Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 5. csütörtök (114. szám) - Egyes hatósági eljárások illetékének és az igazgatási szolgáltatási díjának megszüntetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára:
2194 Talán ezzel az utóbbi felszólalással szeretném kezdeni. Megszoktuk már, hogy Gúr Nándor képviselőtársunk mindig provokatív felszólalást tesz. Bármilyen napirend van e lőttünk, ezt a felszólalását, entert nyom magán, és mindig elmondja, teljesen mindegy, hogy a témához illik vagy nem illik. Ha a gázlómadarak életéről van szó, mondjuk, egy törvényjavaslatban vagy nemzetközi egyezményben, akkor is erről beszél. Ezt már meg szoktuk, úgyhogy különösebben nem kívánnék reflektálni, tekintettel arra, hogy képviselőtársaink és a frakciók támogatják ezt a javaslatot, és tulajdonképpen békés mederben zajlott az előterjesztés egész tárgyalása. De azért, pestiesen szólva, ahhoz azért mégis csak pofa kell, hogy rajtunk kéri számon az állampolgárok életszínvonalának adott esetben csökkenését, miközben nő. Miközben önök egyébként azt mondták, hogy nem emelik a gáz árát, majd háromszor emelték, nem emelik a villany árát, majd kétszer emelt ék és a többi. Óriási bürokratikus terheket raktak egyébként a gazdaságra, aminek alapján a versenyképességük jelentősen csökkent. Úgy gondolom, ezek nem tisztességes és nem korrekt vélemények, miközben ez a kormány elindult azon az úton 2010 óta, hogy csö kkenti a bürokráciát. Éppen most 110 törvény módosítására kerül sor és két hét múlva a zárószavazásra, amelyben pont az eljárások gyorsítására, a bürokratikus szabályok kiszedésére kerül sor az eljárásokból. Most éppen azt a törvényjavaslatot tárgyaljuk, a mikor több mint 20 igazgatási szolgáltatási díj és illeték megszüntetésére teszünk 10 milliárd forint értékben javaslatot. Ezt lehet tyúklépésnek nevezni, de azért szeretném elmondani összehasonlításképpen, hogy ez egy 35 ezres város éves költségvetése. Ek kora nagyságrendről beszélünk egyébként, amikor ezeket az igazgatási szolgáltatási díjakat, illetve illetékeket eltöröljük. Amit pedig az állampolgárok életpályájában történő előre- vagy hátralépésről beszél, három évük volt egyébként, hogy az illetményala pot emeljék, egyszer sem tették meg. Ezek után ezt tőlünk számon kérni, miközben a honvédségnél dolgozók, a rendőrség életpályamodellje elkészült, már életbe lépett a pedagóguséletpályamodell, az egészségügyben is történtek különböző béremelések, miközben önök egyébként elvették a 13. havi nyugdíjat és fizetést. Azt gondolom, hogy először magukba kéne szállni, más szemében a szálkát, sajátjukban a gerendát sem veszik észre. De visszatérve az előterjesztéshez, szeretném megköszönni azoknak a képviselőtársak nak, akik ennek az előterjesztésnek a lényegére koncentráltak, és azt támogatták is. Köszönjük szépen. Azt gondolom, ez egy közös ügy minden tekintetben, hiszen az állampolgárok zsebében hagyunk 10 milliárd forintot. Azt gondolom, fontos volt az a konzultá ció, amit a járási hivatalokban folytattunk ez ügyben. Azért közel 400 ezer ember nyilvánított véleményt, ez akár egy nemzeti konzultációval is felér. Azt is elmondta Lázár miniszter úr, hangsúlyozom ismét, hogy ezek az első lépések. Az Államreform Bizotts ág elé egy ennél jóval bővebb csomagot vittünk be, azt tárgyalta meg az Államreform Bizottság. Az állam tehetőssége, úgy láttuk, első lépésben ezt engedi meg, ennek feltételeit a következő évi költségvetésben biztosítottuk is. Előkerült néhány részletkérdé s, próbálok ezekre reflektálni. Bárándy képviselő úr szakmai kérdésére azt tudom mondani, hogy a hatósági eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj megszüntetése érdekében szükséges rögzíteni az illetékmentességi szabályt az illetéktörvényben azé rt, mert ha ezt nem tesszük, akkor az általános illetékfizetési kötelezettség lép életbe, ezt pedig nem akarjuk - tehát ezért. Felmerült egyébként az általános illetékfizetési kötelezettség teljes eltörlése, ez 3 ezer forint. De ez jelentős mértékben megem elné a bevételi oldal csökkenését, ezt első lépésben nem tudtuk meglépni. Lázár miniszter úr is azt mondta, hogy egy szjanagyságrendű csökkenés lehetne a vége ezen különböző igazgatási szolgáltatási díjak és illetékek csökkentésének vagy adott esetben elt örlésének. Ami pedig a tulajdoni lapot illeti, ezer forint a tulajdoni lap. Ezt is vizsgáltuk. (13.10)