Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 21. szerda (108. szám) - Az ügyészség 2014. évi tevékenységéről beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: - ELNÖK:
1408 Ha már a nemzetközi kapcsolatokról be szélünk, akkor mindenképpen meg kell említeni, hogy a magyar ügyészség tevékenységének nemzetközi megítélése igen pozitív. A nemzetközi szervezetek jó néhány alkalommal kifejezték elismerésüket a magyar ügyészség munkájáról. Az ellenzék alaptalan támadásai következtében ügyészségünk nemzetközi megítélése a hazainál jóval kedvezőbb. Tisztelt Ház! Az ügyészség személyügyi helyzetét tekintve 2014. január 1jén az engedélyezett álláshelyek száma 4771 volt, ami az év végéig 4826ra emelkedett; hozzáteszem, a töb bletfeladatok ellátása érdekében vált szükségessé a bővítés, amely így is elenyésző. Hangsúlyozom, az ügyészek magasan képzettek, mely tényt többek között bizonyít az is, hogy felsőoktatási intézményben jelenleg 70 ügyész folytat oktatói tevékenységet, sőt 2014ben 29 központi képzési programon volt lehetőségük részt venni a fogalmazóknak, alügyészeknek, hiszen az oktatásiképzési tevékenység központjában továbbra is az utánpótlás ügyészi hivatásra való felkészítése, valamint az ügyészek szakmai továbbképzé se állt. A büntetőeljárás hatékonysága megköveteli, hogy a bíróság és ügyészség elvi szakmai alapokon, azonosan értelmezze és alkalmazza a büntetőjog anyagi és eljárásjogi szabályait. Ezt felismerve a Kúria joggyakorlatot elemző csoportjainak munkájában üg yészek is közreműködnek. Néhány szót az ügyészi informatikáról is, ami beépült a munkafolyamatba, hiszen egyre több jogszabály írja elő kötelezőként az elektronikus kapcsolattartást. Jelenleg több mint 4 ezer ügyészségi alkalmazott éri el saját munkaállomá sán keresztül a jogosultságának megfelelő ehálózatot, amely folyamatosan biztosítja az alkalmazások, adatok online elérését, ami még hatékonyabb igazságszolgáltatást tesz lehetővé. (12.50) Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a néhány fent említett adat méltán i gazolja, hogy az ügyészség 2014ben is megfelelt azoknak a kihívásoknak, amelyek elé a bűnözés változásai, a jogszabályi háttér alakulásai állították. Megköszönöm az ügyészség 2014. évi munkáját. Kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy a 2014. évi beszám olót szíveskedjenek elfogadni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Soron következik az MSZP képviselőcsoportja vezérszónoka. Bárándy Gergely képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon! DR. BÁ RÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Legfőbbügyészhelyettes Urak! Kicsit rendhagyó módon építem fel a mostani vezérszónoki felszólalásomat, ugyani s legfőbb ügyész úr teljes joggal egyébként kifogásolta azt, hogy miért nyilvánítok én először véleményt a bizottsági meghallgatáson arról, hogy támogatjuke a legfőbb ügyész úr beszámolóját vagy nem, mielőtt a válaszát meghallgattuk volna, illetve miért n em reagálok én a bizottsági ülésen az ön által felvetett problémákra, kérdésekre, illetve a nekem címzett válaszokra. Azt tudom mondani, legfőbb ügyész úr, hogy isten hozta a fideszes vezetésű parlamentben. Ugyanis ez a szokás a bizottsági üléseken. Azért vagyok kénytelen még az ön válasza előtt elmondani azt az álláspontot, hogy támogatjuke vagy sem, mert tudom, hogy utána nem kapok szót, miután ön válaszol. És ez, megjegyzem, így is történt. Ha emlékszik rá, legfőbb ügyész úr, akkor én jelentkeztem még u tána is, épp Vitányi képviselő úr volt a bizottsági ülés levezető elnöke, és kértem őt, hogy adjon módot arra, hogy válaszolni tudjak önnek a bizottsági ülésen; Vitányi képviselő úr nem adta meg ezt a lehetőséget, ezért nem tudtam önnek válaszolni. (Dr. Vi tányi István közbeszól.) Most ön hallgat, képviselő úr, mert én beszélek, és nálam van a szó… ELNÖK :