Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 29. hétfő (91. szám) - Dr. Lukács László György (Jobbik) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Közel 9 milliárd forintnyi közpénzt nyelt el a trükkös szolnoki papírgyár?” címmel - ELNÖK: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik):
646 Nos, semmiféle súlyos meghibásodás nem történt, ami miatt Kassán le kellett szállni, semmilyen tragédia, hála istennek, nem következett be. Ezzel szemben 2010 óta folyamatosan nőtt a repült órák száma, és folyamatosan nőtt az az idő, amelyet a pilótáink g yakorlással tölthettek szimulátorban. Ön is tudja, képviselő asszony, és kikérem magamnak, hogy hazudozással vádoljon, hogy 2009hez képest mintegy kétszer annyit gyakorolhatnak ma a magyar Gripenpilóták, mint az önök legutolsó kormányzati idejében. Ami a vizsgálatokat illeti, szeretném tájékoztatni, hogy jelenleg a repülőbaleseteket nyolc különböző eljárásban vizsgálják a vonatkozó jogszabályok szerint, részben idehaza, részben pedig Csehországban. Én magam nemcsak támogatom, hanem el is várom, hogy ezek a szakmai vizsgálatok objektív, pontos válaszokat adjanak arra, hogy melyik géppel pontosan mi és miért történt. Én magam a múlt pénteken a Honvédelmi Minisztériumban vizsgálóbizottságot állítottam fel, és átfogó vizsgálatot rendeltem el (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , a magyar légierő állapotának teljes felmérésére a bekövetkezett balesetek fényében. Július 31éig folyik ez a vizsgálat. Egy kilencedik vizsgálóbizottság felállításának túl sok értelmét nem látom, amíg a szakmai vizsgálat le nem zárul (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.) , de persze állunk elébe, ha a parlament így dönt, a bizottságot bármikor tájékoztatom. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Dr. Luká cs László György (Jobbik) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Közel 9 milliárd forintnyi közpénzt nyelt el a trükkös szolnoki papírgyár?” címmel ELNÖK : Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Lukács László György, a Jobbik képviselője, ké rdést kíván feltenni a Miniszterelnökséget vezető miniszter úrnak: „Közel 9 milliárd forintnyi közpénzt nyelt el a trükkös szolnoki papírgyár?” címmel. Lukács László György képviselő urat illeti a szó. DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY ( Jobbik ): Köszönöm szépen a s zót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Joggal merülhet fel a kérdés, amikor Orbán Viktor miniszterelnök úr Szolnokra látogat, hogy miért nem olyan ügyekkel foglalkozik, amelyben komoly közpénzmentést lehetne eszközölni, ugyanis erről van szó, egyrészről a k özpénzzel való szigorú elszámolásról, a túloldalon pedig a fondorlatos, adófizetőket érintő megkárosításról. Az ügy főszereplője pedig a Szolnoki Ipari Parkba betelepedett, letelepült szolnoki Higi Papírsoft Zrt. Hogy összefoglaljam röviden a történetet: m agának a gyárnak az alakítása és létrehozatala 2004ből datálódik, amikor 12 milliárd forint MFBhitelt kaptak, kedvezményes kamatozású devizaalapú forinthitelt, amelyet részint a beruházásra fordítottak, 85 százalékában el is készült ez a gyár. Azonban mé g ekkor szükségessé vált 2,5 millió euró bevonása, amit az addigi tulajdonos nem tudott garantálni, ezért egy meglehetősen tőkeerős - Terner Géza, Tóth Endre, Oleg Stalnov nevével fémjelzett - befektetői csoportosulás szerezte meg magát az intézményt, ille tve a gyárat, és úgy tűnik, nem túl eredményes munkát végeztek, hiszen nem sikerült az üzemet teljes egészében beindítani. Mindeközben az MFBs hitelt nem fizették vissza, sőt felszámolásba torkollott az esemény, amelyben a jól ismert Varga Jenő lett a vég ső felszámoló, aki egyébként a Malév Zrt., Vectigalis Zrt., Zalahús, Pápai Hús… - csak soroljuk azokat a területeket, ahol - zárójelben, idézőjelben - ténykedett. A Barikád hetilap derítette ki, hogy egyébként magában a felszámolási eljárásban is gondok vo ltak, mert egy olyan cégcsoport, illetve olyan üzleti körök szerezték meg ezáltal ezt a céget,