Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 2. hétfő (111. szám) - A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. TÓTH BERTALAN (MSZP):
1892 A Magyarországi nemzetiségek bizottsága éppen ezért is üdvözölte, hogy a kormányközi nemzetiségi vegyes bizottságok révén több nemzetiségi közösség jutott rendszeresen támogatáshoz. Ugyanakkor szükségesnek mutatkozo tt a jövőbeli változtatás is. A magyarországi nemzetiségek többsége esetében ez a lehetőség rendszerszerűen nem állt fenn, ezért erre külön forrás biztosítása vált szükségessé, annál is inkább, mivel a nemzetiségi önkormányzatok által átvett nemzetiségi in tézmények számának örömteli növekedésével az ez irányú jogos igények már jelentősen emelkednek és emelkedni fognak. Megemlíteném a rendkívül sokrétű és szerteágazó feladatokat ellátó országos nemzetiségi önkormányzatokat, akiknél az államháztartási jogszab ályok és a további törvényi változások, majd a 2014. évi államháztartási és számviteli átállás okozott igen jelentős többletköltséget. A települési és területi nemzetiségi önkormányzatok támogatási rendszerében jelentős változás történt a feladatalapú támo gatásra történő átállás bevezetésével. Ennek eredményeként viszont alacsony összegűre változott a gyakorlatban az általános működési támogatás mértéke. Tehát a probléma nemcsak az volt, hogy hosszú ideje nem nőtt a támogatás összege, hanem legalább ilyen s úlyos gondként jelentkezett, hogy már az indulásnál is mélyen alulfinanszírozottak voltak. Ezen évtizedes negatív, egyre nyomasztóbb előzményeket követően adódott meg a lehetőség a nemzetiségeknek, hogy az Országgyűlésben a szószólói intézmény képviseletév el a 2015. évi központi költségvetésről szóló törvénytervezeten már megmutatkozzon munkájuk. 2014 nyarán szoros összefogásban kezdte el a nemzetiségi bizottság felmérni és összeállítani a 13 magyarországi nemzetiség 2015. évi költségvetéssel kapcsolatos ig ényeit. A javaslatokat már jóval a 2015. évi költségvetés benyújtása előtt megküldtük valamennyi frakciónak, szaktárcának. Több héten át tartó folyamatos munkával, több lépcsőben történt egyeztetéssel, kompromisszumkész nyitottsággal, még a költségvetési t örvénytervezet általános vitájának megkezdése előtt eljutottunk egy olyan konszenzuson alapuló módosítójavaslatcsomaghoz, melyet a szaktárcák szakmailag megalapozottnak ítéltek. Ez egyértelmű áttörést, érdemi, pozitív elmozdulást jelenthet a magyarországi nemzetiségek és a magyar politika kapcsolatában. A 2014. évi központi költségvetési törvényről készített beszámolóval, zárszámadással kapcsolatosan kötöttség nélkül mondhatunk véleményt, mivel a magyarországi nemzetiségeknek és szószólótársaimnak a 2014. évi központi költségvetéshez és előkészítéséhez még nem adatott meg, hogy érdemben képviseljük az érdekeinket, hogy parlamenti szerepünkkel hangot adjunk a jogos kéréseinknek. Viszont a munkánk beérett, így a 2015. évi központi költségvetési törvényjavasl at és módosításai már nem nélkülünk és a fejünk felett dőltek el, hanem a részvételünkkel. Köszönöm a figyelmüket. Áë ŕă îä ŕđ˙ ç ŕ â ŕřĺň î âí čěŕ í čĺ ! (Taps.) ELNÖK : Köszönjük. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a normál szót kérők kerülnek sorra. Elsőként megadom a szót Tóth Bertalan képviselőnek, az MSZP részéről. DR. TÓTH BERTALAN ( MSZP ): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Meghallgattuk a bizottsági jelentéseket, meghallgattuk a kisebbségi véleményt, amiből nagyon sok minden kider ült, rengeteg számot hallottunk, makroadatokat, költségvetési számokat, a gazdaság növekedésével kapcsolatban, a beruházásokkal kapcsolatban, viszont én egy dologra szeretnék rávilágítani: a költségvetési törvénynek, a költségvetési politikának a társadalm i hatásaira. Ahogy az általános vitában is kifejtettem, és képviselőtársaim a bizottsági üléseken is elmondták, meg kell nézni, hogy az amúgy szépnek tűnő számok mögött milyen társadalmi folyamatok zajlottak le akár 2014ben vagy az azt megelőző időszakban , és sajnos láthatjuk, ez a költségvetési politika nem változott ebben az évben sem, és mivel már ismerik a 2016os költségvetést is, így 2016ban sem. (21.30)