Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 21. szerda (108. szám) - Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2014. évi beszámolója, valamint az ennek elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - DR. HANDÓ TÜNDE, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a napirendi pont előadója:
1378 bírók. Ma egy bíró egy hónap alatt dönt és kezel annyi ügyet, mint a XIX. században egy egész évben kezelhetett, akár egy kúriai bíró, egy törvényszéki vagy ítélőtáblai bíró. Ennek kapcsán is kiemelendő, hogy a Fővárosi Törvényszéken évszázados problémát sikerült megoldani az elmúlt három évben, hiszen a fővárosi bírák ügyhátraléka ma már az országos átlag körül vagy az országos átlag alatt van. Ez hihetetlen dolog, hiszen még 1900as évek elején is hosszasan cikkeztek, panaszkodtak bírósági vezetők arra, hogy milyen iszonytató leterheltséggel dolgoznak a fővárosi bírák. 2011ben ez az arányszám a főváros és vidék tekintetében még 37szeres különbségeket mutatott. Ez az a feladat, amelynek végrehajtása és rendezése érdekében elsősorban történt ez az igazságügyi modellváltás, hogy ezeket az egyenlőtlenség eket kiegyenlítsük azért is, hogy az ügyfelek, az állampolgárok megfelelő módon juthassanak hozzá a bírósághoz. A beszámoló részletes adatokat tartalmaz a bírósági szervezet teljesítményére vonatkozóan. Néhányat emelnék ki csak ebből. Nevezetesen azt, hogy 2014ben 24 százalékkal több ügy érkezett a bíróságokra, mint 2011ben. Ezt még egyszer el kell mondanom: negyedével több ügy, mint a megelőző három évben. Ez óriási kitettséget jelent a bírósági szervezet számára. Összességében 1,46 millió ügy érkezett a bíróságokra. A bírák létszáma mindeközben az elmúlt három évben mindössze 0,8 százalékkal növekedett. Mégis a 24 százalékos ügynövekedés ellenére 25 százalékkal több ügyet tudtunk befejezni, mint 2011ben. El tudnak képzelni egy olyan termelő vállalatot v agy bármely más állami szervet, amely képes feldolgozni ekkora ügymennyiséget, ügyérkezést úgy, hogy az ítélkezés színvonala, éppen a Kúria munkásságának is köszönhetően mindeközben egyre inkább csak emelkedik? Köszönhető volt ez a teljesítmény a jogalkotó által figyelembe vett jogszabálymódosítási indítványoknak, annak tehát, hogy mindig hallatni igyekeztünk a szavunkat az olyan jogszabálymódosítások tekintetében, amelyek a bíróság hatékony működését illetik az eljárási határidők, a tárgyalási kötelezett ségek, a felek kontradiktórius jogainak érvényesíthetősége, az időszerűség tekintetében. Nagyon fontos előrelépés volt az is, hogy a belső erőforrásokat átcsoportosítottuk, és egy XXI. századi idea mentén, a kompetenciaalapú munkaszervezés mentén próbáltuk megszervezni a bíróságok igazgatását. A 11 ezer bírósági dolgozó iszonyú erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy azokat az ügydömpingeket, amelyek minket értek az elmúlt három évben, képesek legyenek úgy feldolgozni, hogy a nagyközönség ebből lehetőleg a legkevesebbet érzékelje. Utalok itt a cégbírósági ügyekre, amelyekből egyévnyi mennyiség érkezett a 2013. évben, de utalhatok a devizahiteles perekre is, amelyek a polgári jogi ügyeket a törvényszékek előtt megduplázták a bíróságokon, és ezekkel komolya n foglalkoztak a bíróságok törvényszéki és járásbírósági szinten is. (10.20) Miért is fontosak a bírósági szervezet eredményei? A jog fokozatosan vonul be az élet számos olyan területére, amelyet korábban a vallás vagy csak az erkölcs szabályozott. A moder n államokban a mindennapi életet a jog uralma határozza meg, ennek következménye, hogy a magánéleti, munkahelyi konfliktusok elrendezése jogi úton a bíróságon történik. Egyre bővül a bíróság elé hozható és hozandó ügyek köre. Nem mindegy tehát, hogy mit go ndolnak a polgárok a bíróság működéséről, mit gondolnak az államról, hogy milyen a jogrendszer és a bíróságok megítélése. És bizony mindannyiunknak, mindhárom hatalmi ágnak tudomásul kell azt venni, hogy az állampolgárok gondolataiban nem különül el ez a h árom hatalmi ág. Ők együtt gondolnak ránk úgy, mint az államra. Ezért nagyon fontos, hogy bármilyen vitája legyen is a három hatalmi ágnak egymással kapcsolatban, tartsuk meg azt a tárgyszerű és tisztességes hozzáállást egymás irányában, amely biztosítja a zt, hogy hitelesek tudjunk maradni azok előtt a polgárok előtt, akikért egyáltalán létezünk, akikért működünk. Az elmúlt években azon dolgoztunk, hogy a bíróságok az évente hozzájuk forduló több millió ügyfél ügyében olyan szolgáltatást nyújtsanak, amely a lapján fennmarad, sőt, nő az emberek igazságszolgáltatásba vetett bizalma. A társadalom ráadásul nemcsak az ügyek úgyahogy való