Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 21. szerda (108. szám) - Napirenden kívüli felszólaló: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
1482 Minthogy további felszólalásra senki nem jelentkezett, az általános vitát lezárom. Államtitkár urat illeti a szó, ha kíván reagálni. Parancsoljon! TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Itt még egyszerűb b dolgom van, mint az előző adóeljárási törvénycsomagnál, hiszen összesen egy kormánypárti és egy ellenzéki képviselő mondta el a véleményét, amit ezúton is köszönök. A Szakács László úr által elmondottakra, amiket aggályosnak tart, úgy gondolom, hogy az M NB rendeletalkotási jogosítványának aggályossága inkább politikai alapú, mintsem szakmai. Ezt el kell fogadjuk egy véleménynek. Mi másképp látjuk, másképp gondoljuk, és másképp szabályozzuk, mint ahogy ön is láthatja. Az aggódás a magyar kkvk tekintetében , úgy gondolom, jogos, hogy azoknál a kkvknál, akiket érint ez a szabály, az biztos, hogy ha nincs felkészülve sem tudásban, sem pedig mondjuk, informatikában, ez költséggel jár, de maga a törvényjavaslat eleve egy határt szab, tehát a könyvvizsgálati, ár bevételi értékhatárt, ahol ezzel a lehetőséggel lehet és kell élni a vállalkozásoknak. Ami pedig a Könyvvizsgálói Kamarával kapcsolatos egyeztetési aggályt illeti, azt le tudom itt zárni, mert természetesen többszörösen történt szakmai egyeztetés a Könyvvi zsgálói Kamarával, és az ő szakmai jóváhagyásukkal került ez a törvényjavaslat az Országgyűlés elé. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm mindenkinek a megértő hozzáállását, és azt kérem, hogy támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban .) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Napirenden kívüli felszólaló: Tisztelt Ország gyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most a napirend utáni felszólalás következik. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Sallai R. Benedek képviselő úr: „Vissza a jövőbe” címmel. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. SALLAI R. BENEDEK ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Bizonyára a Parlament falai között tiszteletlenségnek tűnik megemlíteni azt, hogy egy amerikai kultuszfilmnek, a Vissza a jövőbe című filmnek van ma az emléknapja, amelyben 1985. október 26án éjjel 1 óra 15 percko r Marty McFly nevezetű főszereplője a filmnek elindul, és a mai napon érkezik meg a jövőbe. Hadd idézzem fel önöknek, hogy 1985. október 26án Magyarországon az Elnöki Tanács elnöke Losonczi Pál volt, aki ellátta a feladatot és az ország irányításában rész t vett, társával, Lázár Györggyel, magyar politikussal, aki a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöki posztját töltötte be. Ugyanezen a napon Magyarországon a belügyminiszteri posztban magyar kommunista politikusként Kádár János látta el a feladat okat, és így indult a nap. Eközben a keleti blokkban Bulgária kormányfője Todor Zsivkov volt, Csehszlovákiáé Gustáv Husák, Lengyelországban pedig egy Jaruzelski nevezetű, államfői feladatokat látott el. A Német Demokratikus Köztársasá gban Erich Honecker látta el az államfői feladatokat a kommunista párt vezetőjeként, és ugyanezen posztokat egymaga betöltve Romániában Nikolae Ceauşescu vezette az országot. A szovjet kommunista párt első titkára ’85ben ezen a napon Gorbacsov volt. Chilé ben még éppen tombolt Pinochet tábornok uralma, és ÉszakKoreában pedig Kim Ir Szen látta el a feladatokat, míg az Egyesült Államokban Ronald Reagan volt az elnök.