Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. július 3. péntek (93. szám) - A „Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2014. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére” című beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslathoz benyújtott bizottsági jelentések vitája - ELNÖK: - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK: - DR. VÖLNER PÁL (Fidesz):
957 eszközeként használják. Nem azt mondom, hogy Magyarországon erre kéne elindulni, de bizony van olyan ország, ahol az ottani számvevőszék a Big Fourhoz mérhető megrendeléskapacitást tud felmutatni éves szinten, és bizony a saját tevékenységét az alapján méri, hogy hatékony piaci szereplők mennyire fektetnek bele bizalmat. Ma gyarországon, ugye, arról beszélünk, hogy 89 milliárd forint elköltése mennyire szabályosan történik meg a szervezet által. Tehát talán ennyiből is érezhető, hogy két külön dimenzióról beszélünk. De ami fájó módon hiányzik, az az, hogy az ellenőrök létszá máról ugyan összevont adatokat kapunk, de mégsem tudunk meg nagyon fontos kérdéseket. Nemcsak azt, hogy milyen szakképzettségük van, hiszen ez még lehet egy szervezet belső hatáskörében eldönthető dolog, de azt sem tudjuk, hogy mennyibe kerül egy számvevői nap, nem tudjuk azt, hogy milyen a vezetők és az ellenőrök aránya a nemzetközi arányokhoz képest, mennyiért, hova, milyen módon utaznak az illetők, hány feljelentésük jut el bírósági szakaszig, ez egy nagyonnagyon fontos mérőszám lenne, és az is, hogy ez ekből hány jogerős ítélet született. Ezekről egyáltalán nem kapunk adatokat, egyáltalán nem kapunk felvilágosító jellegű információtömeget, és a legfontosabb kérdésről sem, hogy végezteke egyáltalán teljesítményvizsgálatokat, s ha igen, akkor milyen típus úak voltak ezek. Tehát látható, hogy egy számvevőszéki működésnek nemcsak nemzetközi standardjai vannak, mert én nem akarok nemzetközi példákra hivatkozni, de egész egyszerűen vannak olyan, a teljesítményméréshez elengedhetetlen feltételei, amelyek hiányáb an nem lehet megállapítani, hogy ez a szervezet a saját tevékenységét, részben törvényben előírt tevékenységét a kellő hatékonysággal végeztee vagy sem. Éppen ezért utoljára szólítjuk fel önöket arra, hogy tisztázzák ezeket a félreértéseket, ha azok; ha h iányosságok, akkor pedig tárják fel őket, és tegyék meg a szükséges lépeseket, ezek hiányában ugyanis elfogadhatatlan az elénk beterjesztett papírtömeg. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szó t Józsa István képviselő úrnak, MSZPképviselőcsoport. DR. JÓZSA ISTVÁN ( MSZP ): Köszönöm, elnök úr. Azért a beszámoló egy megállapítását szeretném megerősíteni, hogy az állami szférán belül számos szabálytalanságot, hibát állapított meg az Állami Számvevős zék. Több jelentés is kiemelte, hogy a közpénzekkel való felelős gazdálkodás elve sérült. Ezen mindenképpen értendő a kormány felelőssége is, hiszen a vizsgált szervek közül számosnál a kormánynak kellene kikényszeríteni a szabályos gazdálkodás követelmény ét. A jelentésből kitűnik, hogy ezt ez idáig mégsem tették meg, tehát javaslom, hogy haladéktalanul tegyenek lépéseket a szabályos gazdálkodás kikényszerítésére. Köszönöm, elnök úr. ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Ké rdezem, hogy a rendelkezésre álló időkeretben kíváne még valaki felszólalni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok, a vitát lezárom. Megadom a szót Völner Pál képviselő úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. Öné a szó, képviselő úr. DR. VÖL NER PÁL ( Fidesz ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány gondolatban összefoglalnám a jelentés lényegét, illetve a Számvevőszéknek azokat a feladatait és az elvégzett tevékenységét, amelyről az előterjesztés szól. Az Állami Szám vevőszék küldetése, hogy szilárd, szakmai alapon álló, értékteremtő ellenőrzéseivel előmozdítsa a közpénzügyek átláthatás…, átláthatásó…, átláthatóságát - bocsánat! (Dr. Józsa István: Útelágazódás.) , rendezettségét, és járuljon hozzá a jó kormányzáshoz. A Számvevőszék az elmúlt négy évben olyan átfogó megújulási folyamaton ment át, amely során szinte