Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 4. szerda (113. szám) - Az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény és egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - VOLNER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: - ELNÖK: - VOLNER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2139 az adóelkerüléssel, az adókijátszással kapcsolatos nemzetközi jogszabályharmonizációt és a határozottabb, erősebb, hatékonyabb fellépést tűzte volna ki célul, akkor a Magyar Szocialista Párt frakciója egyöntetűen támoga tta volna ezt a kezdeményezést, ezt a törvényjavaslatot, és igennel szavazott volna az erről szóló szavazáskor. De azáltal, hogy ebbe sok mindent mást is bevarrtak, és ebből egyet szerettem volna kiemelni, ami különösen aggályos szerintünk, hogy újabb és ú jabb profithoz és újabb és újabb lehetőségekhez juttassák Andy Vajnát, ráadásul minél kedvezőbb környezetben, hogy a környezet is azt szolgálja, hogy az online kaszinóban játszók nála költsék el a pénzüket, azt gondolom, ez támogathatatlanná teszi ezt a tö rvényjavaslatot. Tehát összességében így, ebben a formában, még egyszer mondom, nem az eredeti tartalom, hanem a hozzá kötött tartalom miatt az MSZP frakciója egészen biztosan nem fogja támogatni a javaslatot, mert nem támogatjuk azt, hogy Andy Vajna újabb és újabb iparágakra tegye rá a kezét, és újabb és újabb milliárdokkal gazdagodjon úgy, ahogy senki más nem gazdagodhat Magyarországon: adóelkerüléssel, adójogszabályváltoztatással megkönnyített módon. Ezt a Szocialista Párt frakciója nem tudja támogatni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) (14.10) ELNÖK : Most megadom a szót Volner Jánosnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának. VOLNER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről : (Hangosítás nélkül.) Köszönöm szé pen, elnök úr. Bevallom őszintén, azt gondoltam még, amikor nem voltam képviselő, hogy ennél sokkal ritkábban fordul elő az az arcátlanság, hogy személyre szabott jogszabályalkotás keretén belül a kormány megsegíti a saját barátait, de éppen azért, mert ez szinte már napi gyakorlat lett, egy idézettel szeretném… ELNÖK : Elnézést, képviselő úr, a mikrofont felrakta? VOLNER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről : (Feltűzi a mikrofonját.) Köszönöm, elnök úr. Tehát, tisztelt képviselőtársaim, amikor nem vol tam képviselő, nem gondoltam volna, hogy ennyire gyakran hozza be a kormány a saját barátaira, üzletfeleire, vállalkozó ismerőseire szabott törvényeket ide az Országgyűlésbe. Most ismét egy olyan törvény van itt előttünk, ami alapvetően ezt a célt szolgálj a, nem az európai uniós jogharmonizációt. Ha megengedik, egy idézettel szeretném kezdeni, Lázár Jánostól származik az idézet: „Nehogy azt gondolják, hogy ez a jogszabálytömeg, amiben élünk, véletlenül jött létre, ezeken a jogszabályokon keresztül érdekcsop ortok érvényesítik saját maguk szempontjait.” Képviselőtársaim, ebben az esetben ezzel a törvényjavaslattal egészen pontosan ez történt. Kérdésem, azzal, hogy ezzel a jogszabállyal helyzetbe fogják ismét hozni Andy Vajnát, mit szeretne a kormány meghálálni . Azt, hogy Andy Vajna nemrég bejelentette, hogy meg szeretné vásárolni a TV2t, és nyilván egy kormánypárti médiummá szeretné azt formálni? Most ilyen módon kell meghálálni Andy Vajnának, hogy ismét egy kis pénzt teszünk a jogszabályalkotáson keresztül a zsebébe? Mert miről is szól ez a törvény? Jövőre adómentes lesz az online kaszinójátékból származó nyeremény, a külföldi jackpotrendszerből származó nyeremény kivételével. Eddig érdekes módon nem volt fontos az, hogy minél nagyobb pénzt lehessen kaszálni a szerencsejátékokból, amíg még több tízezer vállalkozó élt abból, hogy szerencsejátékgépeket üzemeltettek, addig a kormány még meghirdette a szerencsejátékok elleni harcot: ki ne értene egyet azzal, hogy ne a félkarú rabló nyerje el az emberek pénzét? Na d e a kormányt alapvetően nem ez a cél vezette, hanem az, hogy a saját barátainak újraossza ezt a piacot. És mi is történt ebben az esetben? Több tízezer kisvállalkozótól a