Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 22. csütörtök (109. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az áthelyezési válságmechanizmus létrehozásáról, valamint az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vona... - SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről:
1507 nagyobb lesz a támogatottsága azok körében, akik Európában egyedül hivatottak arra, hogy döntést hozzanak, akik ne m mások, mint az EU állampolgárai. Hangsúlyozom, a felülvizsgálat célja szerintünk nem lehet a kvótarendszer megakadályozása, éppen ellenkezőleg arról kell szólnia, hogy amint életbe lép, legyen egyúttal működőképes és támogatott is. Az európai állampolgár ok, köztük a magyar állampolgárok nélkül, az ő ellenükben semmilyen megoldási javaslat nem lesz képes kezelni a menekültválságot. Tisztelt Országgyűlés! A kormány ki akarja dobni a kvótarendszert, az LMP pedig biztosítani szeretné a működőképességét. A kor mány az eljárással végleg el akarja törölni a kvótát, az LMP viszont azt szeretné elérni, hogy az eljárást követően lépjen működésbe. Az LMP a menekültválság során mindvégig elutasította azt a felelőtlen politikát, amely a hazai és az európai politika szám os szereplőjét jellemezte. Mi felelőtlenségnek tartjuk a hisztériakeltést, és felelőtlenségnek tartjuk azt is, ha valaki nem figyel oda arra, hogy Európában és Magyarországon egyre többen egyre inkább aggódnak a biztonságukért. Ebben az ügyben nincs helye az önfejűségnek, nincs helye több kerítésnek, a politikai taktikázásnak, csak megalapozott, körültekintő és minél szélesebb támogatottságot élvező intézkedéseknek. Szerintünk a folyamat elejét és a folyamat végét egyszerre kell kezelni. Nem érünk semmit a menekülthullám európai kezelésével, ha nem teszünk semmit azért, hogy enyhítsük, talán fel is számoljuk a kiváltó okokat. Sokan azt gondolják, hogy az okok megszüntetéséhez elegendő helyreállítani a békét a KözelKeleten, elegendő működőképessé tenni Szíri át. Szerintünk azonban ennél messzebbre kell nézni. Tegyük fel, mert hinnünk kell benne, hogy lehetséges békét teremteni, lehet ismét olyan otthont biztosítani a menekülőknek, hogy ne kényszerüljenek elhagyni a helyet, ahol születtek, de ezzel még nem olda nánk meg a problémát. Most az egyszer, most, hogy ilyen kézzelfoghatóvá vált a külvilág, beszéljünk végre arról, hogy a háború nem oka a menekültválságnak, mert a káosz a KözelKeleten már maga is következmény. Melyek tehát a valódi okok? Először is teljes en nyilvánvaló, hogy a neoliberális politika és gazdasági elit miatt növekvő globális egyenlőtlenségek által elindított drasztikus folyamatról van szó. Bebizonyosodott, hogy nem lehet a végtelenségig büntetlenül kihasználni a világ egyik felét a másik jólé te érdekében; nem lehet feláldozni a periféria országait azért, hogy a centrumországok jóllakjanak. A fenntarthatatlan gazdaság előbbutóbb megbosszulja magát, előbbutóbb ahhoz vezet, hogy a világ kizsigerelt és eszközként, a hatalmak játszótereként haszn ált részein elfogy a remény és elfogy a türelem. Ha ezt követően már az ott élők személyes biztonságát sem garantálja senki és semmi, de mindezt még a háborús pusztítás is tetézi az érdemi megoldás bármiféle kézzelfogható reménye nélkül, akkor világos, hog y mennyi konfliktus rakódik egymásra. És ez még nem is a teljes kép. Az elmúlt hetekben egyre többször hangzott el a „klímamenekült” kifejezés. Úgy látszik, a migrációs hullám kellett ahhoz, hogy végre mindenki belássa: ha nem bánunk körültekintően saját k örnyezetünkkel, ha nem figyelünk arra, hogy a klímaváltozás nem távoli, csak a messzi jövőt fenyegető probléma, hanem olyan katasztrófa, ami itt és most befolyásolja életünket, akkor arra sem leszünk képesek, hogy a menekültválságot érdemben kezeljük. (9.5 0) Ha nincs mit enni, ha nincs ivóvíz, mert a világ elpusztítja a környezetet, akkor a menekülés válik az egyetlen kiúttá. A fenntarthatóságért elkötelezett politikusként megnyugtató azzal szembesülni, hogy valósággá vált az, amiről mindig is beszéltünk. E z az az eset, amikor politikusként azt kell mondanom, bárcsak az derült volna ki, hogy nem volt igazam, de sajnos nem ez a helyzet. A klímamenekültek már ott vannak azok között, akik a háború elől menekülnek. Beszélhetünk arról, hogy gazdasági menekültek i s jönnek tízezrével, de ezzel csak elfedjük a problémát. Ezért mondjuk, az nem elegendő, hogy csak a folyamat végét ragadjuk meg. Tisztelt Ház! A menekültválság megoldása csak komplex cselekvési terv megvalósítása esetén képzelhető el. Nem megoldás önmagáb an sem a kerítés, sem a határzár, és nem megoldás