Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 5. csütörtök (114. szám) - A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2001. évi CLXXXIX. törvénynek a közös önkormányzati hivatalokkal összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - HEGEDŰS LORÁNTNÉ, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2202 diktátumszerűen fogják meghozni a döntésüket, hanem lesz majd egy kötelező 15 napos kör, amit még be kell iktatniuk a döntéshozatali eljárásba. Ez azt jelenti, hogy kikérik az adott önkormányzatok véleményét, ezeket majd el fogják mondani az önkormányzatok, és ezeket a véleményeket, most nem tudom, hogy rögtön dobjáke a kukába, vagy még előtte fogják valamire hasznosítani ezeket a papírokat, de hogy valójában a tartalmukat nem fogják figyelembe venni, abban majdnem hogy biztosak lehetünk, tisztelt államtitkár úr. Ezért mi azt javasoljuk - és ezt a módosító indítványunkat már meg is fogalmaztuk , hogy kötelező legyen figyelembe venni az adott önkormányzatok véleményét akkor, amikor a kormányhivatal vezetője meghozza a döntését az adott megállapodás megszövegezésekor. A tekintetben is, hogy kikkel akarnak társulni az önkormányzatok, a tekintetben is kell jen figyelembe venni, meg a tekintetben is, hogy mit is tartalmaz pontosan ez a megállapodás, azaz hogy hol és hogyan álljon fel a közös önkormányzati hivatal, mi legyen az ügyfélfogadás rendje, és hány fővel működjön ez az adott közös önkormányzati hivata l. Miért gondoljuk mi, hogy ez lenne a jó megoldás? Azért, mert bármilyen furcsa, meglepő és elgondolkodtató, de még az önök Alaptörvénye szerint sincsen két település között aláfölé rendeltségi viszony. Olyannyira nincsen, nincsen belefogalmazva az Alapt örvénybe, hogy még egy megyei jogú város és egy kistelepülés között sincsen ilyen értelmű aláfölé rendeltségi viszony. Tehát ha az önkormányzati törvény szerint kötelező létrehozni közös önkormányzati hivatalt, akkor ezt mindenképpen valamifajta egységes konszenzus alapján kell tenni, és igen, ha ez egy hosszadalmas, tárgyalásos úton lefolytatható megállapodás, akkor is ezt le kell folytatni. Egyebekben pedig egy félmondat erejéig hadd térjek rá vissza, hogy ez az egész történet onnan indult ki, hogy Zaláb an volt egy olyan közös önkormányzati hivatal kialakítását vitató önkormányzat, amely a Kúriához fordult, illetve több önkormányzat a Kúriához fordult, és ez a döntés került aztán végeredményben az Alkotmánybíróság elé. Tekintettel arra, hogy ezek az önkor mányzatok, illetve a térség önkormányzatai tartottak ezzel kapcsolatban egy kis konferenciát, ahol egyébként képviselőtársammal, Sallai R. Benedekkel együtt ott lehettünk, már az ott elhangzottak szerint is javasoltam én a Háznak október 5én, hogy legyen egyfajta ilyen jellegű módosítása ennek a törvényszakasznak. Önök ezt persze leseperték az asztalról - mert miért ne seperték volna le, mindig mindennel így tesznek, mindenféle ellenzéki javaslattal, anélkül, hogy átgondolnák , és önök is benyújtottak egy gyakorlatilag majdnem hogy szó szerint megegyező javaslatot. Csak éppen ez a lényegi pontja, hogy kötelező legyen tehát figyelembe venni az egyeztetés eredményét, ez nincsen benne az önök által javasolt megoldásban. Ezért tehát ezt továbbra is kérjük, hog y legyen beletéve. Még egy dolgot hadd mondjak el. Ha már felmerül itt a közös önkormányzati hivatalok kérdése, muszáj kitérnünk arra, és javaslom az államtitkár uraknak, hogy fontolják meg, most már elég ideje működnek közös önkormányzati hivatalok, talán érdemes lenne áttekinteni az eddigi helyzetet, és az eddigi tanulságokat érdemes lenne levonni. Meggyőződésem, hogy egy kormányzat munkájának az csak a dicsőségére válhat, ha megérti, hogy az, amit ő korábban bevezetett, rendszerbe épített, és nem működik jól, akkor azt látja, és van bátorsága visszavonni ezt a javaslatot, és egy valamifajta korábbi helyzetre visszaállítani azt az elrontott szituációt, amit például most is próbálunk itt toldanifoldani. Senki nem vetné meg önöket ezért, sőt inkább becsület ükre válna, hogy meg tudják tenni ezt a korrekciót. Most már ideje volna tehát levonni a tanulságokat, meg kell hogy lássuk, meg kell hogy értsük ezekből a tanulságok összességéből, hogy ez a rendszer így, ahogy van, nem működik. Nem jól működik, és a vidé k Magyarországának az életét csak tovább nehezítette. Hány helyről hallom, hogy gyakorlatilag ezek a közös önkormányzati hivatalok megközelíthetetlenül távol vannak! Néha egyegy nap szabadságot ki kell venni azért, hogy az ember elmenjen egy hivatalba ügy et intézni. És hány alkalommal van az - jó állam ide vagy oda, államreform ide vagy oda , hogy nem sikerül egy