Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 20. kedd (107. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
1271 hogy nem pártatlan ember. Handó Tündének hívják egy fideszes európai parlamenti képviselő feleségét, aki az Országos Bírósági Hivatal elnöke, nyilván tőle fogjuk majd azt várni, hogy elszámoltatja a Fideszt. Az Alk otmánybíróságot rendszeresen fideszes tagokkal töltötték fel, és ilyen módon gondoskodtak arról, hogy ott is a Fidesz véleménye érvényesüljön. A rendőrség élére szintén a Fidesz vezetői által kinevezett rendőri vezetőket tettek, mindenki lojális a rendszer hez, és gyakorlatilag senki nem érdekelt a személyi, rokoni kapcsolatai révén abban, hogy az elszámoltatás megtörténjen. (9.50) Jellemző ügy volt a Quaestoré, ez a magyar korrupció állatorvosi lova, hogy egy 15 éven keresztül zajló lopássorozatban egy olya n cég és egy olyan üzletember volt a főszereplő, aki a szocialista kormányokkal is rendkívül jó kapcsolatot ápolt, hiszen ne felejtsük el, 16,9 milliárd forint hitelt kapni a szocialista kormánytól azért nem piskóta, és mint jól tudjuk, közös fotók is kész ültek, a Fidesz vezető politikusaival és magával Orbán Viktorral is rendkívül jó kapcsolatot ápol Tarsoly Csaba. Látható az is, hogy folyamatosan, amikor felszólítottuk a Fideszt arra, hogy nyilatkozzanak arról, hogy bennfentes információk alapján nem mene kítetteke pénzt ki a Quaestorból, minden parlamenti párt követte a Jobbik példáját, a fideszes képviselők megtagadták a nyilatkozattételt. Érdemes azt is látni, hogy folyamatosan Orbán Viktor közvetlen környezetéből kerülnek ki Magyarország legbefolyásosa bb vállalkozói. Garancsi István Orbán Viktor kedvenc futballklubjának tulajdonosaként az egyik legjövedelmezőbb gazdasági társaságra a gázbiznisz terén szert tett, és a top 10 osztalékfizető cég közé verekedte magát. Mészáros Lőrinc, a nemzet gázszerelője egymás után zsinórban nyeri a közbeszerzéseket; érdekes módon más hasonló gázszerelőről, aki ennyire eredményes lett volna, nem tudhatunk. Habony Árpád már most építi ki a kormánytól megszerzett pénzből azt a médiabirodalmat, ami segít a Fidesznek hatalomb an maradni. Andy Vajnának a kaszinókoncesszió és az ebből eredő többmilliárdos pénz jutott. A Fidesz megteremtette a korrupció hátterét, részben törvényesítette azt, azért, hogy ne lehessen elszámoltatni, ne lehessen megtenni ezt a lépést. Fontos látni azt , hogy a Fidesz a politikai hatalom (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) megszerezését a gazdasági hatalom megszerzésére fordította, és ez ellen 2018ban a Jobbikkormány a legszigorúbb eszközökkel fel fog lépni, és el fog szám oltatni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány nevében Kontrát Károly államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztel t Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány zéró toleranciát hirdetett a korrupcióval szemben, és ezt a gyakorlatban is megvalósítja. Engedjék meg, hogy fölidézzem a tegnapi nap történését, ami arról szólt, hogy a Nemzeti Védelmi Sz olgálat korrupcióellenes akciójának keretében a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai 36 személyt vettek őrizetbe. Ez az eset is azt bizonyítja, hogy a kormány elkötelezett a zéró tolerancia megvalósítása mellett és a korrupció ellen. Tisztelt Képviselő Úr! A korrupció elleni küzdelem tekintetében a kormány nagyon fontos intézkedéseket tett. Rendészeti reformot hajtott végre, amelynek fontos eleme volt a 2010. évi CXLVII. törvény, amelynek keretében létrehoztuk a Nemzeti Védelmi Szolgálatot, amelynek a f eladata a belső bűnmegelőzési és bűnüldözési feladat lett. Ez a szervezet 2011. január 1jével kezdte meg a tevékenységét, és azóta nagyon sokat tett a korrupcióellenes küzdelemben. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy önök vizet prédikálnak, és kőkem ényen bort isznak (Közbeszólás az MSZP soraiból: Kőkeményen…) , mert ezt a 2010. évi CXLVII. törvényt (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) , amely a Nemzeti Védelmi Szolgálat létrehozását írta elő, önök nem támogatták. Tehát önök szavakban a korrupció ellen lé pnek föl, de amikor mint törvényhozók tehetnének a