Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 3. kedd (112. szám) - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1934 (9.30) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra. Megadom a szót, államtitkár úr. DR. RÉTVÁRI BENCE, a z Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, ha rendeznénk az Európai Unióban egy versenyt, hogy mondjanak egy olyan politikust, aki a bevándorlásról ugyanazt mondja ma, mint amit mondott egy hónapja, fél éve vagy egy éve, akkor talán Orbán Viktor lenne az egyetlen, aki ugyanazt mondaná. Hiszen kevés európai politikust ismerünk, akinek véleménye ne változott volna ebben a kérdésben. Itt, a magyar parlamentben is sokfaj ta változást értünk meg, de az európai politikában még inkább. Hiszen lehet sok mindent sokféleképpen nevezni, de most már a külső határok megvédését mindenki nagyon fontosnak tartja, és ennek eszközében, a határzárépítésben, a kerítésépítésben is lassan e gyetértenek. Bár most már tudjuk, hogy mi a különbség a német nyelv és az „osztrák nyelv” között - idézőjelben mondom természetesen , az egyiknél kerítésnek hívják, a másiknál pedig kapuoldalépítménynek hívják ugyanazt a dolgot. Nos tehát, ha végignézzük az európai politikusokat, az európai politika változását, akkor azt láthatjuk, hogy Magyarország az egyetlen ország, amelyik az első pillanattól felismerte a modern kori népvándorlás veszélyeit. Felismerte, hogy miként kell ezzel kapcsolatban fellépni, mi ként kell megvédeni az Európai Unió külső határait, ezzel megvédeni a belső szabad mozgást, és hogyan kell azoknak az embereknek, akik tényleg nehéz helyzetbe kerültek, a saját hazájukban vagy a szülőföldjükhöz legközelebb segítséget nyújtani, így segíteni őket, hogy visszatérjenek békésen a saját országukba, saját szülőföldjükre. Hiszen bízunk benne, hogy a legtöbbjük ezt szeretné. E mellett a vélemény mellett következetesen csak Magyarország tartott ki, mindenki más most már ehhez mérheti saját véleményét . Az különösen elszomorító, amikor magyar politikusok, akik a bevándorlók kapcsán a teljes határnyitást, a teljes meghívót, a korlátok nélküli letelepítést tartják legfontosabb célkitűzésüknek, pont ők szólalnak meg az utóbbi napokban a határon túli magyar ok ellenében, visszavonván tőlük állampolgári jogosítványaik egy részét, így például a határon túli magyarok szavazati jogát. Nagyon beszédes, hogy igazából, akik a bevándorlókkal kapcsolatban a legmegengedőbbek lettek volna, a határon túli magyarokkal kap csolatban ők lennének a legszigorúbbak. Ebből is látszik, hogy van a nemzeti politika, és van a másik része a politikának, amelyik nem a magyar nemzet érdekeit tartja elsőnek. Képviselő úr is arra utalt vissza, hogy ezelőtt 59 esztendővel, amikor az ’56os forradalom után sok magyar, kétszázezernyi magyar elmenekült az országot megszálló szovjet csapatok elől, akkor mindenki magával vitte az útlevelét, a munkakönyvét meg a diplomáját, és az elsők között ezeket mutatta be azoknak a hatóságoknak, amelyek befo gadták őket. Ehhez képest a modern kori népvándorlásban azt tapasztaljuk, hogy a magyar határ előtt mindenki eldobja az útlevelét, és másfajta identitást diktál be egy magyar hatóságnak vagy egy osztrák hatóságnak, egy magyar hatóságnak vagy egy svéd hatós ágnak, és teljes mértékben követhetetlenné teszi, hogy hol van, hol jár. Akár a kvótákról beszélünk, akár a szigorított szabályok szerinti, európai politikusok által említett kitoloncolásról beszélünk, abban az esetben, ha valaki nem regisztrál, sem a nevé t, sem az ujjlenyomatát, sem a születési dátumát nem tudjuk pontosan, hogy fognak vele szemben fellépni a német vagy más hatóságok? Hogy fogják tudni őt mint jogcím nélkül az Európai Unióban tartózkodót kiutasítani, kitoloncolni az Európai Unióból, ha nem is tudják, hogy mi a neve, ha nem is vették le az ujjlenyomatmintáját, nem is tudják beazonosítani őt? Mekkora problémát fog ez jelenteni azoknak a nyugateurópai országoknak, amelyek megpróbálnak kitoloncolni illegális bevándorlókat,