Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 29. hétfő (91. szám) - Megemlékezés a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - ROGÁN ANTAL (Fidesz): - ELNÖK:
593 Külügyminiszter úr, én tökéletesen egyetértek azzal, amit a magyar miniszterelnök akkor még ellenzéki pártelnökként 2007ben mondott. Azt mondta Orbán Viktor, hogy a be vándorláspolitikában nem létezik önálló nemzetállami út. Továbbra is azt tudom mondani, hogy Magyarországnak méreténél és elhelyezkedésénél fogva létérdeke az, hogy az Európai Unión belül legyen egy mély és egyben működőképes bevándorláspolitika. Éppen ezé rt azt természetesen üdvözölni tudjuk, amit most bejelentett, hogy Budapest rendezzen egy konferenciát a migrációs kérdés rendezésével kapcsolatban. Viszont miután egy globális krízisről van szó, ahol Magyarországnak is figyelmeztetni kéne arra, hogy nem a tünetet, hanem az okokat kéne kezelni, ezért elfogadhatatlan az, hogy a magyar büdzsé 2016ban gyakorlatilag már semmit nem tartalmaz nemzetközi fejlesztési programokra. És még valami: nagyon világosan különbséget kell tenni a menekültek és a bevándorlók között. Azok a törvények, amiket most előterjesztenek, illetve amelyek elfogadásra várnak, viszont azt jelentik, hogy Magyarország megtagadja a segítő kezet azoktól is, akik valóban a halál torkából menekülnek Magyarország irányába. Ezt nem lehet megtenni! Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, frakcióvezető úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Rogán Antal frakcióvezető úrnak, Fideszképviselőcsoport. ROGÁN ANTAL ( Fidesz ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő társaim! Néhány hónappal ezelőtt, amikor februárban először határozottan megszólaltunk a Magyarországra nehezedő és egyébként Európát is érintő fokozódó migrációs nyomás ügyében, akkor - jól emlékszem - ellenzéki képviselőtársaim ezt az ügyet olyannak tart ották, amiről nem is érdemes beszélni. Nos, tisztelt képviselőtársaim, azt gondolom, talán észrevehették, hogy azóta már egész Európa erről beszél, és a magyar kormány időben észrevette ezt a veszélyt. És talán azt is észrevehették, hogy ezt a magyar polgá rok is fontosnak tartják, tisztelt képviselőtársaim. Szeretném bejelenteni a tisztelt Háznak, hogy a kormány által kezdeményezett nemzeti konzultációban a hétvégéig beérkezett levelekkel, illetve interneten kitöltött kérdőívekkel együtt már több mint egymi llió ember vett részt. Tehát több mint egymillióan tartották fontosnak azt, hogy elmondják a véleményüket a migrációs helyzettel és az illegális bevándorlókkal kapcsolatban. És az eddigi feldolgozások alapján a válaszolók több mint 80 százaléka lényegesen szigorúbb intézkedéseket kért, illetve követelt. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt van továbbra is a nagy különbség a baloldali képviselőtársaink és közöttünk. Ugyanis mi nem befogadni szeretnénk a bevándorlókat, nem a migrációs táborokra akarunk pénzt költen i, hanem le akarjuk zárni a határt. Le akarjuk zárni a magyar határt, és egyben az európai uniós külső határt is a népvándorlás előtt, tisztelt képviselőtársaim. Mert jelenleg erről van szó. Azt gondolom, hogy éppen ezért nem azokat a javaslatokat kell tám ogatni, amiket a szocialisták megtettek, amelyek egész egyszerűen bevándorláspárti javaslatok, amelyek arról szólnak, hogy hogyan kell itt még nagyobb táborokat építeni, hogy kell még több embert befogadni, hanem a műszaki határzárra kell pénzt költeni, és le kell zárni a magyar határt a bevándorlók, illetve az elindult népvándorlás előtt. Tisztelt Képviselőtársaim! Mi ezeket a javaslatokat, a kormánynak ezeket a javaslatait fogjuk támogatni itt az Országgyűlés előtt. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket . (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, frakcióvezető úr. Tisztelt Országgyűlés! Most további napirend előtti felszólalásokra kerül sor. Megadom a szót Schiffer András frakcióvezető úrnak, LMPképviselőcsoport: „Offshorelovagokból épül a nemz eti burzsoázia” címmel.