Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 30. kedd (92. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
760 (9.30) Ahogy a képviselő úr is utalt rá, eddig 400 ezer embernek nyújtott kedvezményes lehetőséget az Erzsébetprogram, és ez valószínűleg az idei év végére el fogja érni a 600 ezret. 2010ben mi volt ezzel kapcsolatban a helyzet? Amiből mi most 400 ezer embert - ennek a felét, 200 ezer főt gyermekként gyermektáborokba - el tudtunk vinni, három francia cég ezt a teljes összeget kivitte az országból, és annak a menedzsmentje valószínűleg luxuskörülmények között nyaralhato tt ebből a pénzből. De ha összeadom, hogy ezt a három céget, mondjuk, ha cégenként is 1010 ember irányítja, az 30 ember, ha ebből 30 ember ment el nyaralni vagy vett magának különböző fényűző termékeket, abból mi egy törvénymódosítás révén 400 ezer magyar embert - ebből 200 ezer magyar fiatalt, iskolás diákot - tudtunk elvinni egyhetes nyári üdülésre. Szerintem ez is jól mutatja, hogy mekkora tétje volt 2010ben és ’14ben a választásoknak, hiszen korábban a mindent privatizáló, mindent külföldiek kezébe a dó, egykori szocialista időszak után végre a magyar nemzeti érdek került előtérbe. És ezeknek az üdülési utalványoknak a forgalmazása, ami nem különösebben nagy befektetést igénylő vagy nem különösen nagy technikai tudást igénylő művelet vagy vállalkozás - amely lényegében utángyártott pénzek gyártását jelenti és pár gyártósorral megoldható , nos, ennek a forgalmazási eredménye nem áramlik ki az országból évről évre, soksok milliárd forintot kivive Franciaországba - hiszen ezek francia cégek voltak , han em itt, Magyarországon hasznosul. Egy teljesen újfajta szociális felelősségvállalási program alakult ki belőle. Ezért kapta azt a díjat, amire a képviselő úr is utalt, az „Európai nagycsaládosok” díját, hiszen példamutató Magyarországon, hogy ilyesfajta er edményt, az étkezési utalványok forgalmazásából befolyó eredményt itt, Magyarországon szociális célra fordítjuk. Úgy teremtettünk egy új szociális juttatást, úgy biztosítottunk a legnehezebb sorban élő fiataloknak, családoknak és egyedülállóknak és mindenk i másnak kedvezményes üdülési vagy fürdőzési lehetőséget - elsősorban nyugdíjasoknak , hogy ez nem vett el senki mástól forrást, csupán az országból kipumpált profitot itt tartotta, és ebből teremtett egy több százezres program számára lehetőséget. Ez ala pvető hozzáállásbeli különbség, hogy miért nem tudnak soha a szocialisták ilyet csinálni, és nem is lesznek képesek arra, hogy Magyarországon a magyar emberek munkájának gyümölcséből más magyar emberek számára szociális juttatásokat adjanak, mert mindig me g fogja előzni a szemléletükben a külföldi, nagy cégek érdeke a magyar emberek érdekét, úgyhogy 25 év alatt bebizonyították, hogy erre képtelenek, a FideszKDNP viszont pár év alatt bebizonyította, hogy erre képes. Tíz hét augusztus 28áig az az időszak, a meddig az Erzsébettáborok tartanak. Igyekszünk tartalmas időtöltést kínálni minden fiatalnak Balatonberényben, Fonyódligeten, Zánkán. 80 féle kiírás volt, amiből válogathattak. Ezer forintért három napra, 2 ezer forintért pedig hat napra mehet el mindenki egy táborba. Azt hiszem, aki ismeri a táborárakat, látja, hogy ez a 2 ezer forint nevetségesen alacsony összeg. Vannak kézművestáborok, sporttáborok, sportfoglalkozások, koncertek, színházi előadások, táncházak, kirándulások, kalandpark, kutyaterápiás pro gramok, népi játékok, szakmai előadások, van drogprevenciós előadás, beszélgetés a hitről, a környezetvédelemről; tehát azt hiszem, hogy nagyon sokféle program van. Ezzel csak azt kívántam bemutatni, hogy nem pusztán egy gyermekfelügyeletről, gyermekmegőrz ésről és napi többszöri egészséges étkezésről van szó, hanem igazán tartalmas programokról, amelyekről aztán - bízunk benne - hetekig tudnak még beszélni a barátaiknak. Fontos, hogy határon túli Erzsébettábor is megnyílt Ivónál a Madarasi Hargita lábánál. Itt is már több száz, több ezer fiatal megfordult. Idén kárpátaljai fiataloknak külön megnyitottuk az Erzsébetprogram egy alprogramját. 3 ezer, 814 év közötti kárpátaljai fiatal látogat egy hétre