Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 22. csütörtök (109. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az áthelyezési válságmechanizmus létrehozásáról, valamint az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vona... - GYOPÁROS ALPÁR (Fidesz):
1518 Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre bejelentett felszólalásokkal folytatju k munkánkat. Gyopáros Alpár képviselő úrnak adom meg a szót, Fideszképviselőcsoport. Parancsoljon! GYOPÁROS ALPÁR ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor az Országgyűlés lefolytatta azt a vitát, amelyb en első alkalommal alkalmazta a sárga lapos eljárást az európai ügyészség témájában, akkor Hörcsik Richárd elnök úr úgy fogalmazott, hogy egy jogtörténeti mérföldkő tanúi vagy szereplői vagyunk, lényegében egy történelmi eljárás szereplői vagyunk, és akár büszkék is lehetnénk arra, hogy idáig eljutottunk, különösen úgy, hogy a sárga lapos eljárás önmagában azt a demokráciadeficitet csökkenti, amelyről oly sokat beszélünk az Európai Unió működése kapcsán. Én azonban sokkal inkább lennék a büszke helyett nyug odt, és úgy látom, hogy képviselőtársaim sem oly nyugodtak. Nyugodt lennék inkább azért vagy afelől, hogy azt lássuk, hogy az Európai Unió intézményrendszere, maga az Európai Bizottság is érti a működési szabályait, és valós megoldásokat tud kínálni azokra a problémákra, amelyekkel napjainkban szembesülünk. Azonban nem erről van szó, hanem arról van szó, hogy egy évtizedes küzdelemnek vagyunk újra a tanúi, nevezetesen a bürokrácia, az adminisztráció versus jogalkotás küzdelmének, amelyben a végrehajtásra ít éltetett, az adminisztrációban működő intézmények újra és újra területet próbálnak foglalni a jogalkotás területén, hol ilyen lopakodó üzemmódban, mondjuk úgy, hogy a fű alatt, hol pedig nyílt támadást intézve. Kevés azonban az olyan nyílt támadás, mint ez az eset, amit nyugodtan nevezhetünk akár nyílt, durva, frontális támadásnak is, amikor ennyire nyíltan és durván próbál meg nem a hatáskörébe tartozó ügyekben intézkedni az Európai Unió végrehajtási, bürokratikus szervezete. Ez nem pusztán egy ilyen jogal kotási háború, hanem azért ismerjük el, hogy ez egy nagy politikai háború, ez egy nagy politikai harc, illetve annak egy nagy csatája zajlik jelenleg. Nevezetesen az ezeréves nemzetállam lebontásának a kísérlete a szupranacionalista érvek részéről, és enne k egy nagyon durva megnyilvánulása zajlik a szemünk előtt. Azt gondolnánk mi is, és azt gondolnák a magyar emberek általában, hogy az Európai Unióban, az Európai Bizottságban, az európai intézményrendszerben írniolvasni tudó emberek vannak, és én magam ug yan nem vagyok jogász, de legalábbis jogvégzett emberek segítik a munkájukat, és határozzák meg azt a mozgásteret, ami számukra kijelöltetett az Európai Unió keretein belül. És azt gondolnák az emberek, hogy értik az Európai Bizottság tagjai, munkatársai a zt, hogy egy olyan hatáskörben, ami számukra nem áll rendelkezésre, viszont egy másik európai uniós szerv számára, nevezetesen az Európai Tanács számára rendelkezésre áll, a már sokat emlegetett Európai Unió működéséről szóló szerződés 78. cikk (3) bekezdé se az Európai Tanács számára ezt a hatáskört kijelöli, hogy az az Európai Tanács számára áll rendelkezésre és nem a Bizottság számára. Ez komoly politikai kérdéseket vet fel, nem pusztán egy jogtechnikai kérdés. (10.40) Mert hogyha azt mondjuk, hogy az Eur ópai Tanács rendelkezésére áll ez a hatáskör, és az Európai Bizottság rendeletmódosító javaslata mégiscsak érvénybe lép és átmegy, akkor itt egy hatásköri ütközésről, hatásköri vitáról van szó, és hogyha ezt a hatásköri vitát fel akarjuk oldani, akkor ez n yilvánvalóan valamelyik kijelölt hatáskör rovására kell történjen, ami urambocsá’ odáig fog elvezetni, hogy valóban rendeleteket kell újrafogalmazni vagy éppenséggel alapvető szerződéseket kell újrafogalmazni, újraratifikáltatni a parlamentekkel, és újra a zt a nehéz eljárást, amelyet az elmúlt években, akár 2009ig is megtapasztaltunk a lisszaboni szerződés aláírása előtt, újra ezt a nehéz eljárást kell lefolytatni, miközben egyébként az illegális bevándorlók, politikai és gazdasági bevándorlók milliói indu lnak el vagy érkeztek meg éppenséggel Európába. Élénken emlékszem, hogy amikor fiatalkoromban, még a vízumkényszer idején nyugateurópai országba szerettünk volna látogatni, akkor nekünk meghívólevelet kellett felmutatni ahhoz, hogy beléphessünk - nem tudo m én - Angliába, vagy tartósan tartózkodhassunk Írországban,
