Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. szeptember 4. péntek (96. szám) - Az egyes törvények Magyarország államhatárának hatékonyabb védelmével és a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): - ELNÖK: - NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz):
169 Rózsa e nyilatkozata ezt jelenti, másrészről pedig szakmailag is elhibázottnak tartom azt, hogy még angolul sem tudó gyerekeket integrált módon a magyar gyerekek iskoláiba beültessünk, és ilyen módon próbáljunk meg ta nítani, okítani. A nyelvi akadályok mellett nyilván pedagógiailag sincsenek felkészítve erre azok a tanárok, akik még nem találkoztak ilyen gyerekekkel a pályafutásuk során, akár fiatalként kijönnek a főiskoláról, egyetemről, tehát ez egy nagyon nagy szakm ai hiba lenne. Nyilvánvalóan erre nem kerülhet sor. (Az elnöki széket Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Az is nagyon beszédes, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megtiltotta azoknak az iskolá knak, hogy nyilatkozzanak a helyzetről, amelyeket Balog Zoltán miniszter úr kijelölt már most, hogy ezeket a gyerekeket valamilyen módon megpróbálja oktatni. Úgy gondolom, hogy ez egy téves út, és ez nem engedhető meg. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszöntöm a képviselőtársaimat. Megadom a szót Schiffer András úrnak két percben. DR. SCHIFFER ANDRÁS ( LMP ): Köszönöm szépen. Azt továbbra is fenntartom, hogy a helyzet úgy néz ki, hogy arról pontos kép, hogy egyrészt azoknak, akik áthala dtak Magyarországon, akiket regisztráltak, illetve akik most itt dekkolnak például a fővárosban, pontosan mi az összetételük: honnan érkeztek, milyen motivációkkal (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Mindenki szír, hát tudjuk! - Derültség a Jobbik soraiban.) , ez a tudás, ez az ismeret hiányzik, éppúgy, mint ahogy arról sincsen pontos információ, hogy akik útban vannak a Kárpátmedence felé, azoknak az összetétele, eredete, motivációja pontosan micsoda. Azt gondolom, hogy a helyzet kezeléséhez ennek a felmérése elengedhetetlenül szükséges. Csak arra utalnék még, hogy gyerekekkel kapcsolatban, azt gondolom, akárhány százalékról beszélünk, az emberséges bánásmód pedig kiemelten fontos. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: És a mi gyerekeinkkel mi lesz?) Fodor képviselő társamnak is reagálnék két dologgal kapcsolatban. Az egyik az, hogy ő itt nyugati civilizáció elleni támadásról beszélt az Iszlám Állam vonatkozásában. Szeretném jelezni, hogy az Iszlám Állam nemcsak a nyugati civilizációt fenyegeti, mert akkor, amikor ott a régi mezopotámiai emlékeket rombolják le, nem a nyugati civilizációt fenyegetik. A másik megjegyzésem pedig az, hogy szerintem le kéne most már jönni arról a tripről, hogy a demokrácia terjesztése mint olyan valamilyen mindenekfelett lévő jó. Be kéne fe jezni, azt gondolom, a nagyhatalmaknak a demokrácia terjesztését, mert lehet látni, itt a példa, hogy hova vezet az, amikor egyfajta kultúrájú nagyhatalom úgy gondolja, hogy a saját mércéjének megfelelően akarja berendezni az egész világot; az eredmény itt van a nyakunkban. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Most megadom a szót Németh Szilárd István képviselő úrnak, normál időkeretben. NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN ( Fidesz ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képvis előtársak! Érdeklődve hallgattam a Liberális Párt elnökének a felszólalását, és nagyon sok pozitív elemet véltem felfedezni, de azért szerintem alapjában elhibázott az, amit a képviselő úr mondott. Eleve ott kezdődik, hogy a menekült meg az illegális beván dorló között szerintem óriási különbség van, és nemcsak mi teszünk különbséget, hanem a jog is különbséget tesz, és a politika is különbséget tesz, csak az a baj, hogy ezt összemossák. Amikor az Európai Unió, illetve az egyes európai uniós tagállamoknak az elhibázott bevándorlási politikájáról beszélünk, akkor az egyfajta népesedési politika, ugyanis mondjuk, Németországban hiányzik negyedmillió munkás. Tehát ahhoz, hogy a német gazdaság fenntarthatóan fejlődjön, legalábbis a mai számítások szerint, mondjuk , egy