Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 21. szerda (108. szám) - Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
1460 az időt ahhoz, hogy eljárási kérdésekhez is hozzányúljon. Tehát ami most itt előttünk van, az sokkal inkább illeszkedik ahhoz a törvényhez, amit egy jó héttel vagy két héttel ezelőtt kezdtünk el tárgyalni a bürokrácia kapcsán, a bürokráciát illető tehercsökkenésekről, a bürokráciacsökkentésekről. Amikor egy vállalkozó a maga tevékenységét v égzi, azt kezdi azzal, hogy megalapítja a vállalkozását, akkor is találkozik az államigazgatással, és a vállalkozás a tevékenységét folytatva állandóan érintkezik a magyar állammal, de minden érintkezése mellett nyilvánvalóan a legfontosabb az, ami évről é vre visszatérően megtörténik, amikor az adóeljárás keretei között adót fizet a magyar államnak. Az a bürokráciacsökkentési szándék, amit ez a kormány megvalósítani akar és ezen az úton elindult, féloldalas lenne, ha az adóeljárásban erre nem lennénk képese k. (17.10) A kormányhivatalok rendszerében, területi kormányhivatalokról beszélek, járási hivatalokról, ahol az adózó állampolgárok és a vállalkozások megfordulnak, tapasztalható lesz holnap, meggyőződésem, már ma is egyfajta kedvezőbb kép az ügyfél megíté lése kapcsán. Ha ezt csak az életnek azon a területén tudnánk megvalósítani, akkor a tevékenységünk féloldalas lenne. Tehát nagyon fontos, hogy az adóeljárások és az adóhatóság tekintetében is ezt a fajta szemléleti váltást, amit más területeken képviselün k, itt is meg tudjuk valósítani. Ez a törvénycsomag, amiről tárgyalunk, alapvetően erről szól és nem a kormány kapkodásáról, ahogy ezt Burány képviselő úr bizonyos metszetben bemutatni próbálta. Tállai államtitkár úr versenyképességi kérdésként állította b e ezt a területet is, és ilyen szempontból tökéletesen igaza van, a magyar vállalkozások számára nem mindegy, hogy milyen környezettel, milyen adóeljárással találkoznak. Hiszen, ahogy említettem, ez évente visszatérő kérdés az ő életükben. Ha itt könnyítés eket és eljárási egyszerűsítéseket tudunk produkálni, akkor ez a vállalkozók oldalán megtakarításokat jelent, ilyen szempontból versenyképességi kérdés. Mi az a legfontosabb szemléleti változás, amit az Art. ilyen szempontból hozott, amit pozitívumként a s zocialista és a fideszes vezérszónok is kiemelt? Az, hogy valamilyen módon minősítjük az eddig egyformának gondolt adózókat, holott jól tudjuk, hogy ezek az adózók nem voltak egyformák. Az adózók egy része nagyon tisztességesen teljesített. Ha jól írtam fö l Tállai András adatait, 140 ezer adózót, vállalkozót sorolt ebbe a körbe, az adózók 25 százalékát. Az adózók ezen köre jó adósnak, megbízható adózónak minősül a jövőben, és ehhez a státushoz különböző kedvezmények társulnak, rövidebb adóellenőrzési határi dő, ha áfát igényelnek vissza, akkor az eddigi 75 nap helyett ezt majd átmenetileg 45 nap alatt teljesíteni fogja az adóhatóság, egy évvel később már 30 nap alatt fog ez megtörténni. Ha ez a jó adózó valamilyen hiba folytán mégis adóbírságot vagy mulasztás i bírságot lenne kénytelen fizetni, akkor ez az eddig fizetett összeg 50 százalékában van maximálva. Ezek mind olyan fontos és izgalmas kérdések, amik az adózókat abba az irányba fogják elvinni, hogy jó belekerülni ebbe a körbe, mert ez nemcsak egy fügefal evél, hanem egy ilyen minősítésnek a vállalkozás számára egyszerűen gazdasági értéke van. Fontos azt is megemlítenem, amit Szatmáry Kristóf már szintén említett, hogy ha egy ilyen adózóval szerződöm, akiről tudom, hogy a jó adózók listáján van, nekem megny ugtatást jelent, mert tudom, hogy a partnerem olyan, akit az állam is jónak minősít. Tehát én is láthatom őt kiszámíthatónak és megbízhatónak. Nyilván ennek az ellenkezője is igaz, jó, ha tudjuk egymásról azt, hogy kik az adózók, akiknek kintlévőségeik van nak, akik ügyeskednek. Rájuk meg különböző nehézségek várnak az elkövetkező időszakban. De alapvetően ez a különbségtétel, azt gondolom, helyeselhető, és ennek eredményei is lesznek. A folyószámlák integrációja olyan lépés, ami csak üdvözölhető, mert bürok ráciát csökkent. A személyi jövedelemadóról hadd beszéljek néhány mondatot! Igen, magánemberként ez egy kicsit egyszerűbb világ, mi is évente találkozunk az adóhatósággal, amikor személyi jövedelemadóbevallást teszünk. Ez jelenti, főleg, ha valaki ezt mag a akarja megcsinálni, és sokan vannak ilyenek, a legnagyobb fejtörést a magánember számára. Üdvözölhető az APEHnak az a