Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. szeptember 4. péntek (96. szám) - Üzenet az Európai Unió vezetőinek című országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről:
203 népvándorlást vagy megszállást, amit most itt Európában tapasztalunk. Az egyik a KözelKelet, a m ásik ÉszakAfrika. Kérdezem én, vajon az Európai Unió volte az, aki konfliktusokat robbantott ki akár a KözelKeleten, puccsokat hajtott végre, megszervezte az arab tavaszt, létrehozta az Iszlám Állam nevű förmedvényt, terrorszervezetet, akiknek köszönhet ően elindultak az első, ők még valójában menekültek az életüket mentve, majd nyilván különböző háttérszervezkedéssel, nem kevés titkosszolgálati munka segítségével most már szervezetten egy világméretű bűnszervezet formájában milliók kelnek útra. Ugye, tit kosszolgálati jelentéseken kívül vagy azokat figyelmen kívül hagyva is lehet tudni, hogy Líbiában kétmillió ember várakozik, Törökországban kétmillió ember várakozik, akik mindmind az Európai Unió területére szeretnének lépni. És akkor még nem beszéltünk a szomszédunkról. Hát itt van még nekünk Ukrajna, ami a mai napon még nem hangzott el. Az ukrán konfliktus, hogyha eszkalálódik, és ne legyenek illúzióink, fog eszkalálódni, és még bejön hozzá a fűtésszezon, Ukrajna gazdasági állapotát tekintve nagyon komo ly realitása van annak, hogy októberdecember környékén olyan helyzet áll elő, hogy százezrek, ne adj isten, milliók indulnak meg Ukrajnából szintén NyugatEurópa felé, ez megint a mi nem kis feladatunk lesz, hogy vajon ezt hogy kezeljük. És önök csak ebbe n a három válságövezetben, Ukrajna, KözelKelet, ÉszakAfrika, azt mondják, hogy a felelős az Európai Unió, és az Európai Unió különböző bürokratái. Nem, tisztelt képviselőtársaim! A felelős az Amerikai Egyesült Államok és az őt támogató európai uniós csat lósok. És köztük önök is felelősök, önök is komoly szerepet játszottak abban, hogy politikai legitimitást adtak akár a közelkeleti katonai szerepvállaláshoz, akár az északafrikai történéseket - mondjuk úgy - tétlenül nézve, bár magyar katonák is vannak A frikában, ezt se felejtsük el. És ha komolyan gondolnák azt, hogy fogalmazzunk meg egy közös politikai minimumot, akár nyilatkozat, határozati javaslat, bármilyen más formában, akkor írjuk le az igazat. Akkor írjuk le azt, hogy elhibázott volt az elmúlt év ek, évtizedek mindenkori magyar egyoldalú euroatlantista, kritika nélküli kormányzata, hibáztak önök is 2010ben is és 2014ben is, és akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba, és alkossunk meg egy olyan minimumot, hogy a jövőben ezt a hibát hogyan tudjuk korr igálni, és Magyarországnak milyen haszna lesz mindebből. És ha ezt megfogalmaztuk, akkor azt tudja mondani a Jobbik is, szerintem az LMP is, meg lehet, hogy még sokan mások, hogy igen, akkor kezdjünk tiszta lappal, mert valóban olyan állapotok uralkodnak m a, ahol nem túlzás kijelenteni, hogy Magyarország sorsáról beszélünk és egyébként Európa sorsáról is. De nem ezt teszik, hanem megint egy ilyen belpolitikai játszmaként erőből próbálják ezt megoldani ezzel a bohóckodással, ami most előttünk fekszik, ahol k imondjuk a felelőst, ami az Európai Unió. Elkezdi Tessely képviselő úr szidni a Dublin III.at, csak nem teszi hozzá, hogy a Dublin III. utolsó apróbetűs részét is egyedül önök tartják be Magyarország rovására. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.) (17.50) ELNÖK : Most megadom a szót Schiffer Andrásnak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának. DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az a furcsa helyzet állt elő, hogy Tuzson képviselő úr vezérszónokijának jelentős részével én tökéletesen egyetértek. Csak akkor nem tudom, hogy miért van itt ez, aminek egyébként nem itt kéne lennie. Ennek a szövegnek először is az Európa Néppárt asztalán kéne lenni. Tehát nem először vagyunk annak tanúi, hogy a Fidesz a pártkongresszus vagy az európai pártcsalád gyűlését összetéveszti a Magyar Országgyűléssel. Így tettek akkor is, amikor a Magyar Országgyűléssel mondattak ki egy politikai nyilatkozatot, hogy védjük meg a rezsicsökkentést Európában. Szerin tem egy kormány vagy egy miniszterelnök, hogyha a komolyanvehetőségét nem akarja elveszíteni, akkor ilyen eszközökhöz nem nyúl. Nem az a kérdés, hogy mennyiben van igazságalapja