Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 12. hétfő (105. szám) - Hollik István (KDNP) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - „Ép testben ép lélek” címmel - ELNÖK: - DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
1083 A kormányzat az előző ciklusban megtere mtette a köznevelés lelki, tartalmi alapjait, és hozzálátott a mondásban szereplő másik szükséges rész, a testi megteremtéséhez is. 2014ben döntött úgy a kormány, hogy a nemzeti köznevelési infrastruktúrafejleszté si programot el fogja indítani, amelynek gazdájaként a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot jelölte ki. A cél az, hogy olyan európai színvonalú tornatermek, tantermek és tanuszodák épüljenek, amelyek hosszú távon szolgálják a fiatalok fejlődését, elősegítve így az adott település köznevelési feladatainak ellátását is. A kormány XXI. századi színvonalú infrastrukturális hátteret kíván biztosítani a köznevelés számára, ennek érdekében országszerte tantermek, a mindennapos testnevelésórákhoz tornatermek, a gyerm ekek úszásoktatásához járásonként pedig tanuszodák épülnek. A beruházások demográfiai okokra visszavezethető többletigényeket is kiszolgálnak, a települések lakóinak jogos modernizációs elvárásait is teljesítik. Ezekkel a fejlesztésekkel hozzá lehet járuln i a fiatalok szellemi és fizikai képességeinek folyamatos fejlesztéséhez, azaz az eredményes tanuláshoz és magasabb szintű sportolásra való ösztönzéshez. (16.50) Reméljük, hogy ennek köszönhetően még több „Jó tanuló, jó sportoló” elismerést lehet majd átad ni, és bízunk abban is, hogy a diákokból minél több olimpikon is részt vehet majd a majdani budapesti ötkarikás játékokon. Mindezek alapján szeretném kérdezni tisztelt államtitkár urat, a gyermekek mindennapi testmozgása érdekében hány sportlétesítményber uházás előkészítése van folyamatban, illetve milyen fejlesztések várhatóak ebben a tekintetben a közeljövőben. Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Képviselő úr kérdésére Fónagy János államtit kár úr válaszol. Parancsoljon! DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány 2014ben döntött a nemzeti köznevelési infrastruktúrafejlesztési program elindít ásáról. A program célja, hogy a mindennapos testnevelés oktatásához európai színvonalú infrastrukturális hátteret teremtsen. Kiemelt szándékunk, hogy országszerte tornatermek, tantermek és tanuszodák létesüljenek, amelyek hosszú távon szolgálják az adott t elepülés köznevelési feladatainak ellátását, hiánypótló beruházásként pedig valós társadalmi igényeket elégítsenek ki, a beruházások segítsék a fiatalok egészséges fejlődését, a magyar népesség egészségi állapotának folyamatos javulását. A program keretébe n 25 településen épülnek jelenleg olyan sportlétesítmények, amelyek a mindennapos testnevelés megvalósítása érdekében XXI. századi testnevelési körülményeket biztosítanak a diákok számára. A „Minden gyermek tanuljon meg úszni” program célkitűzésének megfel elően 24 településen létesülnek a mai kor követelményeinek megfelelő tanuszodák. A 2014ben hozott kormánydöntést követően a szakmai előkészítő munka megkezdődött. Az építtető Nemzeti Sportközpont elkészítette a tornatermek és tanuszodák típusterveit. Ezt követően a települések egyedi körülményeit figyelembe véve készültek el az engedélyezési és kiviteli tervdokumentációk. Az elkészült tervdokumentációk alapján a Nemzeti Sportközpont lefolytatta az építési engedélyezési folyamatot, jelenleg a közbeszerzési eljárások kiírása van folyamatban. Itt szeretném megjegyezni, hogy mind a típustervek elfogadása, mind a kiírások során figyelembe vettük azt a képviselőtársaim által ismert tényt is, hogy egy dolog megépíteni és fejleszteni valamit, ugyanakkor az adott te lepülésnek ezeket a létesítményeket fenn is kell tartani. Éppen ezért olyan terveket választottunk ki, és amikor egyedi bírálatról és egyedi megítélésről van szó, olyan pályázatokat és terveket engedtünk el, amelyek fenntartása hosszú távon is biztosítható .