Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 30. kedd (92. szám) - A nemzeti akkreditálás rendszerének átalakításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP):
865 (17.00) Először megpróbáljuk átalakítani, és ha ez semmiképpen nem megy, mert olyan gyökeres hibái vagy fogyatékosságai vannak, hogy azt törvénymódosítással, a jogkörök megváltoztatásával nem lehet orvosolni, akkor me gszüntetjük, és létrehozunk helyette egy újat, akár egy kormányzati felügyelet alá tartozó szervezetet; ez egy teljesen normális dolog volna. De miért várják el tőlünk azt, hogy támogassuk azt a javaslatot, amit önök mindenféle előzetes ötpárti vagy akárhá nypárti egyeztetés nélkül, önálló képviselői indítványként behoznak? Nem tájékoztatnak minket sem a céljairól, sem a hátteréről, megpróbálják keresztülvinni minél gyorsabban a parlamenten, még így a rendkívüli nyári ülésszakban keresztülverni, és majd 2016 . január 1jétől hatályba is léptetni. Így megtehetik önök nyilvánvalóan, bár kétharmaduk nincs, de ez nem is szükséges, egyszerű többséggel ezt a törvényt el tudják fogadtatni, megvan hozzá a szükséges létszámuk, azonban az ellenzék támogatását ne várják el hozzá, mert nem tudunk olyasmihez asszisztálni, aminek a részleteit nem ismerjük. Tehát nem fogunk kitölteni egy biankó csekket úgy, hogy önök majd a későbbiekben fogják ráírni, hogy mi is lesz az az új nemzeti akkreditáló szervezet, hogyan fog működni, mik lesznek a jogosítványai, milyen feltételekkel lehet a tagjává válni, és egyáltalán a felügyelete hogyan fog működni. Több kérdést tisztáz ez az összegző módosító javaslat, valóban néhány olyan homályos kérdést feltár, amire mi kíváncsiak voltunk, de m ég mindig jó néhány olyan homályos részlet marad - és ezek a lényegi részek , amelyek alapvetően meghatároznák, hogy foge Magyarországon működni 2016. január 1jétől ez a rendszer vagy nem fog működni. Így ezért nem fogjuk tudni a zárószavazáson sem az ö sszegző módosító javaslatot, sem pedig a törvényjavaslat zárószavazását támogatni. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Most megadom a szót Józsa István képviselő úrnak. DR. JÓZSA ISTVÁN ( MSZP ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Talán mé g nem késő, hogy észhez térjenek, ugyanis próbálom az önök jogásznyelvén fogalmazni: jogszabály általi súlyos károkozás esete forog fenn azáltal, amit most önök művelnek. Nemcsak a Nemzeti Akkreditáló Testület - ami mögött 20 éves múlt van - megszüntetése, hanem a károkozás a több mint 600, NAT által akkreditált testület oldalán is jelentkezik, és a több mint 200, még ez évben akkreditálandó vagy a közeljövőben akkreditálandó cég oldalán. Tehát önök előbb rombolnak, és meg se próbálnak javítani. Ez egy olya n terület, ahol lassú építkezés van. Megfelelően felkészült szervezettel kell rendelkezni, és nem az önök kényekedve szerint rángatott elismerő testületek által kell elismertetni, hogy az új testület megfelel mindannak, aminek jelenleg már megfelel a Nemz eti Akkreditáló Testület. Azt mondja Tállai államtitkár úr meg Vécsey képviselő úr is, hogy gyorsabb lesz meg olcsóbb lesz az akkreditálási munka. Tudják, erről az a felirat jut eszembe, ami az egyik cég reklámjában ki volt írva, hogy: „Mi jól, gyorsan és olcsón dolgozunk. Tessék eldönteni, hogy ebből a háromból melyik kettőt választják, mert egyszerre csak kettő teljesíthető.” Tehát ha gyorsan és olcsón, az nem jó; ha jól és olcsón, akkor viszont nem gyors. Ezt azért tudni kell a minőségi munkáról, hogy ha nagy erőt kell rá koncentrálni, akkor az többleterőforrást igényel, tehát a költsége is magasabb. Önök ezt nemigen tudják megmondani, hogy a három kritériumból most varázsütésre valaki mind a háromnak eleget tegyen, mert az egyszerűen a minőségi munka szí nvonalának és szervezésének ellentmond. Azzal sincsenek tisztában, hogy milyen sok kapcsolódása van a Nemzeti Akkreditáló Testület megszüntetésének. Egy példát Szilágyi képviselő úr mondott, ami a rendőrség bűnüldöző munkájához kapcsolódik, de számtalan il yet lehetne mondani. Tehát én azt javaslom önöknek, még nem késő, hogy vonják vissza ezt a javaslatot. Ez egy elhamarkodott képviselői önálló indítvány volt, szakemberek a minisztérium részvételével próbáltak