Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. szeptember 4. péntek (96. szám) - Az egyes törvények Magyarország államhatárának hatékonyabb védelmével és a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - FODOR GÁBOR (Független):
166 Az világos, hogy az Európai Unió nem tudja a menekülteket befogadni, il yen számban nem tudja. Tehát ezt a kérdést kezelnie kell. Lehetetlen. Magyarország sem tudja ezt a nagyszámú menekültet befogadni, és az Unió sem tudja. Erre civilizált szabályokat kell találni, hogy kik azok, akik valóban jöhetnek és valóban beléphetnek, és kik azok, akik nem, és ebben valóban tiszta beszédre van szükség. Nem könnyen születik ez meg az Unióban, hiszen 28 országnak kell különböző érdekeit és álláspontjait összehangolni. De Magyarországnak nem azzal kellene észrevetetnie magát, hogy szembeme gy az Unióval, beterjesztenek elénk egy olyan határozati javaslatot, amelyben az Európai Unió szerepel megnevezve felelősként, bűnbakként az egész kialakuló helyzetért, hanem arra kellene törekednie Magyarországnak, hogy tegyen meg mindent azért, hogy ha k ínnalkeservvel is, de szülessen meg egy egységes európai uniós álláspont. Mert hogyha nincs egységes uniós álláspont, akkor lényegében azok malmára hajtjuk a vizet, akik számára ez az egész borzalmasan súlyos válság kedvezőnek tűnik, merthogy a zavarosban tudnak halászni. Mert valójában mi van az egész probléma mögött? Sok mindenről beszéltünk itt, volt, aki az Uniót kárhoztatta. Lehet kritizálni az Uniót, szerintem egy csomó kérdésben, lehet ez a kritika jogos, de nem az Európai Unió tehet arról alapvetőe n, hogy ez a helyzet kialakult. (14.50) Vannak, akik itt az Amerikai Egyesült Államokat ostorozták, lásd a Jobbik és az LMP felszólaló képviselőit. Természetesen az Amerikai Egyesült Államok is hibáztatható, de nem az Amerikai Egyesült Államok tehet erről a kialakult helyzetről. Aki alapvetően tehet róla, és aki számára jó ez az egész szituáció, az az Iszlám Állam jelen pillanatban és a radikális iszlám fundamentalizmus, amely az egész világ számára a legsúlyosabb kihívást jelenti jelen pillanatban. Ezért i s jogos minden felvetés egyébként, minden kritika a Jobbik képviselői számára, akik még az elmúlt években többször az iszlámmal szimpatizáló és az iszlámmal kapcsolatban megengedő álláspontot hangoztattak. Természetesen nem kell az iszlámot démonizálni. Te hát félreértés ne essék, itt a radikális vallási fundamentalizmusról van szó, annak egy politikai válfajáról, amelyik a legsúlyosabb kihívás ma nemcsak az ország, hanem a világ számára, az egész Európai Unió számára. Tehát itt az alapprobléma az Iszlám Áll am. Tehát nem tévesen kell bűnbakokat keresni, tehát nem az Unió a bűnbak, nem az Uniót kell elítélnünk, nem az Európai Unió idézte elő ezt a helyzetet. Az Unió jelen pillanatban nem találja az utat, nem találja a választ. Nem az Amerikai Egyesült Államok a bűnbak, azért, mert nagyon helyesen egy értékorientált politika szellemében nem a diktátorok mellé állt, amit sokan kritizáltak annak idején, akár az arab tavasz idején, hanem próbálta segíteni a demokratikus folyamatokat. (Moraj a Jobbik soraiban.) Volt , ahol ez sikeres volt, lásd Tunézia, volt, ahol nem volt sikeres. Tehát nem az Amerikai Egyesült Államok tehet erről, itt az Iszlám Állam az alapprobléma, az az Iszlám Állam, amely emberellenes, civilizációellenes politikát folytat. Tudjuk azt, hogy mit m űvel azokkal a polgárokkal, akik a fennhatósága alá kerülnek, tudjuk azt, hogy micsoda borzalmas kegyetlenséggel lép fel ezekkel a szerencsétlen emberekkel szemben (Folyamatos zaj.), és tudjuk azt, hogy lényegében ez a gondolkodásmód, mentalitás, amely az Iszlám Államot jelenti, teljes egészében fenyegeti a nyugati civilizációt, azt a nyugati civilizációt, amely sokunk számára meghatározó és megvédendő érték ebben a Házban. Tehát ez az alapprobléma, tisztelt képviselőtársaim, ez van az egész kérdés mögött. Természetesen mélyebbre is lehet ásni, de én most nem szeretnék ebben a vitában ennél mélyebbre menni. De egy biztos, hogy nem szabad tévesen meghatározni szerintem a kiindulópontot, és nem szabad tévesen bűnbakká tenni senkit sem. Ezért is hibás szerintem a kormánynak ez a beterjesztett, Európai Uniót elítélő határozati javaslata, amely szintén azok közé tartozik, amelyekre mi nemet mondunk. Tehát alapvetően, még egyszer hangsúlyoznám, a „nem” álláspontnak a két indoka a részünkről, a liberálisok részéről először is az, hogy démonizál, bűnbakká tesz embereket elfogadhatatlanul és megengedhetetlenül, ez javarészt a menekülteknek a többségére vonatkozik. A másik pedig, hogy