Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 5. csütörtök (114. szám) - Egyes hatósági eljárások illetékének és az igazgatási szolgáltatási díjának megszüntetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2184 egyszer mondom: a magyar parlament létszáma 199 fő, a végrehajtó hatalom vezető beosztású tagjainak száma ennél nagyobb, mint egy népképviseleti szerv összlétszáma, ez legalábbis egy igen rossz és igen pazarló kormányzati rendszerre utal. Visszatérek oda, amivel m ég egyet tudunk érteni az önök törekvései közül. Ilyen az elmúlt időszakban tárgyalt, a közigazgatási eljárások gyorsítására szolgáló törvénycsomag volt. Ugyanis hál’ istennek, ott alapvetően azt az elvet követték, hogy úgy kívánnak gyorsítani az eljárások on, hogy közben az ügyfél jogai nem csorbulnak. Ez egy üdítő újdonság önöktől, mert mondjuk, a polgári eljárásjogban és legfőképpen a büntető eljárásjogban mindig úgy kívántak gyorsítani, hogy az a terhelti jogoknak, illetve az ügyféljogoknak a sérelmére t örtént. Azaz úgy kívánták a büntetőeljárás gyorsabb előmenetelét biztosítani, hogy bizonyos lehetőségeket, jogosítványokat megvontak a terhelttől, ahelyett, hogy ugyanezt, mondjuk, az ügyészség vonatkozásában tették volna meg. Ha analógiát kívánnék alkalma zni, itt a közigazgatási eljárások területén ezt megteszik. Voltak itt is kivételek, ezekre nyújtottunk be módosító javaslatokat annak idején. Sajnálom, hogy a többségével nem értettek egyet, ugyanis beleillett az önök gyorsítási koncepciójába. Most tartun k ott, hogy az egyes eljárási illetékeket, díjakat kívánják csökkenteni. Azt tudom mondani, hogy alapvetően ezzel is egyetértünk. Néhány kritikai észrevételt meg fogok fogalmazni, hiszen ha önök szerint olyan kiválóan megy a gazdaság, olyan kiválóan teljes ít, akkor bizonyosan ezek a lépések bele fognak férni. Én már csak azt teszem fel kérdésként, hogy ha már elhatározták magukat és ebbe a helyes irányba mozdulnak, akkor miért csak a költségvetésnek valójában minimális, elhanyagolható hányadát kitevő 10 mil liárd forint értékben kívánják ezt összességében megvalósítani. Ha megnézzük azt, hogy hol lehetne még egyébként spórolni annak érdekében, hogy az eljárások illetékmentességét teljesebb körben tudják megvalósítani, akkor, azt gondolom, nagyon sok ilyen hel yet lehetne találni, a klasszikus stadionépítésektől kezdve mindenki tud legalább tíz ilyen területet mondani, ahol önök szórják a pénzt, ahelyett hogy spórolnának. Magyarán szólva, ezzel azt szeretném mondani, hogy a törekvés alapvetően díjazandó, de jobb lenne, ha egy kicsit szélesebb körben történne meg. Annak is örülünk egyébként, hiszen Lázár miniszter úr bejelentette, hogy meg kívánják valósítani azt a törekvést, amit a szocialisták időről időre megfogalmaznak, nevezetesen, hogy nem lehet megúszni egy jelentős mértékű fizetésemelést, béremelést. Úgy tűnik, hogy legalább ebben a szektorban, és ha nem is 50 százalékkal, de 30 százalékkal meg kívánják valósítani. Örülünk neki, hogy ezt a javaslatunkat, úgy tűnik, át fogják venni, hiszen valójában nem az a fontos, hogy ki valósítja meg, hanem az a fontos, hogy megvalósuljon. Magyarán szólva, ha ilyen javaslatot terjesztenek majd a Ház elé, akkor a Szocialista Párt ezt bizonyosan támogatni fogja. Egy módosító javaslatunk bizonyosan lesz ezzel kapcsolatban, m ert úgy véljük és az általunk lefolytatott elemzések is azt mutatják, hogy ennek a mértéke legalább 50 százalékos kell hogy legyen. Tehát itt is érdemes lenne átgondolni, hogy egy picit nagyobb forrást csoportosítsanak majd át erre a célra. Mindenesetre ez a törekvésük is pártolandó. Szeretnék viszont kiemelni néhány szakmai kritikai észrevételt a javaslattal kapcsolatban. A közigazgatási hatósági eljárásért az illetékekről szóló törvényben meghatározott illetéket kell fizetni. Egyes közigazgatási hatósági eljárásokért, illetve egyes intézmények igazgatási jellegű szolgáltatásának igénybevételéért, továbbá egyes bírósági eljárási cselekményekért, szolgáltatásokért díjat kell fizetni. (12.20) Gyakorlatilag tehát a közigazgatási hatósági eljárásokért a fizetés i kötelezettség vagy díj, vagy illeték formájában jelenik meg. Az erkölcsi bizonyítvány kiadása vagy például a jelnyelvi tolmácsok névjegyzékbe vételének eljárása eddig nem illetékköteles, hanem igazgatási szolgáltatásidíjköteles eljárás volt. Szakmai k érdésként merül csak fel, milyen koncepció van a mögött, hogy az eddigi díjköteles eljárásokból