Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 29. hétfő (91. szám) - Kulcsár Gergely (Jobbik) - a belügyminiszterhez - „A déli határzáron túl” címmel
651 benyújtottak egy módosító jogszabályt, amely biztosítani fog egy államtitkári fizetést ezeknek az embereknek. Szeretném megkérdezni miniszter urat, hogy hogyan választották ki ezeket az embereket, mert ha a parlamenti st atisztikákat megnézzük, akkor ezen emberek többségéről nem mondhatjuk el azt, hogy a munka hősei lennének vagy a keményen dolgozó kisembert testesítenék meg. De a keményen dolgozó nagyember kategóriáját sem ütik meg. Mivel itt beszélhetünk arról, hogy a pa rlamenti statisztikák alapján 12en vannak a legrosszabb 110 alatt, viszont 67 embert hadd soroljak fel, aki az utolsó egyharmadban van: B. Nagy László, Riz Gábor, dr. Tiba István, Balla Mihály, Hirt Ferenc, Varga Gábor és Vantara Gyula. Szeretném megkérd ezni miniszter urat, felszólalások alapján, de önálló indítványban sem jeleskednek, akkor hogy képviselik ők a saját körzetüket, ha itt a parlamentben sem végzik el a munkájukat. Várom válaszát, miniszter úr. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képv iselő asszony. Válaszadásra megadom a szót Lázár János miniszter úrnak. LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter : Tisztelt Képviselő Asszony! Nagyra értékelem az ön munkáját, de higgye el, hogy nemcsak plakát- meg szájhős képviselők vannak, hane m olyanok is, és a Fideszfrakcióban valamilyen oknál fogva belőlük van a legtöbb, akiket egyéni képviselői mandátumuk hozott ide a parlamentbe, nem pedig listán jutottak be, aminek oka mégiscsak van. És ha a képviselőtársaimat vagy engem nem sokra becsül is, akkor legalább azoknak az embereknek a szavazatát tisztelje meg, akik ránk adták a voksukat, és bennünk látják immár sokadik alkalommal a képviseletükre érdemes parlamenti képviselőt. Az ön által felsorolt listában egyébként többen vannak, akik sokadik ciklusban nyerték el a választók bizalmát. Majd amikor önt is 4szer, 5ször egyéniben megválasztják, utána fogadok el ilyen típusú munkával kapcsolatos kritikát, mert a parlamenti képviselői munkának számomra a fokmérője mégiscsak az, hogy egyéniben hány szor választják meg az embert. Ami pedig az állami vezetőkre vonatkozik, kedves képviselő asszony, szeretném felhívni a figyelmét, hogy a Magyarországgal hasonló gazdasági teljesítményt nyújtó V4 országokban hasonló mennyiségű és sokkal jobban fizetett áll ami vezetők vannak, beleértve a miniszterelnökök fizetését, illetve az államtitkárok és helyettes államtitkárok fizetését. Néhány óra múlva fogadja el az Országgyűlés azt a törvényt, amelyben elvon államtitkári, helyettes államtitkári juttatásokat részben azért, mert valóban úgy gondolom, hogy van szűkítésre hely és lehetőség, de ugyanakkor azt gondolom, hogy a kifejezetten fontos fejlesztéspolitikai munkát is el kell végezni. Ezért gondoltam azt, hogy nem állami bürokratákat kérek fel erre a munkára, hanem megválasztott parlamenti képviselőtársaim közül kérek fel 19 képviselőt arra, hogy a megyében a megyei jogú városok fejlesztési programjait és a megye fejlesztési programjait próbálják segíteni összehangolni, ami mégiscsak százmilliárdos, ezermilliárdos n agyságrendű kérdés. Fizetésük változatlan, ugyanannyi pénzért többet kell majd dolgozniuk, hiszen nem kapnak semmiféle többletjuttatást azért a munkáért, amire most felkértük őket. Szeretném még azt is elmondani önnek, hogy én személyesen mit gondolok az á llami vezetőkről. A kormányhivatalokat úgy vettem át, hogy amikor most az integráció végbement, 3400 vezetőből 1700 vezetőnek szűnt meg a vezetői megbízása. Ajánlom figyelmébe, hogy ez hogy volt az önök kormánya idején. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt ok soraiból.) (A jegyzői székben Gelencsér Attilát Móring József Attila váltja fel.) Kulcsár Gergely (Jobbik) - a belügyminiszterhez - „A déli határzáron túl” címmel