Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 2. hétfő (111. szám) - Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonságának hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat tárgyso... - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP): - ELNÖK: - DR. VAS IMRE (Fidesz):
1864 Mi viszont ezt tesszük. Én azt gondolom, hogy jobb későn, mint soha. Kormányon is megtesszük, higgye el, Novák képviselő úr. Köszönöm szépen. (Ta ps az MSZP soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Következő kétperces vélemény Sallai R. Benedek képviselő úr, LMP. SALLAI R. BENEDEK ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én is a tárgysorozatba vétel mellett szeretnék érvelni és győzködni a jelen lévő mind a négy vagy öt kormánypárti képviselőt, aki kíváncsi erre az ügyre és erre a témára, és úgy gondolta, hogy érdemes itt ülni annak érdekében, hogy beszéljünk a múltról. Pedig nemcsak a múltról szeretnék beszélni, hanem a jelenről is, mert sokszor felmerült az a kérdés, hogy vajon a mindennapjainkra, a mai életünkre milyen hatással van a volt kommunizmus, a volt rendszernek a fenntartása. Vajon mi lehet az oka annak, hogy a Fidesz és a KDNP ilyen szinten dugdosni akarja ezeket az aktákat, en nyire nem akarja, hogy erről beszéljünk? És még ezt is megértem, hogyha a soraik között, őszbe hajló fejű politikusok között vannak érintettek esetleg, nemcsak államtitkári szinten, hanem országgyűlési képviselői szinten, és ezért nem szeretnék, hogy ez ki derüljön, de ez még nem zárná ki annak a lehetőségét, hogy legalább tárgyaljunk róla. Nem zárná ki a lehetőségét annak, hogy esetleg a parlament egy rendes általános vitában megvitassa ezt a kérdést, és önök azokat az érveket, amiket itt két percben kell h ogy elmondjanak mindenféle szegény spiclikről, akik csak kényszer hatására tették azt, amit kellett, azt védeni tudják. És még ha meglenne az általános vita egy tárgysorozatba vétel után, mindig meglenne az önök esélye arra a kormánypárti többségből adódóa n, hogy elvessék ezt a javaslatot. De halljuk végre bőségesen az érveiket! Mert akármilyen érvet mondtak, olyat még nem mondtak, ami ne lenne könnyen cáfolható, ellenben minden egyes érv, ami az ellen szól, hogy végre feltárjuk a múltat, és megnézzük, hogy annak milyen hatása van a jelenre, azt, amit most látunk termőföldprivatizációtól az önök politikai kultúrájáig, ezek milyen hatással voltak minderre. Sajnos nekem továbbra is az a meggyőződésem, hogy a rendszerváltás nem fejeződött be, és addig nem feje ződik be, míg erre a szimbolikus elemére, a volt kommunista múlt felfedésére és ennek az egész szolgálatnak a rendszerének a megismerésére nem nyílik lehetőség. A rendszerváltás várat magára, és önök hátráltatják, hogy bármilyen formában bekövetkezzen, bár nyilvánvalóan a parlamentből való eltűnésük is sokat fog ezen segíteni. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót két percben a Fideszképviselőcsoport részéről Vas Imre képviselő úrnak. DR. VAS IMRE ( Fidesz ): Köszönöm szépen a szót. Abban, azt hiszem, hosszú idő óta egyetértés van a parlamenti pártok között, hogy jogunk van megismerni a múltat. A vita abban van a parlamenti pártok között, hogy milyen módon tehetjük ezt meg. A FideszKDNPkormányzat az Alaptörvény U) cikk (3) bekezdésével (Sallai R. Benedek: Még egyszer! Melyik?) létrehozta a Nemzeti Emlékezet Bizottságát, majd ugyanezt a 2013. évi CCXLI. törvényben részletesen kifejtette (Novák Előd: Micsoda vagányság!) , majd 2014 februárj ában a tagokat is megválasztottuk a Nemzeti Emlékezet Bizottságába (Dr. Bárándy Gergely: Tegnap volt még egy konferencia is.) , és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága az Igazságügyi bizottságnak valószínűleg jövő hét hétfői ülésén be is fog számolni a közel másf él éves tevékenységéről. Arról én sajnos nem tehetek, hogy önök más úton szeretnék nyilvánosságra hozni az adatokat. Nem azt szeretnék, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, hanem egy teljesen más bizottságot állítanának föl, de ezt már megszoktuk. Önöknek nem tetszik az az Alkotmánybíróság, amibe mi választottunk tagokat, nem tetszik az a Költségvetési Tanács, amibe tagokat választottunk. (Novák Előd: Csak a Fidesz!) Tehát hogy a rendszernek azt a részét