Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 3. kedd (112. szám) - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DR. FAZEKAS SÁNDOR földművelésügyi miniszter:
1939 termőföldet. Emlékezzünk, képviselőtársaim, ezt tették kormányon is. Ha önökön múlt volna, zsebszerződéseken keresztül 600 ezer hektár föld már külföldi tulajdonban volna. (Balla György: Úgy van!) Ho gy a Jobbik mit vall, éppen milyen érdekek mentén, teljességgel kibogozhatatlan. Nyilván ezt az dönti el, hogy éppen milyen érdekeket kell kiszolgálni, honnan fúj a szél. (Felzúdulás és hangok a Jobbik padsoraiból, többek között: Jaj! - Az elnök megkocogta tja a csengőt.) (9.50) Elfelejtették volna képviselőtársaim, hogy néhány évvel ezelőtt (Zaj. - Folyamatos közbeszólások. - Az elnök csenget.) - segítek emlékezni - a 2006os programjukban azt mondták (Zaj. - Az elnök csenget.) , hogy „a földtörvény olyan ér telmű módosítását kezdeményezzük, amely biztosítja a termőföld megmaradását, illetve visszakerülését (Zaj. - Dr. Szél Bernadett: Mészáros Lőrinc!) a magyar gazdák tulajdonába”? És hol tartanak most, tisztelt képviselőtársaim? Nemzeti érzelmű pártként önök azzal támadták meg a földértékesítési eljárásokra vonatkozó jogszabályokat az Alkotmánybíróságon, hogy azok csak a magyar állampolgárok számára teszik lehetővé a részvételt az árveréseken. (Felzúdulás a Jobbik és az LMP padsoraiban. - Zaj. - Az elnök cseng et.) Ez így történt. És azt sem tagadják, tisztelt képviselőtársaim, hogy a Szent Koronatan alapján akarják a hazai termőföldet államosítani. (Harangozó Gábor István: Egyszerűen ellopjátok!) Vagy nem, de akkor meg ez nem a Szent Koronatan. A most vallott érdekeikben, értékeikben, képviselőtársaim, egyetlen közös pont van: szöges ellentétben áll a magyar gazdák érdekeivel. Tisztelt Képviselőtársak! Önökkel ellentétben mi a magyar gazdák érdekeit tartjuk szem előtt, folytatjuk a megkezdett munkát (Felzúdulá s és zaj a Jobbik és az LMP soraiban. - Az elnök csenget.) , a gazdálkodókért vívott harcunkat. A magyar vidék számíthat ránk. (Derültség a Jobbik és az LMP soraiban. - Dr. Szél Bernadett: Fantasztikus!) Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) E LNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Kérem most érkező képviselőtársaimat, szíveskedjenek helyet foglalni, mert nagyon magas a teremben az alapzaj. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Fazekas Sándor miniszter úr kíván válaszolni az elhangzottakra. Megadom a szót, miniszter úr. DR. FAZEKAS SÁNDOR földművelésügyi miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon köszönöm képviselő úrnak, hogy erre a fontos kérdésre, a föld kérdésére ráirányította a figyelmet, és meggyőződé sem, hogy jó, ha tisztán látunk abban a kérdésben is, hogy miért is lett a Jobbik a gazdaellenes ellenzéki koalíció része. (Moraj a Jobbik soraiból.) Miért fogott össze az LMPvel és az MSZPvel? (Derültség a Jobbik és az LMP soraiban.) Hiszen mi eddig úgy tudtuk, hogy egyébként a Jobbik a magyar gazdák pártján van. (Zaj. - Az elnök csenget.) Első ránézésre nyilván ez nehezen érthető (Dr. Szél Bernadett: Micsoda formáció! Szegény Fidesz egyedül maradt!) , többek között azoknak a jobbikos képviselőknek is, ak ik ki tudja, mit írtak alá, amikor az alkotmánybírósági beadványt kézjegyükkel ellátták. Nézzük meg alaposabban ezt a kérdést! Mi is van tehát a Jobbik programjában, amely a honlapon most is megtalálható? Itt van egyébként nálam, és a Mezőgazdaság című fej ezetben az első bekezdésben ez szerepel, tisztelt Országgyűlés. (Dúró Dóra: Forgassa haszonnal!) „A földtörvény olyan értelmű módosítását kezdeményezzük, amely biztosítja a termőföld megmaradását, illetve visszakerülését a magyar gazdák tulajdonába.” Nyilv ánvaló, hogy ez a visszakerülés az állami földtulajdonra vonatkozhatott (Derültség és moraj a Jobbik soraiban. - Az elnök csenget.) , és feketénfehéren, jól láthatóan itt leírták önök azt, tisztelt jobbikos képviselők, hogy földosztást követelnek. Ma már e rről szó sincs. A Jobbik ma mindent elkövet, nehogy földhöz juthassanak a magyar gazdák, nehogy megvédjék a jogos tulajdonukat. (Dr. Szél Bernadett: Mészáros Lőrinc!)