Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 21. szerda (108. szám) - Az ügyészség 2014. évi tevékenységéről beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
1412 Én csak kérdezném azt, hogy esetleg sikerülte azt a tanulmányt elolvasnia a legfőbb ügyé sz úrnak vagy a munkatársainak, amit a bizottsági ülésen ajánlottam figyelmükbe a Magyar Jogban az adóhatóságon tapasztalt visszaélésekről. Ez tényleg egy rangos hazai tudományos lap. Talán itt is azokat az információkat, amik majdhogynem teljes mértékben konkretizálják azt, hogy hol történhetett bűncselekmény, és milyen típusú az adóhatóságon belül, legalábbis érdemes lenne a Legfőbb Ügyészségnek, illetve az ügyészségi szervezetnek górcső alá venni, és megnézni, hogy vajon történte valóban ott bűncselekmé ny, egyébként a számos feljelentés mellett. A váderedményességről egy szót szeretnék csupán mondani: a 96,6 százalékhoz azt tudom mondani, hogy általában ezt a 96 százalékot kifejezetten problémásnak és bajnak tartom, de ez nem az ügyészség hibája. Azt gon dolom, hogy a bírói gyakorlat kritikájaként lehetne majd erről beszélni, és nem az ügyészségi beszámoló kritikájaként. Szeretném itt asztalra tenni, merthogy itt hangzott el és itt hangzik el mindig ez a szám, rendkívül egészségtelennek tartom azt, hogy ez egy ilyen magas arány, ez bizony problémákra utal. Az a megjegyzése Vitányi képviselőtársamnak - nincs most már itt a teremben , hogy azért kedvezőbbe a külföldi megítélése vajon az ügyészségnek, mint a hazai, merthogy az ellenzék ármánykodik. Szerintem nem. Arról van szó, hogy a magyarok közelebbről látják azt, hogy itt mi történik. Nem hiszen, hogy az ellenzék ármánykodása - már ha ezt a szót egyáltalán lehet használni - érdemben befolyásolná az ügyészség megítélését. (13.10) Összefoglalva, tisztelt le gfőbb ügyész úr, azt tudom mondani, hogy sajnos semmi sem változott az elmúlt öt év után az elmúlt egy évben, amiről ez a beszámoló szól. Éppen ezért az MSZP frakciója, meghallgatva és egyébként mérlegelve azokat az érveket, amelyeket legfőbb ügyész úr elm ondott a bizottsági ülésen és megfogalmazott most az expozéjában, ezzel együtt nem fogjuk tudni támogatni. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, nem azért, mert a statisztikai adatok rosszak lennének, vagy ne tudnánk értékelni azt, hogy bizonyos ügytípusokba n csökken a bűncselekmények száma, hanem azért, mert nem érezzük azt, sőt, kifejezetten az ellentettjét érezzük annak, hogy a Legfőbb Ügyészség pártatlanul és kizárólag a jogszabályok alapján és annak szellemében járna el. Nagyon szépen köszönöm a figyelme t. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik Lukács László György képviselő úr, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónoka. Tessék! DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Legfőbbügyészhelyettes Úr, illetve ügyészségi Dolgozók! Elsősorban, amikor egy ilyen beszámoló kerül az Országgyűlés asztalára, és ezt kell megvitatni, akkor az első szó mindenképpen a köszö net kell hogy legyen. Köszönet azoknak a szervezetben dolgozó ügyészeknek, alügyészeknek, fogalmazóknak, de lehetnek akár az ügyviteli alkalmazottak is, aki az évi 1 millió 160 ezer ügyet intézik, illetve annak a szervezetnek, amelyiknek a keretében 1876 ü gyész, de összességében 4800 fő dolgozik. Ilyenkor tehát mindenképpen jár nekik a köszönet, illetve jár azért is a köszönet, hogy egy rendkívül részletes és egyébként a fontos és beszédes számokkal tűzdelt és taglalt beszámolót terjesztettek az Országgyűlé s elé, amelyben végül is naprakész adatokat láthatunk a 2014. évről, arról, hogy hivatali kötelezettségüknek vagy szakmabeli kötelezettségüknek, az önökkel szemben támasztott elvárásnak mennyiben és hogyan tettek eleget. Köszönjük mindenesetre azt, hogy ré szletesen elmondják és leírják, hogy milyen büntetőjogi, közjogi, milyen nemzetközi kapcsolati, társadalmi kapcsolati és szakmai, tudományos munkát végeztek az ügyészség keretében. Nagyon fontos lenne, hogy bizonyos részeit egyébként a lakosság is megismer je, vagy vegye legalább a fáradságot arra, hogy megismerje, hiszen nagyon jól elbeszélgetünk erről akár jogászként, akár országgyűlési képviselőként, hogy milyen adatok vannak,