk szavazott, de NagyBritanniában is a muzulmán bevándorlók 58 százaléka munkáspárti, és lehetne mondani még Ausztriából, Svájcból, Spanyolországból, Hollandiából vagy Svédországból hasonló példákat.