Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 21. szerda (108. szám) - Az ügyészség 2014. évi tevékenységéről beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP):
1418 megfelelő újító gondolkodással, amivel sajnos egyébként a fogyasztókra, vásárolókra leselkedő bűnelkövetők dolgoznak. Mindenképpen érdemes tudni azt, hogy azért mindig van még szakmai szervezeti kihívás az ügyészségnél. Például azt érdemes lenne tisztázni - és erre talán tud választ adni a legfőbb ügyész úr , hogy mennyire tudják tartani a tempót az ön által is említett, a bíróságok által megemelt büntetőbíráskodásnál, hiszen ebben az ért jól láthatóan tempóemelkedés volt. Látjuk azt is, hogy mindenképpen szükség lenne - és ez egy régi, azt hiszem, már nagyon régóta húzódó személyzeti vita, ha úgy tetszik, hogy mennyivel több személyzetre, mennyivel több ügyészre, mennyivel több alkalma zottra lenne szükség; ezt érdemes lenne kifejteni. Vane elég, lesze elég ember arra, hogy az egyébként fokozódó büntetőbíráskodást az ügyészség ellássa és az abban való szerepét betöltse, még úgy is, hogy sokszor úgy vesznek részt az eljárásban, hogy egy ébként a tárgyaláson például nem kötelező a részvétele, de ennek ellenére az ügyész ott van? Nagyon fontosnak tartom kiemelni a közvetítői eljárás hatékonyabb alkalmazását. Természetesen nemcsak az ügyészségen múlik, hogy a közvetítői eljárás hatékonyan mű ködike, illetve a közvetítői eljárásra terelhetőe egy eljárás, de ha úgy tetszik, a bíróságot tehermentesítő, az ügyészségnek is egy könnyebb eljárási formát mindenképpen favorizálni kell, tovább kell növelni azoknak az ügyeknek a számát, amelyek erre fu thatnak ki, illetve ezekben elintézhetőek. Mindezeket tehát összevetve, illetve áttekintve, láthatjuk, hogy milyen kép is rajzolódik ki a Legfőbb Ügyészség 2014es beszámolójáról, és milyen kép fog egyébként magáról az ügyészségről is kirajzolódni. Úgy gon dolom, amiket a Jobbik Magyarországért Mozgalom fontosnak tartott megemlíteni, azok mind olyan kritikai megjegyzések, amelyekből mindenképpen okulni kell; egyrészt azért, mert az ügyészségnek is fontos szerepe az, hogy miként áll a politikai viszonyokhoz, és az ügyészségnek is fontos szerepe és érdeke az, hogy a közélet tisztasága érdekében mindenképpen hatékony lépéseket tegyen. Most már mondhatjuk nyugodtan, ahhoz, hogy a negyedszázados politikai korrupciót fel lehessen számolni, mindenképpen az ügyészség politikai befolyástól mentes működésére és határozott fellépésére lesz szükség. Tehát ezeket a jobbító szándékú javaslatokat mindenképpen szeretném az önök figyelmébe ajánlani. Örömmel veszem, ha a legfőbb ügyész úr a feltett kérdésekre tud vá laszt adni adott esetben itt a vezérszónoki körök lezárultával, amennyiben a vita lehetőséget ad rá, pontosan azért, hogy egy jó vita vagy szakmai vita alakulhasson ki, és ne kerüljünk olyan helyzetbe, hogy csak a vita végén egy általános értékelést kapunk , és viszonválaszra már nincs lehetőség. Az elmondottakra tekintettel a Jobbik Magyarországért Mozgalom nem fog meglepetést okozni azzal - és úgy gondolom, töretlen ebben azért az álláspontunk , hogy a beszámolót nem fogja támogatni. Ettől függetlenül az ügyészség részére hatékonyabb, jobb és a korrupció terén is eredményesebb munkát kívánunk. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Megállapítom, hogy több vezérszónok nem jelentkezett felszólalásra, így a v ezérszónoki kör végére értünk. Független országgyűlési képviselő nem tartózkodik a teremben, így aztán kétperces hozzászólásra van mód; erre jelentkezett Harangozó Tamás képviselő úr, MSZP. Tessék! DR. HARANGOZÓ TAMÁS ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tis ztelt Legfőbb Ügyész Úr! Egy évvel ezelőtt elég kimerítő beszámolója vagy beszámoltatása volt itt a parlamentben, és ön a válaszában akkor azt mondta, hogy néhány, sőt sok konkrét ügyre nem tud itt válaszolni, mert sokról tudomása sincsen, és írásban fog k ésőbb válaszolni. Ez meg is történt, de hogy tartalmilag mennyire volt kielégítő, az egy másik kérdés. Én egyetlenegy olyan kérdésre szeretnék önnél visszatérni, ami itt elhangzott - a kollégáim majd a többit meg fogják kérdezni , és ez a trafikügy. Nagy tisztelettel kérdezném a legfőbb ügyész urat