Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 3. kedd (112. szám) - A pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló 2008. évi LXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - CZERVÁN GYÖRGY földművelésügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
2054 több helyi termék kerülhessen be a közétkeztetésbe. Éppen ezért indította el egyébként a földműve lésügyi miniszter úr, Fazekas Sándor miniszter úr 2015ben „A helyi termék éve” programot is. Még egy gondolatot engedjenek meg a laborrendszerről, illetve magáról az élelmiszerláncfelügyeleti díjról. Ugye, azt tudniuk kell, hogy a befolyt felügyeleti díj nak a 10 százalékát kötelezően, törvény szerint egyébként fejlesztésre kell fordítani, és természetesen fejlesztenivaló van, hiszen az élelmiszerfeketegazdaság fejlődik, az élelmiszert előszeretettel hamisítják bűnözői szervezetek, éppen ezért - még egysz er mondom - a felügyeletidíjbevétel 10 százaléka automatikusan fejlesztésre fordítódik, és a fennmaradó rész 40 százaléka marad a Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatalnál, 60 százaléka pedig a kormányhivatalokhoz kerül, szintén ellenőrzés céljára. Én ennyivel szerettem volna kiegészíteni azt, ami elhangzott. Még egyszer mondom, nem hátrált meg a kormány, az Európai Bíróság előtt megtámadta a bizottsági döntést. De azt szeretnénk, ha a nagy multinacionális cégek is befizetnék a 2015ös esztendőben a ráj uk kirótt felügyeleti díjat. (18.20) Köszönöm mindannyiuknak a vitában tanúsított helytállást és részvételt, és mindannyiukat arra kérem, hogy ne csak a törvény elfogadásával, hanem a mindennapokban is támogassák azt a munkát, ami a Földművelésügyi Miniszt érium és a kormányzat legfontosabb célja, hogy minden magyar család asztalára egészséges, biztonságos, kiváló minőségű élelmiszer kerüljön. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Or szággyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. A pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló 2008. évi LXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló 2008. évi LXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig . A kormányelőterjesztés T/6982. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Elsőként megadom a szót Czerván György úrnak, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkárának, a napirendi pont előterjesztőjének. Maximum 30 perc áll rendelkezésére. Paran csoljon! CZERVÁN GYÖRGY földművelésügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Minden országnak, így Magyarországnak is megvan a saját nemzeti szeszes itala, és ez nem más a mi esetünkben, mint a pá linka. Ez hagyomány, történelem és nemzeti identitás is egyben. Hazánkban a már évszázadok óta bőséges termést nyújtó és a gyümölcsök fajtáiból széles skálát felvonultató gyümölcstermő területek biztosítják a lehetőséget a jó minőségű és rendkívül gazdag í zvilágú pálinka előállításához. A pálinka hungarikum, és kiemelt szerepet tölt be a hungarikumok között. Ezen túlmenően nemzeti kincsünk, ami a magyar táplálkozási kultúra és a hagyományőrzés szerves része. Talán nem is található olyan háztartás Magyarorsz ágon, ahol családi rendezvények, családi összejövetelek vagy hagyományőrző ünnepségek keretében ne kerülne az asztalra, majd fogyasztásra ez a csodálatos prémiumtermék.