Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 30. kedd (92. szám) - A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javas... - DR. GALAMBOS DÉNES, a Törvényalkotási bizottság előadója:
852 Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy a vita szakaszában érdemi, új információk, vélemények nem merültek föl, nincs mit tovább értékelni. Egy dolgot szeretnék minde nképpen azért kiemelni, illetve egy dologra válaszolni, Szilágyi György képviselő úr felvetette, az a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökségének a működése. (Az elnöki széket Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Ne vonjunk pá rhuzamot, tisztelt képviselő úr, a törvényjavaslat által kezelt, egyébként vagyoni értékű jogok, tehát reklámszerződések és egyéb vagyoni értékű jogok kezelésével, hosszú távú, egy éven túl nyúló szerződésekről beszélünk, és itt kapna, csak ebben az esetbe n kapna felhatalmazást az elnökség arra, hogy közgyűlés összehívása nélkül is tudjon szerződéseket kötni. A Magyar Paralimpiai Bizottság esetében nyilvánvalóan nem ilyen vagyoni értékű jogokról, reklámszerződésekről, hirdetési szerződésekről vagy közvetíté si jogokról volt szó, hanem egy normál egyesületi elnökségi működés keretében születtek meg azok a döntések, amelyeket a tagság megkifogásolt. Ennek meg is lett a következménye. Azt gondolom, hogy ez a példa éppen azt mutatja, hogy nem lehet elrugaszkodni és elszakadni egy szövetség elnökének vagy egy elnökségének a tagság, a taggyűlés véleményétől, mert annak minden esetben következményei lesznek. Én ezt mondtam a felvezetőmben, amikor arra utaltam, hogy azért az elmúlt 1520 évben fejlődött annyit a sport vezetés kultúrája Magyarországon, hogy ma már ne visszaéljenek, hanem éljenek az ilyen adminisztrációs és működési teherbeli könnyítésekkel, mint amit ez a törvényjavaslat tartalmaz. Én ezért kérem azt képviselőtársaimtól, hogy támogassák ennek a törvényja vaslatnak az elfogadását. Elnök úr, köszönöm szépen az időkeretet és a képviselőtársaim figyelmét. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.) ELNÖK : Köszöntöm képviselőtársaimat. A zárszó elhangzása után a határozathozatalokra majd későbbi ülésünkön kerül sor. A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott biz ottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Most soron következik a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló előte rjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája . A T/4820. számú előterjesztés és az ahhoz érkezett bizottsági nem önálló irományok a parlamenti informatikai hálózaton elérhetőek. A vitában elsőként a Törvényalkotási bi zottság álláspontjának ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Galambos Dénesnek, a bizottság előadójának. DR. GALAMBOS DÉNES, a Törvényalkotási bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Törvényalko tási bizottság 2015. június 25i ülésén megtárgyalta a fogyasztóvédelemről szóló törvény, valamint a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény módosításáról szóló T/4820. számú törvényjavaslatot.